2007.02.16. 

Licencpolitika

Nem túl elegáns a saját cikkemre hivatkozni, de mit tegyek. A Magyar Fórum 2006 szeptember 28-ai számában arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy a kormány – kilátástalan helyzetében - megpróbálja kijátszani a Nyugaton már többször bevált fenyegetettség módszerét. Eszerint a kétségtelen társadalmi ellenállást azzal próbálják megtörni, hogy mesterségesen valami vészhelyzetet teremtenek. A szakszervezeti tüntetések és sztrájkok így lekerülnek a napirendről. Március 15-ike előtt az esetleges rendezvény szervezőit figyelmeztetik, hogy nem biztonságos a tömeget összehívni, mert az erőszakos csoportok rátelepülnek a rendezvényre, sőt most már terrorveszély is van. Talán még a hazafiassági törvény (patriot act) kidolgozását is elkezdték. A kormány érzi, hogy túlfeszítette a húrt, így márciusban akár többszázezres békés tüntetések is lehetnek. Ez pedig biztos bukás. Valahogy meg kell akadályozni az ellenzék további megerősödését, nehogy Budapesten megismétlődjenek az ukrajnai ún. narancsos forradalom eseményei. Az előre hozott választás Gyurcsányt azzal a veszéllyel fenyegeti, hogy visszakerül abba az állásba, ahova való. A bibói reális utópista elképzelt szerepéből újra Apró Piroska  kifutófiúja lehet.

Ezért aztán telefonos segítséget kért külföldről. A vészhelyzet megjelenítésének technikája nem új és még csak nem is magyar találmány. A Terrorshow ugyanolyan licencműsor, mint az Áll az alku vagy a Legyen ön is milliomos. A műsor már sikeresen lement az Egyesült Államokban – ott ifj. Busht mentette meg – majd némi módosítással nagy sikerrel mutatták be Angliában is. Az 50-es években íródott szinopszisról csak le kellett fújni a port  Akkor a  Kennedyvel szemben szinte biztosan bukó Eisenhower a CIA bevonásával akart balhékat kirobbantani, majd Kubára fogni. Végül a premier elmaradt. A bemutatóra 50 évet kellett várni, megérte, mert a siker a szó szoros értelmében kirobbanó volt. Az előadás két szerény szellemi képességű, súlyos neurózisban szenvedő embert – Busht és Blairt – újra kormányzati pozícióba juttatta.

A magyar adaptáció sikere egyelőre kétséges. Gyenge a felszerelés, nincs igazán jó elképzelés.  Kis ország, kis terror.

A Teve utcai lövöldözésről közvetlenül lefekvés előtt olvastam. Mivel némi feketecseresznye-pálinkát is magamhoz vettem az este folyamán, az ébrenlét és álom határán megjelent előttem a Teve utcai rendőrpalota. Az ügyeletes előveszi a fegyverszoba kulcsait. A folyosón gyakorlott mozdulattal pörgeti a kulcscsomót éktelen csörgés közepette. Elsőre eltalálja a megfelelő kulcsot és némi rugdosás után nyikorogva tárul fel a lemezajtó. Az egymás mellett sorakozó lelakatolt AMD gépkarabélyok kellemes olajszagot árasztanak. Az ügyeletes megragadja az elsőt, ellenőrzi a töltetlenséget magához vesz egy doboz BM feliratú lőszert és nagy, határozott léptekkel megindul a kijárat felé. A beírókönyv előtt megtorpan egy pillanatra, aztán saját magán mosolyogva, kicsit vidámabban halad tovább. Hiába, a megszokás!- majdnem beírta a fegyver felvételét. A modern üvegajtót szélesre tárva indul a József Attila Színház felé, majd a karabélyt szórakozottan csővel lefelé lóbálva megy át a zebrán. Betáraz, behelyez, felránt, alsó széle közepe, tűz. Az első három-négy lövés még célzott – a Garamvölgyi szexképei majd jó szilánkosak lesznek, somolyog - a többi összevissza spriccel , egyre vadabbul rángatva a forrósodó csövet. Hej, te puska, te puska! Az  r.-főhadnagy jóleső rántással ellenőrzi a fegyver töltetlenségét. Csak miközben visszaballag a majdnem üres épületbe, jut eszébe, hogy milyen régen lőtt már. Pedig, hogy szereti ...

A többire nem emlékszem.

Nyilván nem ez történt, de a valóság is van ennyire képtelen.

-czyba-