Berkesi és Júda felperzselt, kiégett síkon sétál, tudatukban megreped az idő, megszabadul különös ismertetőjeleitől, a megtaposott sírok kidőlt keresztjeire ragasztja bűnjeleit, eladott arcukat odadörgölik a visszafizetendő kölcsönök kéjtestéhez, visszafordított vágyaik helyükre illesztik ravaszul kiszámított mozdulataikat, kötelezővé teszik a meghunyászkodó engedelmességet.
Árnyékuk elfordul, a megszerzendő távlatot nézi, idegenségük közönyösen kiszámított, összemosott elbizakodottságát. Ruháik zsebében a sötétség kivastagodó fekélyei, a boldogtalanság törékeny pálcikái, hóhéröltözékké válik rajtuk méregdrága öltözékük.
Szemük felnagyított térképe a fák fölött libeg, érhálóján vadászgépek támadnak, áldozataik csak unalmas hírek a televíziók adásaiban.
Magabiztos, határidőre megfizetett lépéseik a magyar társadalom összeomlásának és megszűnésének irányába haladnak.
Kétezerkettőben az emberek többségének életszínvonala szerény, egyharmaduk nagyon szegény, de felelőtlenül hiszékeny, és hajlandó tudomásul venni, hogy néhány hónap múlva búcsút mondhat a nyomorúságának, ehhez nem kell mást tennie, mint kormányra juttatni az ellenzéket, akiknek szülei vagy nagyszülei tönkretették saját népüket.
Alkalmatlanok az ország kormányzására, de láthatatlan megbízóik nem is a rátermettséget várják tőlük, hanem azt, hogy mindent adjanak el idegeneknek; olyasvalakiknek, akik jobbára fellelhetetlenek, kilétüket és hovatartozásukat kutatni antiszemitizmus. Kibogozhatatlan a cégek, a vállalatok, a bankok, az intézmények közötti összefüggésrendszer. Bármit megtehetnek: vagy nem talál rájuk a rendőrség, vagy megmenekülnek. A magyar társadalmon minden kötelezettség nélkül élősködik egy szűk réteg, amelynek származása okán mindig és mindenkor menedékjoga van, amelyet elszámoltatni lehetetlen, s ha akarja, számolatlanul juttatja ki külföldre lopott vagyonát.
Tőkét kovácsolnak a vérvádból, hogy olyan zsoldosokat vásároljanak védelmükre és érdekeik érvényesítésére, mint Berkesi és Júda. Folyton folyvást üldözöttnek állítják be magukat, holott ők üldözik azokat, akiknek módjukban állna leleplezni őket. Hatalmuk és pénzük jócskán van hozzá, akár azt is elérhetik könnyűszerrel, hogy bármit üldözendőnek kiáltsanak ki, vagy betiltsanak, a vészkorszak visszatérésére hivatkozva. Kétezerkettőben is jajveszékelnek, hogy visszatérhet egy hatvan-hetven évvel ezelőtti politikai helyzet, amelynek reinkarnációjára semmilyen esély sincs, mert ez senkinek sem áll szándékában.
Berkesi és Júda pontosan tudja: a helyzet Magyarországon annyira abszurd, hogy abszurdabb már nem is lehet, mert ami ellen óriási erőkkel akarnak harcolni, az nincs, és nem is lehet, és senki nem is akarja. Semmiféle terror nem fenyeget senkit, egyetlen kisebbség egyetlen tagjának sem görbül haja szála sem szülei vagy nagyszülei származása miatt. A társadalom azonban ostobán belenyugszik abba, hogy az ordas eszmék elleni fellépésre, mi több küzdelemre igenis szükség van mindenkor. Jóindulatú emberek működnek közre ebben, a mások által kitervelt hazugságiparban; még attól sem riadnak vissza, hogy megszakítsák évtizedes barátságaikat vagy családi viszonyaikat, nehogy kirekesztőnek bélyegezze őket a környezetük.
A két férfi megérkezik. A főépület tömbje az udvar közepén van, a melléképületek, a két gazdasági szárny derékszögben kapcsolódik két oldalához. Klasszikus oszlopsor övezi a meredek, lépcsős feljárót. A főépület széthúzott, csigavonal-díszítésű felületeit fekete lemezek keretezik, fehér ablakok tagolják a homlokzati falat, a tető hegyesszögben metszi a sűrű építmény élét.
A keskeny mozdulat, a szalagformájú szél visszafordul a ház falán. Az udvar, az elgazosodott kert színei rákúsznak a nehéz tölgyfa kapura, szokatlan kölcsönhatásuk víziókat szül; mintha az érkezők elé kormos töltényhüvelyeket vetnének a mindig jelenlevő parancsok, melyek a jól artikulált üvöltések egyhangúságában már rég egybenőttek, egyetlen jelentést hordoznak, hasonlóvá váltak mindenféle szenvedéshez, gyilkolnak és megsebeznek, megismétlik az egyszerinek hazudott vádalkukat, és olykor, a szörnyek évadján, még az ember fiát is halálra ítélik.
Berkesi előre engedi Júdát a tölgyfa kapun. Kitágult hallba érnek. A szemben levő falban ajtókat vágtak, rézkilincsük gondosan meg van tisztítva. A falakon naiv freskók. Az egyiken fásult testű parasztok cipekednek, vállaikon zsákok, megdagadt lábuk alatt vérzik a tarló, elhagyta őket a hitük, mert Isten lélektestét felfalták a vámszedők, lépéseik mögött soványan éhezik a holnap.
(Részlet a Pokoljáró c. készülő regényből)
