2007.02.09. 

Megetetett társadalom

(Richard Linklater filmje)

Eric Schlosser amerikai oknyomozó újságíró a Rolling Stone című lapban 1999-ben tette közzé Fast Food Nation gyűjtőcím alatt, a gyorsétterem-láncok bírálatából álló dokumentumsorozatát. Ez a publikációsorozat a tunya, elhájasodott testű és lelkű amerikai átlagembert felrázta, mert szembesítette őket tökéletesnek, ’’szupernek” hitt társadalmuk és étkezési kultúrájuk hiányosságaival. Ezek után a szerző úgy határozott, hogy az anyaggyűjtés közben szerzett olykor mulatságos, máskor szomorú tapasztalatait felhasználva regényt ír, ami ugyanezzel a címmel 2001-ben jelent meg az Egyesült Államokban. A könyv azonnal bestseller lett, és nem sokkal később hazánkban is kiadták. Az Óperenciás-tengeren túl az ilyen sikerkönyveket még az Úristen sem tudja megmenteni attól, hogy megfilmesítsék, így ez nem sokára be is következett. Richard Linklater szerezte meg a filmesítési jogokat, a forgatókönyvet Eric Schlosser és Richard Linklater együtt írta. A forgatást 2005. október 24-én kezdték el a Sziklás-hegységben, és még abban az évben rögzítették az összes képet, az utómunkálatokat tavaly, év elején végezték el, a kész filmet 2006 májusában a cannes-i filmfesztiválon már be is mutatták, az USA-béli premierre azonban csak októberben került sor. Itthon 2007. január 18-ától vetítik a multiplexekben. Morgan Spurlock dokumentumfilmje, Super Size Me a gyorséttermeket, közöttük is elsősorban a McDonald’s-ot fricskázza meg, mert az ott kapható étkek káros hatását mutatja be. Ezt a filmet 2004-ben láthatta a közönség, ezért Linklater–Sclosser páros inkább úgy döntött, hogy ők játékfilmet készítenek, mert így - a fikció által - sokkal könnyebb a dolguk, ugyanis nyakukba akasztható csúnya perek nélkül tudják körbejárni ezt a kényes és sokféle lobbi- meg hatalomérdeket sértő témát.

Linklater film fölépítése olyan, mint egy jó Mikszáth-regényé: három, látszólag különböző szálból áll, ezek természetszerűen majd a végén egybefonódnak. Az egyik, az illegális mexikói bevándorlók sorsa, akiket embercsempészek naponta visznek át a határon. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy az USA kormánya ezért akar úgynevezett biztonsági falat építeni a mexikói határ teljes hosszában.) Ezeket a szegény és iskolázatlan páriákat Dél-Colorado egyik, csillogó-villogó húsfeldolgozójában fityingekért dolgoztatják, de ők még így is boldogok, mert tízszer annyit keresnek, mint hazájukban. A másik szál a gyorsétteremben foglalkoztatott amerikai tinik aggodalomra okot adó életfelfogását, morális gyengeségét mutatja be. Ezek a lányok, fiúk nem szeretnek tanulni, mert az olyan ’’ciki”, és közöttük nem az a menő, aki görnyed a könyve fölött, hanem az, aki csak lóg és valahogy megússza a sulit. Ennek a puhány nemzedéknek még a gondolkodásra hajlamos része is csak értelmetlen lázadásra, pótcselekvésre képes, ugyanis átvágják a marhatenyésztő telep karámjának kerítését, és csodálkoznak, hogy a jószágok nem tódulnak ki a résen, továbbra is ott toporognak, és majdnem agyontapossák a nekik jót akaró srácokat. Szegény ökoterrorista fiatalok fel nem tudják fogni, hogy a tehenek miért nem akarnak ’’szabadok” lenni.

A harmadik szál a topmenedzserek nagyobb hasznot, extra profitot hajszoló világába avatja be a nézőt. Az egyik közülük tudomást szerez tucatnyi disznóságról, például a szakképzetlen munkaerő foglalkoztatásáról, a futószalagon végzett munka gyorsaságáról, aminek következtében a darabolás során – szinte naponta – megsérül az állatok emésztőrendszere, és a bélsár ráömlik a húsra, de emiatt nem állítják le a szalagot, így a belek tartalma bekerül a kész termékbe, olykor még a dolgozók is megsérülnek, és emberhús is lehet a hamburgerben. Ez a ’’top dog” tisztában van vele, hogy milyen génmanipulált, növekedésserkentő hormonokkal teli takarmánnyal etetik a marhákat, milyen kegyetlenül mészárolják le azokat, de ez a jóember puszta állásféltésből, a ne szólj szám, nem fáj fejem kényelmétől vezérelve nem tesz semmit, mélyen hallgat az általa látottakról, tapasztaltakról, és mintha mi sem történt volna, a soros értekezletükön csak megnyerő mosollyal bazsalyog. Van egy-két olyan rész is a filmben, amire a jámbor néző kerek szemeket mereszt, az egyik az, amikor a tizenévesek csak akkor léphetnek be az iskolába, ha a szerkényvállú néger biztonsági őr fémdetektorral átvizsgálta őket, a másik, hogy a nagybácsi ezer dollárt jutalmat ajánl fel az ő kis hugicájának, ha annak középiskolai tanulmányai alatt nem lesz abortusza. A Megetetett társadalomban a spanyolajkú színészek mellett világsztárok is szerepet vállaltak, mert érzik a film mondanivalójának súlyát, üzenetének fontosságát. A hollywoodi nagykutyákat Patricia Arquette, Kris Kristofferson és Bruce Willis képviseli, a tinibálványokat pedig Ethan Hawke és Avril Lavigne. Élelmiszerbotrányok a világ minden pontján előfordulnak, ez alól a nagy Amerika sem kivétel, ott is ki kell deríteni, hogyan kerül a húspogácsába állati ürülék. A Megetetett társadalom azonban ezt a kérdést nem elszigetelt jelenségként, egy gyár üzemzavaraként vázolja föl, hanem ezen az egy hibán keresztül az egész rendszer romlottságát ábrázolja.

Dr. Petővári Ágnes