|
 2008.06.06.
40
éve Esztergom kultúrájának szolgálatában
„40
éves az Esztergomi Városi Szimfonikus Zenekar. Az esztergomi
szimfonikusok és a velük együttműködő Balassa Bálint
Vegyeskar a város érzékeny műkedvelői után Budapestet is
meghódították: az együttes a fővárosi Szent István-bazilikában
is telt ház előtt adott koncertet. A Mozart Requiem című művét
előadó, Reményi Károly dirigens által irányított esztergomi
zenészek sikerét jelzi, hogy a közel hétszáz főt befogadó
budapesti templomban 6 és 10 ezer forintos jegyárak mellett telt
ház előtt csendült fel az osztrák mester műve” – írta az
esztergomi Hídlap. Az elmúlt négy évtizedről és a születésnapi
koncertsorozatról Reményi Károly karnaggyal beszélgettünk.
– Olvastam, hogy egész életre szóló művészi élményt
adott önnek a Pécsi Székesegyház Énekiskolája. Innen a vonzódás
az egyházi művek iránt?
–
Részben, de neveltetésemből eredendően is. Édesapám és
anyai nagyapám is falusi kántortanító volt. Mindketten hívő
emberek voltak, s komolyan vették hivatásukat. Az énekiskola
teljes heti elfoglaltságot jelentett. Hétfőtől szombatig a régi
nagy mesterek – Lassus, Palestrina stb. – szerzeményeit énekeltük,
s a vasárnapi nagymisén szerepeltünk a Wiener Sängerknaben
mintájára. Igazgatónk Regensburgban végzett, ahol hasonló kórus
működött.
– 1965-ben kezdődik esztergomi pályafutása. A Dobó
Gimnázium 150 tagú kórusának volt karnagya. Igaz a fáma, hogy
ön fedezte fel Nádor Magdát, a híres operaénekesnőt?
–
Így van. Magda a kórusból a városi zeneiskolába került, majd
onnan minden kitérő nélkül felvették a Zeneakadémiára.
Mikor már befutott, elismert énekesnő volt, többször lépett
fel velünk Esztergomban. Nádor Magda sosem felejtette el megemlíteni,
hogy esztergomi gyökerei vannak.
– Tudtommal a zeneiskola vezetője is volt.
–
Kezdetben szolfézstanár voltam, később magánéneket is tanítottam.
1970-től 29 évig a Városi Zeneiskola igazgatója voltam. Tehetségkutatást
szerveztem az általános iskolákban, így a zeneiskola létszáma
évről-évre gyarapodott. Az 1970-től eltelt időszakban sok növendék
ment zenei pályára, akik közül többen, mint zeneiskolai tanárok
vissza is tértek az alma materbe. Arra nagyon büszkék vagyunk,
hogy a világ egyik legjobb trombitása, a Berlini Filharmonikusok
tagja, Velencei Tamás zeneiskolánk növendéke volt.
– 1968-ban alapította meg a városi szimfonikus
zenekart. Előtte nem is volt Esztergomnak komolyzenei együttese?
–
Térségünkben, mikor Esztergomba kerültem, Dorogon működött
szimfonikus zenekar egy ideig, s alkalomadtán ők jártak át zenélni.
A dorogiak még játszottak a kor országosan ismert
karmestereivel is. Működött Esztergomban egy szalonzenekar is,
velük főleg indulókat játszattak, de hivatalosan sehol sem
szerepeltek úgy, mint a város zenekara. Meg kell említeni, hogy
még a háború előtt rövid ideig működött nálunk egy
szimfonikus zenekar. 1945 után ezt vezetője újjá akarta
szervezni, de nem engedték neki, s el is helyezték Esztergomból
Tatabányára. A szocializmus kialakulását veszélyeztethette
egy esztergomi szimfonikus zenekar.
– Esztergom, egészen a ’80-as évek végéig „bűnös,
klerikális” városnak számított. Emlékszem, hogy csak 1990-től
lehetett közvetlenül távolsági hívást folytatni a városból.
Addig meg kellett rendelni a beszélgetést. A belváros képét
pedig szocreál épületekkel csúfították. Egy ilyen miliőben
hogyan sikerült mégis megvalósítani kulturális akcióját?
–
A városi tanács annyiban támogatta a tervemet, hogy a raktáron
lévő hangszereket megkapta a zeneiskola. Azt nem nézték, hogy
jó állapotban is van az adott instrumentum. Odahozták teherautóval
a hangszereket, s nem kérdezték meg tőlünk, hogy mindegyikre
igényt tartunk-e. Ami használhatatlan volt, azt kidobtuk.
– Egy kicsit indiszkrét kérdés: a zenekar tagjai, s
annak vezetője kapott fizetést munkájáért?
–
A tagoknak kezdetben minimális, 2-3 forintos próbadíjat
fizettek. Jómagam ingyen végeztem munkámat. Később a művelődési
osztály vezetője annyiban segített minket, hogy azok a tanárok,
akik csatlakoztak hozzánk, túlóraként számolhatták el a
zenekari próbákat. Ez akkor 50-60 forintot jelentett.
– Kezdetben hány tagból állt a zenekar?
–
Az alapításkor csak vonósok csatlakoztak hozzánk, főleg a
zeneiskolából. Aktív, nyugdíjas tanárokból és zeneiskolai növendékekből
állt a 15 tagú együttes. Városunk szimfonikusait jelenleg
25-en alkotják, ezért egy olyan nagy mű esetében, mint Mozart
Requiemje, a teljes hangszerarzenál megszólaltatásához vendégművészek
játéka is szükséges.
– Egy zenekar repertoárját meghatározza annak létszáma,
s az, hogy egy-egy szólam hány tagból áll. A 25 tagú zenekar
az oka annak, hogy főleg a klasszika szerzeményeiből válogatnak,
vagy pedig ezek azok az opusok, melyeket igényel a város közönsége?
–
A város közönsége elfogadja azokat a zeneműveket, melyeket
bemutatunk neki. Hiába szeretnék egy Wagner-nyitányt játszatni
a zenekarral, ha nincs kellő apparátusunk, nincs pénz a különleges
hangszerek beszerzésére, és néha hiányzik a technikai tudás.
A közelmúltban mutattuk be Csajkovszkij 1812 nyitányát,
melyhez egy egész fúvószenekart kértünk fel vendégnek a
megfelelő hangzás érdekében. Jelenleg kisegítőink állandóak
– ők a Rádió Zenekarnak, a MÁV Szimfonikusoknak és a
Fesztiválzenekarnak a tagjai –, s az adott darab eljátszásához
szükséges hangszerek nem amatőrök, hanem profik kezében szólalnak
meg.
– Amatőrnek számít az esztergomi zenekar?
–
Annak, és ebben nincsen semmi szégyellnivaló. Sok zeneiskolás
is szerepel nálunk, így nem lehet profi, hivatalosan elismert
zenekarról beszélni. Az összes zenekari tagot egyenlőnek kell
kezelnem, s nem szabad tudása miatt bárkit is kellemetlen
helyzetbe hozni. A karmester egyszerre pszichológus, pedagógus
és zenész. Sokoldalúvá kell válni ahhoz, hogy amikor egy
zenekar előtt állunk, pszichikailag is urai legyünk a
helyzetnek. Ha feszültség keletkezik a munka során, tudni kell
azt kezelni.
– Nehéz országos szinten megismertetni, elfogadtatni
magát egy szimfonikus zenekarnak, ha vidéki?
–
Nem törekszünk országos hírnévre. Nekünk éppen elég az,
hogy a város és környéke ismer, s szeret minket, s általunk
megismerheti nagyszerű zeneszerzők kompozícióit. Jómagam
Isten segítségével végzem munkámat, s nem vágyok babérokra.
– Jelenleg ki támogatja a zenekar működését?
–
A város önkormányzata lehetőségeihez mérten támogatja a
zenekar alapítványát. Sajnos egyre kevesebb a támogatás, és
ezért nagyon örültünk egy olyan fellépésnek, amilyen a pesti
bazilikában volt. A Suzuki patronálásnak köszönhetően pedig
az együttes április 12-i koncertjén a világhírű Tokody Ilona
énekesnő volt a zenekar vendége.
– Térjünk rá a 40 éves jubileumra. Igaz, hogy egy
20 előadásból álló budapesti fellépéssorozat várható?
–
Ez volt az eredeti terv, ám esztergomi kötelezettségeink miatt
– ilyen pl. az augusztusi Liszt-emlékhangverseny – nem tudjuk
elvállalni mind a húsz előadást, hanem csak hetet.
– A fiatal generáció tagjai javarészt idegenkednek a
komolyzenétől. Visszatekintve az elmúlt 40 évre: sikerült
megismertetni a város diákjait a klasszikus zene szépségével?
Hiszen ez is nevelőmunka.
–
Az ifjúság azt fogyasztja, amivel a felnőttek megkínálják.
Ha a felnőttek jót adnak neki, akkor nincs semmilyen probléma.
Lehetett arról hallani, hogy a fiatalok csak a könnyebb műfajt
szeretik, s tanórákon azt is meg kell velük ismertetni. Cáfolom
azt, hogy az ifjúság csak diszkózenét, s más könnyed stílust
szeretne. Előfordult, hogy a Dobó Gimnázium kórusa 207 főből
állt. Ez is bizonyítja állításomat. A legnagyobb élményem
volt, mikor egyszer egy iskolai buliból hazatérve a diákok a könnyűzenei
számokat követően elénekelték Haydn Te Deumjának egyik részletét
éjjel 11 órakor a Kis-Duna partján.
– Van művészi ars poeticája?
-Erre
a kérdésre Szent-Gáli Kata soraival válaszolok:
Szeretnék egy parányi méccsé lenni,
mely bevilágít egy szobát,
Szeretnék egy szál deszkahíddá lenni,
mely szakadékot ível át,
Szeretnék egy kanálka mézzé lenni
legyen az élet édesebb,
Szeretnék egy segítő kézzé lenni,
mely teszi, amit tehet.
(Képünkön:
Az Esztergomi Városi Szimfonikus Zenekar és a Balassa Bálint
Vegyeskar tagjai megköszönik a közönség tapsait a Szent István-bazilikában.)
Medveczky Attila
|
