A politikai vízköpők szüntelenül okádják a hazugságot, anélkül, hogy bárkinek fogalma lenne arról, ki van hatalmon az országban. Egy megvalósíthatatlan jövő megnyugtató álomképeivel csalják tőrbe a fásult jóhiszeműséget. A mindennapi élet gyanútlanul halad a nemzethalál választása felé, kesztyűs kézzel átláthatatlanul terelik minden lépését, az önmagát kizárólag fogyasztóként meghatározó lélek torz arcának repedésein keresztül minden életösztön eltávozik, a zsibbasztó, nyomorgó holnapután asztalán, eladósított csecsemők bömbölik adósrabszolga szüleikbe fúródó jajgatásukat.
Szárnytalan madarak zuhannak a földre, a tegnapba szorított reményt hiába keresik. Hasztalan kutatnak mézédes emlékképek után, a kilátástalanság még egyszer, utoljára jóllakik a színes reklámokba csomagolt halotti toron, csak látványosság körülötte a zabáló család, az érzések hideg bizonytalansága süllyedni kezd a tolató jövőben.
Sporttelepnek álcázott katonai sátortábor tűnik elő az erőszakosan lobogó bokrok mögül. Berkesi és Júda elhalad a sátortábor mellett, s a lőtérre ér.
A lőtéren gondosan kialakított golyófogó halmok, biztonságos lőállások sorakoznak egymás mellett. A halmok előtt céltáblák állnak, életnagyságú figurák. Egyforma az arcuk: középkorú férfi, vonásainak magabiztossága megnyugtató, kikezdhetetlen tartása határozottan helytáll tekintetének magabiztosságában. Lényege szerint politikus, de ember is, esküt tett és felelősséget vállalt mindenkiért, azokért is, akik sunyin vagy nyíltan gyűlölik léte céltudatossága és hűsége miatt.
Berkesi megfogja hátulról Júda karját, megállnak.
Mit szólsz a célponthoz, Júda?
Egyértelmű.
Olyan, mint egy szobor a téren. Míg van, meghatározza környezetét. Ha eltűnik, minden megváltozik körülötte. Ha újat állítanak a helyére, az határoz meg mindent.
Míg az újabb szoborcsere meg nem történik.
Mindent el kell odázni, hogy a fő kérdés véletlenül se jusson eszébe senkinek. Kik a szoborcserélők? Kik az ország és a hatalom birtokosai? Aki ezt a kérdést ma, kétezerkettőben fel meri tenni, azonnal célponttá válik. Azt minél hamarabb ki kell lőni vagy teljesen háttérbe kell szorítani, el kell lehetetleníteni vagy nevetségessé kell tenni. Ne legyen senki, akinek szívügye a magyarkérdés, a magyarok ellen elkövetett igazságtalanságok felülvizsgálata és jóvátétele. Senki sem mutathat rá a magyar tömegek szenvedésének és nyomorgásának valódi okára és valahai megoldásának igényére, az országon belül uralkodó kisebbség küszöbön álló reneszánszára. Tarthatnak itt négyévente választásokat, ezeken eddig mindig megtörtént a kormányváltás, a jobboldalt váltotta a baloldal, azután újra a jobboldal nyert, de lényegében minden ugyanúgy maradt. A kormányváltás sohasem szabott gátat a globalizációnak, a magyar érdekeket semmibe vevő privatizációnak. Hiába van kormányváltás, ha a lényeg változatlan marad, mindig ugyanannak a láthatatlan vezetőrétegnek az uralma valósul meg. A választás csak színjáték, ha az uralkodó háttérerők ugyanazok. Őket megnevezni, megszólítani, láthatóvá tenni: súlyos bűn. A nép pestisét előidéző réteg csak forradalom árán lenne leváltható, de talán még akkor sem egészen bizonyosan és teljes körűen. A magyar nép azonban már annyira elkényelmesedett és feladta önvédelmét, hogy képtelen a harcra. Nem mer változtatni, mert megszokta, hogy bárhogy volt, mindig jutott valami alamizsna a tányérjába. Inkább hozzá se fog, ehelyett engedelmesen befogja a száját. Képtelen arra, hogy megalkuvás nélküli küzdelemmel foglalja vissza saját hazáját.
Az árnyékkormány már készen áll, mi nemcsak segíteni fogunk a hatalomátvételben, hanem abban is, hogy az ország vezetésének demokratikus úton szerzett joga ne kerüljön veszélybe.
Mi a véleményed a nőről?
Férfinek jobban örültem volna.
Tehetséges.
Jó szervező, mindenáron eléri, amit akar.
Mit akar?
Uralkodni.
Nélkülünk nem fog sikerülni.
Udvarias voltál nagyon.
Nőkkel szemben mindig.
Hallottam a palesztinok elleni legújabb kalandjaidat.
Meg kellett félemlíteni őket. „Száz hóhért ide, s terrorizálom egész Párizst. Felőlem mondhatják önök, hogy fasiszta vagyok, de a népet móresre kell tanítani, hogy könynyebben vezethessünk. Különben is a modern háború célja a lakosság meghódítása. Ehhez pedig a terror a legmegfelelőbb fegyver.” Na! Ki mondta ezt? Emlékszel még?
Trinquier ezredes mondta Algírban.
Jó a memóriád.
Még nincs okom panaszra.
Júda mozdulatlan arccal áll. Berkesi hirtelen mozdulattal a célpont felé fordul, pisztolyt ránt elő zakója alól és lövéseket ad le. Júda Berkesit nézi. Mosolyog.
A találatok tűhegyes szúrásai, végtelen folyosókat döfnek a levegőbe. Az elsők a legfájdalmasabbak, távolságuk izzadt hátán átvérzik az ing, az utolsók már csak kiszámított ütések, a legfontosabb bankokkal egyeztetett kamatok, a megszállás lándzsái.
(Részlet a Pokoljáró című készülő regényből.)
