2007.01.12. 

Világpremier volt a nagyváradi filharmóniánál

Balassa Sándor Utazások Biharban (op. 93) című zenekari szvitjének ősbemutatójával kezdődött el 2006. december 12-én a filharmónia bérletes hangversenye, melyet magyarországi vendégkarmester, Medveczky Ádám vezényelt. A bemutatón jelen volt a 71 esztendős zeneszerző is. A koncert keretében Dmitrij Sosztakovics születésének 100. évfordulójáról is megemlékeztek, a szerző 1. zongoraversenyének (c-moll, op. 35) szólóját Remus Manoleanu zongoraművész tolmácsolta. A hangverseny második fel ében Franz Schubert utolsó, úgynevezett nagy C-dúr szimfóniája hangzott el. A váradi zenei életben nem minden héten adódik világpremier. Sajnos a bérletesek egy tekintélyes része ezt úgy fogta fel, hogy távol maradt a koncerttől. Nem éppen szívderítő, de ez a 21. századi váradi átlagközönség hozzáállása a kortárs és huszadik századi muzsikához. Pedig Balassa Sándor őszinte, szívből jövő zenét írt, dedikált a váradiaknak. Gyermekkori élményeket, emlékeket idéz Utazások Biharban című négytételes szvitjében. Gyermekkorának egy részét a Nagyszalontához közeli Komádiban töltötte. A település a történelmi Bihar vármegye, a mostani Hajdú-Bihar területén fekszik, közel a határhoz. Miután a második világháborút követően kitelepítették családját Csehszlovákiából (Komáromból) - írja a szerző -, ezen a vidéken leltek menedékre rokonaiknál. A mű tételcímei első ránézésre zenei programszerűséggel hatnak (Útban Várad felé, Édesanyám szülőföldjén, Tanyavilág, Szalontai vásár), ám a zene nem egyszerűen illusztratív, ennél sokkal többet mond. Az az érzelmi töltet, mellyel a mostani szerző eleveníti fel gyermekkori emlékeit, meseszerű tájat tár elénk, melyben még él a népi muzsika szépsége, a vidéki vásár forgataga és az őszinte ragaszkodás a szülőföldhöz. Mélységesen megérintő képeit olykor a féltés hangja hatja át. E tekintetben talán a második tétel a legmeghatóbb. Balassa zenéje alapvető emberi értékeket közvetít, valóban a közönséghez szól. Nem él egyetlen természetellenes vagy a fül számára idegen fordulattal sem, csak önmagát adja. Akik ezt a zenét annyira sem méltatták, hogy itt, Nagyváradon élőben meghallgassák és jelenlétükkel megtiszteljék, azok számára talán nem is mondott volna semmit. Sosztakovicsról tudjuk, hogy már sztálinizmussal beoltott kortársai sem kedvelték. Azt kevésbé tudtuk, de most kiderült, hogy Váradon sem rajong érte a közönség. Sosztakovics mesteri szarkazmussal játszik, de ez a játék merőben komoly. A groteszk határán mozgó zenei fordulataival gúnyos játékot űz korával, a művet előadókkal, a szólistával és önmagával egyaránt. A vonószenekar által kísért mű egyetlen trombitával egészül ki, mely azonban a zongoraszóló tréfás versenytársává lép elő. Trombita (Titus Tonea) és zongora (Manoleanu) dialógusát, valamint a zenekari kíséretet sok helyen árnyékolták be a pontatlanság felhői. Sosztakovics groteszk játékának csapdájába az előadók nagy része, úgy tűnik, könnyedén belesétált. Medveczky Ádámot a Budapesti Operaház és a Győri Filharmonikusok karmestereként egyaránt ismerheti a koncertéletben jártas közönség. A hangverseny első részének a dirigens sok helyen megmentője volt. Magas szakmai biztonsággal, ugyanakkor rendkívül szimpatikusan vezényelt. A befejezetlen Schubert-szimfónia minden rezdülését ismerte (három tételt partitúra nélkül dirigált), egyéniségével rendkívül pozitívan hatott a zenekarra. Schubert lenyűgöző és türelmes, kiegyensúlyozott, derűs dallamszeretetét végre nagyszerű zenekari összecsengésben élvezhettük. A második tétel kedves dallamaiban kiemelkedő szépséggel szólalt meg Szövérdi Márton oboájának és Réman Zoltán klarinétjának kettőse. A mű és előadói nagy sikert arattak a közönség körében.

 Tóth Gábor

 (forrás:Reggeli Újság)