Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. június 2, vasárnap, Kármen és Anita napja van. Holnap Klotild és Cecília napja lesz.

Megrongálták a szabadkai Szentháromság-szobrot

E-mail Nyomtatás

Mostanáig ismeretlen elkövetők ellopták az aranyozott keresztet és tollat a szabadkai Szentháromság-szoborról, amelyet a tavasszal állítottak vissza eredeti helyére, felújítást követően. Ez már a második alkalom az elmúlt két hétben, hogy megrongálták a szoboregyüttest: korábban vandálok az emlékművet körülvevő korlátban tettek kárt, most a lopáson túl az egyik angyalszobor kezét is letörték, jelenti a subotica.com portál.

„A keletkezett kárról értesítve lesz a köztársasági műemlékvédelmi intézet is, amely az ellenőrző szerepét töltötte be a rekonstrukciós és szoborállítási folyamat során” – közölte Maja Rakočević Cvijanov, a községközi műemlékvédelmi intézet munkatársa. „Most még nem tudjuk megmondani, mekkora kár keletkezett, a kárbecslést valószínűleg Biacsi Karolina végzi majd el, aki a konzervációs munkálatokat is végrehajtotta, illetve feltehetően ő lesz megbízva a helyreállítással is” – tette hozzá.

Maja Rakočević Cvijanov szavai szerint az ilyen esetek miatt fokozni kell a védelmi intézkedéseket, tehát a megvilágításon is javítani kell, illetve megfigyelőrendszert alkalmazni, sőt akár riasztó felszerelése is fontolóra vehető szerinte.

Emlékeztetőül: idén május 22-én eredeti helyén szentelték újra a Szabadka központjában kétszáz évvel ezelőtt felállított szoboregyüttest, amelyet az egykori jugoszláv politikai rezsim távolíttatott el a valamikori piactér területéről 1964-ben, s azóta a székesegyház melletti parkban állt.

A visszahelyezést a Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezte, a restaurálás 7,5 millió dináros költségét az MNT állta a magyar kormány támogatásával, a szabadkai önkormányzat pedig 2,8 millió dinárt választott ki a szoborállításra, írja a subotica.com.

 

(vajma.info)

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség