2007.01.05. 

Vízkereszt

A Vízkereszt, korábban Szentkereszt a latin egyház Epiphania Domini, ’’az Úr megjelenése” elnevezésű, január 6-án tartott ünnepének magyar neve. Vízkereszt a ’’karácsonyi tizenketted” zárónapja. A 354 napos holdév és a napév közt kereken 11 nap a különbség, s az évkezdéskor beiktatott pótnapok a különbséget voltak hivatottak eltűntetni Európa luniszoláris parasztnaptáraiban. A nép később e 12 nap időjárásából jósolt az újév időjárására nézve. Epiphania görög szó, azt jelenti ’’megnyilvánulás”. A pogány görög kultuszokban az istenség megjelenését és annak évenkénti megünneplését jelentette. Az őskeresztény egyház szinkertista hajlandóságából arra következtethetünk, hogy időpontja a pogányókorban is az év elejére esett, a visszatérő napfényt köszöntő téli ünnepkör része volt Epiphania ünnepe először a III.században tűnt fel a keleti egyházban, mint Krisztus születése napja. Száz évvel később azonban Róma úgy látta jónak, hogy Krisztus születését december 25-én ünnepelje, ezért az Epiphania hamarosan új jelentést kapott. Nyugaton a háromkirályok imádásának, keleten pedig Krisztus Jordán folyóban való megkeresztelkedésének az ünnepe lett. Az utóbbi gondolatot később a római egyház is átvette, sőt hozzá csatolták Jézus első csodájáról való megemlékezést, azt tanítván, hogy e három evangéliumi esemény Jézus istenségének első ’’megnyilvánulásai’’, epiphánéi. Krisztus keresztségének emlékére a vízkereszt ünnepi keresztelések napja volt. A katolikus egyház szokása szerint tömjént és vizet szenteltek e napon. Innen az ünnep magyar neve. A keleti egyházban a Jézus érintésétől megszentült Jordán emlékezetére a folyók megszentelése is szokásban volt. A görög, bolgár és a szerb papok pompás körmenet élén vonultak a folyó partjára, s ott a szertartás részeként fából vagy jégből faragott keresztet vetettek a vízbe, amit aztán edzett testű hívek egymással versengve halásztak ki. A ’’vérfagyasztó’’ szokás magyarázatához tartozik, hogy a vízen úszó kereszt motívuma már Jézus keresztjének kora középkori legendájában is felmerül. Eszerint a paradicsomi Tudás fájából származó ágból vagy magból fa sarjadt. Ebből faragta Mózes azt a rudat, amelyre a rézkígyót szegezte fel. A fa Jeruzsálembe került, ahol gerendahídként szolgált egy patak felett. Amikor Sába királynője meglátogatta Salamont, letérdelt a híd előtt, mivel látomásában megjelent neki a jövő képe. A gerendát később Bethezda tavának vizén úszva találták meg. Ez a tó gyógyító erejéről volt híres, utóbb ezt is a benne úszó keresztfának tulajdonították. Innen halászták ki, hogy Jézus keresztjét ácsolják belőle. A víz és tömjén megszenteléséből keletkezett a házszentelés szokása, amely viszont már a háromkirályok tiszteletéhez kapcsolódik. Vízkereszt egyházi jelképe, a sugárzó, arany betlehemi csillag is összekapcsolja a nap két szent eseményét. Mind a házszentelésnek, mind a templomban szentelt víznek, amelyből minden család vitt haza, csodatévő erőt tulajdonított a nép. A házszentelésnek az egyház által megtűrt népi ’’előírásait’’ termékenységgel kapcsolatos hiedelmek formálták. A szentelő pap és a háziak viselkedésétől függött a tyúkok évi tojáshozama, a kender növekedése, sőt az is, párra lel-é az újévben a házbéli leány, vagy legény.

(forrás: Jankovics:Jelkép-kalendárium)