2007.01.19. 

P. Tóthné Szakács Zita: Értékes-e a keresztény emberek beszéde?

(Gondolatok Jeremiás 15:15-18. alapján)

Jeremiás semmivel sem élt könnyebb korban, mint a mostani élethelyzetünk. Négy király uralkodásának idején keresztül szolgálta az Urat. Vállalt mindent: életveszélyben élt az anátótiak miatt, kiközösített lett elhívása miatt, küldetése teljesítése közben a teljes elszigetelődés jellemezte életét. Bálványimádók között élt, s bár a nép mit sem akar tudni Istenéről, mégis az Urat tartják felelősnek mindazért, ami rossz velük történik Jeremiás többször is beszél az Úrral ezekről a szorongattatott helyzetekről, belső gyötrelmeiről. S most betelt nála a pohár: elég volt a vesszőfutásból. Szinte halljuk, ahogy felteszi magának a kérdést: van-e még egyáltalán értelme prófétaságának? A nép nem változik, hiába minden szó, figyelmeztetés. Nem lett jobb a helyzet, s ráadásul azt veszi észre, hogy teljesen elmagányosodott, mondandójára senki sem kíváncsi, nem figyel rá egy kis csoport sem. Elege lett ebből az értelmetlen szélmalomharcból. Nem először beszél Istenével: most is így kezdi: "Te ismersz Uram!" Kitartásomat, szorgalmamat, félelmet nem ismerő magatartásomat, hűségemet, szeretetemet irántad. Te tudod Uram, hogy mennyit kellett szenvednem, fogd hát pártomat! Te ismersz Uram! Tudod csüggedésem okát, mit kell azt magyarázzam! Üldöznek, el fognak fogni! Hiszen Te mindent látsz, látod ezt is ugye? Szinte vádol a hangja: "tudd meg, hogy érted szenvedek gyalázatot. Nem magamért, nem én találtam ki ezt a küldetést magamnak, nem én akartam ezen az úton járni, nem én nem akartam családot, nem én akartam magamra maradni, nem én kerestem a kiközösítést! Miattad! Érted! Mert Te hívtál, s én indultam. Mert Te küldtél, s én nem voltam rest elvállalni e küldetést! Még akkor sem, ha nem tetszettem a királyoknak, ha nem kellettem a népednek. S azt is tudod Uram, hogy ebben a nagy magányomban, ha eljutott hozzám a Te igéd, én élveztem, vidámságot szerzett nekem, szívbéli örömöt. Nem hajlottam a gúnyolódókhoz, nem tértem el a nekem kijelölt útról, s íme magamra maradtam. Mintha elvesztettem volna ezt az örömöt, bánatos vagyok. Súlyosak a terheim, a lelkem. Miért Uram, miért? S ráadásul Téged is hol látlak, hol nem, hol hallom hangodat, hol nem. Olyan vagy, mint a csalóka patak". Egy teljesen megszomorodott ember panaszát halljuk, s teljesen egyet tudunk vele érteni. Nagyon megrendítő, hogy valaki a szolgálata közben idáig jusson, ennyire magára maradjon. Kiégett, sajnálnivaló ember. De Isten másképp gondolkozik. Nem veszi fel a fonalat, nem megy bele abba a gondolatmenetbe, amit pedig most Jeremiás szeretne elérni. Nem kezdi őt sajnálni, pedig Jeremiás már nagyon sajnálja magát. Teljesen az önsajnálat vett rajta erőt.

19-21. versek:

"Erre így szól az Úr: Ha megtérsz!" Jeremiásnak mondja ezt az Isten? Hiszen ő volt, aki nem tért el! Ő volt , aki kitartott! Aki örömét lelte az Igében! Ha megtérsz! Ebből az önsajnálatból, önmagad körül forgásból, akkor megengedem...

Ha újra felemeled az arcod, ha újra felemeled a tekintetedet, ha nem földhözragadt gondolatokat forgatsz a fejedben és a szívedben, ha megtérsz ebből az önsajnálatból, akkor" megengedem, hogy újból szolgálatomba állj!" Ha nem azt fontolgatod, hogy te különb voltál a többieknél, ha nem az jár a fejedben, hogy neked jogos védelem jár, "ha értékes dolgokat beszélsz értéktelenek helyett, akkor szószólóm lehetsz." Isten szerint roppant értéktelen az a beszéd, ami Jeremiás száját elhagyja. Ebből kell megtérnie, hogy csak magáról beszéljen, hogy csak magával legyen elfoglalva, hogy csak önmaga körül forogjon. Isten szerint az értékes beszéd, amit ő ad a próféta szájába. Akkor nevezhető szószólónak. S figyelmezteti is Jeremiást: bármennyire is divatos lenne, s bármennyire is úgy tűnik, hogy ők vannak többen, "nekik kell hozzád térniük, nem neked hozzájuk " Pedig emberileg az lenne a logikus: ha már olyan sokan és sokat mondják, megfontolandó, vajon nem ott van az igazság? De Isten nem emberileg gondolkozik. Egyetlen igaz utat ismer. Amit Ő mutat. S ha sikerül ezen járnia a prófétának, akkor számíthat bizton arra az ígéretre, amit küldetése elején egyszer már hallott Istenétől: "bevehetetlen ércfallá teszlek... nem bírnak veled." De nem azért, mert te most úgy megerősödsz. Nem azért, mert jobb belátásra jutottál, nem azért mert okosabb, bölcsebb, elszántabb lettél, hanem mert "veled leszek, megsegítlek és megmentelek - így szól az Úr!" Nem lesz kevesebb a gondod, nem lesz kisebb a megpróbáltatásod, de végig tudod járni az utat, mert ÉN veled leszek. Megszabadítlak. S ez elég neked! A mostani , kuszának tűnő korszak különösen alkalmas arra, hogy megálljunk Istenünk előtt. Számba vegyük cselekedeteinket, gondolatainkat, szavainkat, életvitelünket és életérzéseinket. Ami körülvesz bennünket nagyon hasonló a jeremiási korhoz. Bálványimádó nép között élünk. Hogy nincsenek kis szobrocskáik otthon? De van időrabló televíziójuk, vannak babonáik, kabaláik, sztárocskáik, akik igyekeznek befolyásolni gondolataikat. Nem is sikertelenül. "Mert megérdemled " - ezt sugallja minden. S ha ennyire befolyásolható, irányítható a nép, akkor eltűri, hogy kiforgassák legszentebb imádságát, s az óriásplakátokon az köszönjön vissza: "Jöjjön el az én országom!" S ki tette, vagy teszi ezt szóvá? Nem is illik talán, hiszen ez a korszellem. A nép mit sem akar tudni Istenéről, aki megtartotta eddig, inkább csak akkor gondol rá, mikor felelőst kell keresni a háborúk, pusztulások, járványok, vagy az augusztus 20-i természeti katasztrófa láttán. S azok, akik kitartottak, akik eddig figyelmeztettek a jobb útra, a veszélyhelyzetekre, szinte megfáradtak, mint Jeremiás. Hiszen már több, mint 16 éve szabadon hirdethetjük az Igét szószéken, hittanórákon, számtalan alkalommal szólhatunk emlékmű avatásokon, városi, vagy falusi megemlékezéseinken. S nem lett jobb a helyzet. Sőt! Elszigetelődünk, magunkra maradunk, úgy érezzük elmagányosodunk, elfáradtunk Uram! De szeretnék velünk ezt az érzést elhitetni, úgy feltűntetni, hogy megerőtlenedett nép lettünk! De Isten hozzánk is szól: "majd ha értékes dolgokat beszélsz értéktelenek helyett!"Ha különbséget tudunk tenni a világi kihívások, s Isten elhívása között - ha megtérünk önsajnálatunkból, befelé fordulásunkból, akkor engedi meg, hogy szószólói legyünk. S akkor újra szánkba adja a megfelelő szót. Csak nem szabad elfelejtenünk, hogy bármily sokan vannak is, bármennyire ezt diktálná a korszellem: nem nekünk kell hozzájuk térni, hanem nekik hozzánk!S nekünk is szól Isten ígérete, hogy bevehetetlen ércfallá tesz bennünket, nem hagy elveszni. Bár harcolni fognak ellenünk, de nem bírnak velünk! Mert velünk az Isten!

(forrás:reformatus.hu)