Már hagyomány, hogy november 11-én, Lengyelország függetlenségének nemzeti ünnepén magyar csoport is jelen van Krakkóban, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szervezésében. Köztudomású, hogy ez a 2009 tavaszán alakult civil szervezet szívügyének érzi a történelmi lengyel–magyar barátság ápolását. Ezért, hogy Csizmadia László és munkatársai most is megszervezték a háromnapos krakkói utazást. Autóbuszokkal több mint kétszázötven embert sikerült mozgósítaniuk, és jómagam is velük tartottam. Nem először. Ismét nagy élmény volt részt venni az ünnepi felvonuláson, amely a királyi vártól, a Waweltől a Szent Flórián kapu előtti grünwaldi emlékműig tartott. Magyar zászlók alatt, a Kossuth-nótát énekelve mentünk a sokaságban, az utca két oldalán álló helyiek éljenzése, tapsolása mellett.
Finom ebédet kaptunk egy étteremben a híres körpark szélén. A Wawel székesegyházában tartott délutáni szentmise is felemelő volt. Biztonsági okok miatt viszont nem jutottunk be a Sólyom csarnokba, ahol este Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó PiS párt elnöke és Beata Szydlo miniszterelnök is beszédet mondott. Ennek ellenére igazán remek volt az út, le a kalappal a szervezés előtt. Különös módon a magyar média mindezt elhallgatta – talán jobb is, mert a balliberális orgánumok a korábbi években rendre azt a szólamot zengték, hogy ez egy „nacionalista tüntetés”, amelyen a „Fidesz által felbérelt rajongók” vettek részt. Amelyik médium most mégis beszámolt a magyar jelenlétről a lengyel nemzeti ünnepen, az furcsa módon azt röpítette világgá, hogy a „CÖF csoportja felvonult Varsóban”. Hazafelé, a buszon csodálkozva olvastuk a világhálón, hogy mi nem Krakkóban voltunk, hanem Varsóban… Ennyit a magyar sajtó bizonyos köreinek fene nagy szakmaiságáról.
A betelepítési kvótára vonatkozó alkotmánymódosítás sikertelen kísérlete a lengyel közvéleményt is foglalkoztatja. A WSieci című lengyel konzervatív hetilap hírportálján megjelent egy terjedelmes kommentár, Magyarországgal rendszeresen foglalkozó munkatársuk, Grzegorz Górny tollából. Többek között az a megállapítás olvasható benne: bár az Országgyűlés nem hagyta jóvá az alkotmánymódosítást, Orbán Viktor a parlamenti szavazással egy még fontosabb ügyben nyert, hiszen a nemzeti érdekek hatékonyabb védelmezőjeként szavazókat szerezhet a Jobbiktól. Valójában az történt, hogy Orbán kétszer is rákényszerítette a Jobbikot arra, hogy nyíltan az ellen szavazzon, ami a párt programjának lényegét alkotja.
A lengyel szerző szókimondóan rámutat: a megszólalásaiban elvileg bevándorlóellenes Jobbik már a kvótareferendum kampányában elhatárolódott a Fidesztől, és nem hívta fel szavazóit a kötelező uniós menekültelosztási kvóták elutasítására. Attól tartott ugyanis, hogy sikeres referendum esetén a Fidesz „túllicitálja” őt, és a nemzeti érdekek hatékonyabb védelmezőjeként szavazókat hódít el tőle. Orbán azonban a parlamenti szavazással „a falhoz szorította” a nacionalistákat. Emiatt a Jobbik számára két választás maradt: vagy elismeri tévedését a népszavazáskor és azt, hogy a Fidesz nála jobban védelmezi a nemzeti érdekeket, vagy szembeszegül az alkotmánymódosítással, és kimutatja szuverenitását. Nos, a Jobbik ez utóbbit választotta, és szavazataiért cserébe a letelepedési kötvények megszüntetését követelte. Azonban mindenki számára világos, hogy ez csak ürügy. Emiatt a Jobbik saját választói jelentős részének szemében hitelét vesztette. A Fidesz szempontjából „rövid távon elveszített csata ez egy olyan háborúban, melyből igazából már régen győztesen került ki” – írja Grzegorz Górny. A Fidesz szavazótábora a következő parlamenti választásokon a Jobbik csalódott híveivel bővülhet, hasonlóan ahhoz, ahogy ez a 2008-as szociális népszavazás után történt. Akkor Orbán vereségéről beszéltek, mert nem tudta kikövetelni a Gyurcsány Ferenc elleni bizalmatlansági indítványt és a kormány lemondását. Mégis a szocialisták voltak azok, akik arra kényszerültek, hogy az általuk hirdetett értékekkel ellentétes kampányt folytassanak, ami hosszabb távon szavazóiknak a Fideszhez való átáramlását eredményezte.
