Nagypéntek jelentősége igen hamar világossá vált számomra. Gyermekkoromban nagyon sok időt töltöttem anyai nagyszüleimnél, akik mélyen vallásosak voltak. Nagypapám gyakorta elhangzó mondatát: „római katolikusok vagyunk mink”, sosem feledem, miként azt sem, hogy nagymamám az év egyetlen péntekjén sem volt hajlandó húsos ételt fogyasztani. „Krisztus Urunkat pénteken feszítették keresztre, márpedig az ő kínszenvedésének és kereszthalálának napján szigorúan tilos húst enni” – hangzott a lakonikus magyarázat.
Hogy manapság mennyien gondolkodnak így, fogalmam sincs, de félő, hogy rendkívül kevesen. Negyven év kommunizmus, majd negyed század liberalizmus után társadalmunk elenyésző része számára maradt meg Húsvét – és azon belül Nagypéntek – igazi üzenete, tartalma. Amint azt a Karácsony esetében is megfigyelhetjük, elsősorban az ajándékvásárlás, a nyuszi érkezése, valamint a pénzszerzés és alkoholfogyasztás céljából végzett locsolkodás képezi manapság Húsvét „misztériumát”. Ami természetesen hamis érték, talmi öröm csupán. Az iskolában, tanórákon évről évre rendszeresen előhozakodom a gyermekeknek Jézus életével, és ebből kiindulva aztán Húsvét valódi tartalmával, jelentőségével. Általános tapasztalat, hogy még a hittanra beíratott, tisztességes és ép családokból érkező gyermekek is tágra nyílt szemekkel néznek, ha a nagypénteki szigorú böjtről, és annak okáról beszélgetünk. A kevésbé szerencsés környezetben nevelkedő gyermekek pedig gyakran viccnek gondolják az egészet. Ami a legkevésbé az ő hibájuk, de vallom, hogy még csak nem is a szüleiké.
Annak a közegnek, annak a fogyasztói társadalmi berendezkedésnek a hibája, amely kiiktatta az istenkapcsolatot a mindennapjainkból, és szimpla ajándékozási alkalommá silányította legmisztikusabb, legmélyebben megélhető ünnepeinket. Így aztán fel sem merül, hogy Krisztusról meséljünk gyermekeinknek, hogy a nagyböjtről, vagy pláne a szigorú böjtről már ne is beszéljünk… Az iskolában az elmúlt néhány évben direkt figyelemmel kísértem a napközisek nagypénteki menüjét. Minden alkalommal hústartalmú volt az étel, sőt arra is akadt példa, hogy a reggeli, az ebéd és az uzsonna is tartalmazott húst. Ha netán valamelyik gyermek meg akarta volna tartani az erre napra vonatkozó szigorú böjtöt, aznap egy falatot sem ehetett volna az iskolában lévő menüből… Ez látszólag csak egy apróság, de jól tudjuk: az ördög mindig a részletekben lakozik.
Hétköznapjaink és ünnepeink egyaránt teljesen Isten nélkülivé váltak, pedig ami Európa kapcsán gyakran és joggal elhangzik, az ránk, magyarokra is igaz: megmaradásunkat elsősorban és mindenekelőtt kereszténységünknek, mélyen és tartalommal megélt hitünknek köszönhettük. Nagyrészt a Jézus Krisztusba vetett hitnek, na meg égi édesanyánk, Szűz Mária oltalmának köszönhető, hogy túléltük a történelem minden viharát, a sors összes ránk mért csapását. Azért is maradhattunk meg, mert hibáink ellenére odafent is méltónak találtattunk a további életre. Egy hirtelen ránk törő apokalipszis esetén nem biztos, hogy manapság is kijelenthető volna ugyanez…
A polgári kormány kezdeményezései éppen ezért dicsérendők különösen, még akkor is, ha olykor a politikai pragmatizmus felülírja a jó döntést. Mint a vasárnapi boltbezárás esetén, amelynél még a KDNP részéről sem olvastam, hallottam, hogy elhangzott volna a lényeg: a világosan megfogalmazott isteni parancs – az Úr napját szenteld meg – betartását szeretné elősegíteni a jogszabály. Valahol persze érthető, hogy ezt nem hangsúlyozta egyetlen politikus sem, hiszen a kiüresített, hitétől, istenkapcsolatától megfosztott nép így is kézzel-lábbal tiltakozott a boltbezárások ellen. Az átlagember csak annyit látott ebből a törvényből, hogy felsőbb utasításra megszűnik egy nap, amikor chipset meg sört vehet, ha akar. A kormány meghátrált, ma ismét vásárolhatunk vasárnap is.
Mindezek fényében, na meg amikor ránk vetül az iszlám térhódításának ijesztő árnyéka, még inkább örömteli Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése Nagypéntek ünnepnappá nyilvánításáról, ami már jövőre életbe is lép. Bár ebben nem leszünk elsők Európában, azért a folyamat és a törekvés szerencsére érzékelhető. Az alaptörvényünk kiemeli a keresztény értékek jelentőségét, társadalmunkra gyakorolt hatását, és szintén a keresztényi törvényeket követve leszögezi, hogy az emberi életet a fogantatástól kezdve védelem illeti meg. Ehhez jön a történelmi egyházak szerepének elismerése, megbecsülése, és most egy igen komoly horderejű döntés, amely a Húsvét – mint a legnagyobb keresztény ünnep – újabb napját teszi piros betűs ünneppé.
Anélkül, hogy túldimenzionálnánk ezeket a döntéseket, azért örömmel juthat eszünkbe a világhírű olasz szerzetes, Pio atya Magyarországra vonatkozó, több évtizeddel ezelőtti próféciája. Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagy hatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!
Hogy a madár mikor repül ki, nem tudni, de az biztos, hogy a Nagypéntek jelentőségének állami szintre emelésével a kalitka képzeletbeli ajtaját résnyire megnyitottuk. Ha lehet egy javaslatot tenni, van még egy ünnep, amelynek munkaszüneti nappá nyilvánítását szintén meg kellene valósítani. Ez pedig Nagyboldogasszony ünnepe, augusztus 15-e. A legenda szerint Szent István király 1038-ban ezen a napon ajánlotta Szűz Mária oltalmába hazánkat. Ha valahol, hát Mária országában illene hivatalosan, az állam által is elismerten megünnepelnünk égi édesanyánkat, vagy ahogyan Pio atya nevezte: nagy hatalmú őrangyalunkat. Már csak azért is, mert jól érzékelhető, hogy olyan idők jönnek, amikor ismét nagy szükségünk lesz az oltalmára.
Kovács Attila
