Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2021. január 28, csütörtök, Károly és Karola napja van. Holnap Adél napja lesz.

Pedofilok a világhálón

E-mail Nyomtatás

Ártatlan angyalok a neve annak a civil kezdeményezésnek, amely a pedofília elleni védekezés, illetve az áldozatok megsegítése céljából jött létre. Ugyanez a címe annak a könyvnek is, amely Malota László író és Vári András informatikus közös munkájaként az interneten kezdeményezett, elkövetett pedofil bűncselekményeket tár az olvasók elé.
Kilencéves korában Vári András maga is elszenvedője volt egy pedofil férfi zaklató és ijesztő közeledésének, így személyes tapasztalattal rendelkezik arról, hogy milyen lelki megrázkódtatást élnek át az aberrált szexualitású felnőtteknek kiszolgáltatott gyermekek. A pszichikai sérülés gátja lehet a személyiség egészséges fejlődésének, és hosszú éveken keresztül kísérti rettenetes emlékként az érintett gyermekeket.
Vári András abban látja az Ártatlan angyalok címmel megjelent könyv jelentőségét, hogy felhívja a szülők figyelmét az internetes pedofília veszélyeire, így hatékonyan szolgálhatja az ilyen jellegű bűncselekmények elleni küzdelmet. A könyv több megtörtént esemény alapján mutatja be, hogy miként válhatnak gátlástalan bűnözők áldozatává a chat-oldalakat felkereső gyermekek. A számítógép kezeléséhez sok esetben nem is értő szülők esetleg még örülnek is annak, hogy gyerekük elfoglalja magát és halvány sejtelmük sincs arról, hogy milyen veszélyeknek van kitéve az álnévvel, hamis személyazonossággal jelentkező pedofilok részéről, akik minden ravaszságukat és találékonyságukat bevetik annak érdekében, hogy fiatalkorú áldozatuk bizalmába férkőzzenek.
Részletesen közli például a könyv egy 12 éves fiú naplóját, aki élete legboldogabb pillanatának érezte, hogy az interneten összebarátkozott egy Bettina nevű lány-nyal. Néhány nap után már fényképeket is váltottak egymással, majd a lány önmagukról készített erotikus fotók cseréjére tett ajánlatot, amit a fiú örömmel elfogadott. Ezt követően merült fel a személyes találkozás lehetősége, de Bettina egy korábbi udvarlójának erőszakos fellépésére hivatkozva arra kérte a fiút, hogy először a bátyjával találkozzon, és ha ő rokonszenvesnek találja, akár randevúzhatnak is. Végül is kiderült, hogy a Bettina név mögött egy pedofil férfi rejtőzik, aki a nemlétező lány bátyjaként találkozott a fiúval, akit egy lakásba vitt, majd orális nemi kapcsolatra kényszerítette 12 éves áldozatát.
Megtalálható a könyvben egy pedofil blogja is, melyben az érintett bűnöző kifejti, hogy az internet milyen sokoldalú lehetőséget nyújt számára a vágyai kielégítését szolgáló fényképek, filmek be-szerzésére, illetve gyermekekkel való ismerkedésre. A beteges szexuális vágyakkal rendelkező férfi arról is beszámol, hogy nem érzi magát bűnösnek, mivel ő csak örömet akar szerezni a gyermekeknek, és élete egyik legnagyobb élményeként nevezi meg azt az esetet, amikor egy 8-9 éves kislányt sikerült nemi kapcsolatra rábeszélnie.
Szerencsére az Ártatlan angyalokban bemutatott bűncselekmények elkövetői már börtönben ülnek, de a szülői felügyelet, odafigyelés nélkül internetező gyermekek továbbra is komoly veszélynek vannak kitéve. Az álnévvel és mások fényképével kapcsolatot kereső pedofilok nagyon hamar el tudják nyerni a chatelő gyermekek bizalmát. A bensőséges kapcsolat kialakulását követően pedig megjelennek az aktképek küldésére vonatkozó kérések:
- Ha igazán szeretsz, és azt akarod, hogy a barátod maradjak, küldjél magadról meztelen képeket. Engem az sem zavar, ha éppen maszturbálsz rajta - kéri áldozataitól a pedofil bűnöző. A legnagyobb baj azonban akkor következik be, amikor a gyermek a szülei tudta nélkül belemegy a személyes találkozásba. Ilyenkor ugyanis szinte törvényszerűen megy át testi erőszakba az addig csupán pszichikai nyomásgyakorlás és zaklatás.
Mivel a gyermekek szinte kivétel nélkül utasítják el az addig barátnak tartott felnőtt közeledését, az ilyen találkozások sok esetben durva nemi erőszakkal végződnek. Persze a pedofilokkal létesített nemi kapcsolat, ami sokszor pornográf felvételek készítésével is együtt jár, akkor is rendkívül káros a gyermekek testi, lelki fejlődésére, ha a perverz bűnözőnek si-kerül elnyernie ehhez beleegyezésüket.
Vári András szerint fontos, hogy az internetes rendőrség felkutassa az ilyen jellegű bűncselekmények elkövetőit, megakadályozva a világhálón folytatott káros tevékenységüket, de a legfontosabb a szülői törődés és odafigyelés. A könyvben bemutatott bűncselekmények ugyanis egytől egyig elkerülhetőek lettek volna akkor, ha az anya vagy az apa jobban odafigyel a számítógép előtt órákat eltöltő gyermekére, elbeszélgetve vele például a chatelés során szerzett tapasztalatairól.
Az informatikus, számítógépes szakember szerző szerint a korlátozás nem lehet megoldás, hiszen a világháló éppen arról szól, hogy tetszőleges információk sokaságát szerezhetjük meg bárhonnan. Pe-dofil oldalak pedig még azokban az országokban is vannak, ahol politikai vagy vallási okból igyekeznek korlátozni az internet használatát. Tehát a megelőzés, valamint az elkövetők felkutatása és szigorú felelősségre vonása révén kell megoldást találni az interneten is jelentkező pedofil fenyegetésre.
Felderített, a rendőrség nyomozati aktái alapján bemutatott esetekkel, a tanulságok levonásával, valamint a büntetési tételek ismertetésével az Ártatlan angyalok című könyv is hatékonyan hozzájárulhat az internetes pedofília visszaszorításához. Tudatosítva a szülőkben a gyermekükkel való törődés fontosságát, a beteges hajlamú bűnözőkben pedig az elkövetés rájuk nézve rendkívül súlyos következményeit.
 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség