Az izgalmak és a szerencsés véletlenek mindig jókor érkeztek

A természettudomány területén alaposan meg kell figyelni, a jelenségeket, összefüggéseket. Ki kell alakítani azt a rendszerességet, mely egy adott feladat megoldásához szükséges. A kerámiaalkotásnál is megfigyelem a körülöttem lévő világot, tárgyakat, a természetet, az embereket; amikor kisplasztikákat készítettem, a mozdulatokban egy-egy emberi tulajdonságot érzelmet próbáltam ábrázolni. Az alap tehát a megfigyelés, és utána gondolkozom azon, hogy miként készítsem el a kerámiát. Ebben az értelemben párhuzamosságról beszélhetünk. A fizika területén a természet végtelenségét próbáljuk megismerni. A számítástechnika már más; előttem volt egy nagyméretű komputer, és az emberi lehetőség végtelenségét tapasztaltam meg, hogy mit tudok kihozni az utasításkészletből. S most ott áll előttem az agyag, ami magában hordozza a végtelen lehetőséget, és abból próbálom a végeset megalkotni.

Giese Piroska keramikus Budapesten született, ott végezte iskoláit, majd tanulmányait az ELTE Természettudományi Kara fizikus szakán folytatta. A diploma megszerzése után kutatóként dolgozott hazai és nemzetközi kutatóintézetekben. Az agyag, a kerámia iránti vonzalma régi keletű, de aktívan csak 2000-ben kezdett foglalkozni ezzel az ősi tevékenységgel Vitkó Mónika magántanítványaként. Örömet és kikapcsolódást jelent számára a sokoldalúan formázható agyag, hagyományos technikát, kézi megformálást és díszítést alkalmaz. Használati és dísztárgyak mellett készített a nő szerepét és az emberi kapcsolatokat megjelenítő kisplasztikákat, mázas és raku kerámia faliképeket. Munkáit önálló és közös kiállításokon mutatta be. 2011 óta tagja a Budai Képzőművész Egyesületnek (BUKET), alapító tagja a Budakeszin 2012 márciusában alakult Keszi-Art Egyesületnek.

Önálló kiállításai: Erkel Galéria, Budakeszi (2005); Hegyvidéki Önkormányzat, Budapest (2006); Művelődési ház, Sukoró (2007); Polgárok Háza, Budapest (2009); Erkel Galéria, Budakeszi (2010); Virányosi Közösségi Ház, Budapest (2010); Erkel Galéria, Budakeszi (2011); Kálvin terem, Budakeszi (2011); Országos Mezőgazdasági Könyvtár, (OMGK) – ma Vármező galéria, Budapest (2012); Erkel Galéria, Budakeszi (2013); Tűzvarázs – videó fotógaléria (2013); Mű-hely Galéria, Pilisvörösvár (2014), Heimatmuseum, Budaörs (2014. nov.); Az agyag vonzásában, Művelődési ház, Dunabogdány (2015. máj.); A sokoldalú agyag, Erkel Galéria, Budakeszi (2016. nov.).

November 14-én nyílt meg művésznő és Vitkó Mónika közös kerámiakiállítása A sokoldalú anyag címmel a budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Központ Erkel Mini galériájában. Hogyan állították össze a kiállítás anyagát?

– A kiállítás címének megfelelően azt akartuk bemutatni, hogy adott agyagból nagyon sokféle tárgy, illetve kerámia falikép hozható létre különböző technikával, sőt egy adott tárgy megformálására különböző agyagtípus felhasználásával más-más lesz a végtermék.

Mit értsünk a többféle anyag fogalma alatt?

– Az agyagot elsősorban az a tulajdonság jellemzi, hogy vízzel gyúrható, képlékeny; melyet a száradással, illetve az égetéssel elveszít. Az agyag kőzetek elmállásából keletkezik, szemcséi vízben oldódnak, hatására új ásványi anyagok keletkeznek, ezek a vízben oldódott szerves eredetű anyagokkal, és sókkal keverednek. Az agyag így tartalmazza az eredeti kőzetek ép szemcséit, mállási maradékokat, újonnan képződött agyagásványokat, szerves származású szennyezéseket és kémiai üledékeket. Az agyag minősége tehát összetétele szerint rendkívül különböző, nemcsak minden agyagbányáé más és más, hanem egy bánya különböző rétegei is más tulajdonságúak. A képlékeny, finom szemcsés agyagot kövérnek, zsírosnak szokták mondani, a kevésbé képlékenyt soványnak. Az agyag annál soványabb, minél több nem-képlékeny anyagot, például homokot tartalmaz. A kövér agyag viszonylag kevésbé tűzálló, és ezért szükség szerint soványabb agyaggal vagy homokkal keverik. A kész agyagtárgy milyensége függ a felhasznált agyagtól, a máztól, illetve az égetés hőfokától és módjától. Általunk igen kedvelt a raku égetési mód. Az itt látható Vörösfenyő is ezzel a technikával készült, ahogy a Rózsa is. Emellett különböző mázakat használtunk.

Nincs hibátlan és megismételhető mázfelület

Kérem, beszéljen a raku technikáról, annak érdekességéről

– A raku Japánból származó égetési mód. Kezdetektől fogva a teaszertartáshoz kötődik. A szertartás, mely a hagyományos japán művészetek szintézise az élet és a művészet oszthatatlanságát vallja. A raku égetési technika körülbelül 500 éves múltra tekinthet vissza. Egy Csódzsiró nevezetű tetőcserépműves készített először ilyen kerámiát, aki szegénysége miatt kis kemencéjének kapacitását növelte azzal, hogy izzó állapotban vette ki az edényeket, majd földdel takargatta, vagy vízbe tette őket, vagy hagyta kihűlni a levegőn, hogy újabbat rakhasson a helyükbe. A raku égetésnél a tűz, a víz, és a levegő hozzák létre azt a gazdag felületi hatást, melyet a kiszámíthatatlan változások tovább gazdagítanak. A keletkező sok-sok mikrorepedés és a máz változékonysága a rakuedény dísze. Az izzó tárgyat kivéve a kemencéből, és faforgáccsal kevert homokkal betakarva, a faforgács meggyullad, a homok viszont elfojtja az égést és füstölni kezd, befüstölve a tárgyat. Attól függően, hogy mennyi füst éri, hol feketébb, hol szürkébb lesz. A rajta levő máz is eszerint változik. A modern keramikusok az 1950-es évek végén kezdték ezt a módszert újra alkalmazni. A máztól függően a tárgyak felülete lehet csillogóan fényes vagy teljesen matt. Esetenként a cél a szabálytalanul repedezett felület elérése. Általában e felsorolt tényezők kombinációja biztosítja a tárgyak egyediségét. A darabokat az első égetés után a mázba kevert fémoxidokkal vagy más fémsókkal bevonva, egy kifejezetten erre szolgáló kemencében gyorsan izzásig (1100 Celsius fok) hevítjük. Ezután kivéve a kemencéből, és levegőtől elzárva néhány perc alatt lehűtjük. Ennek az úgynevezett redukálásnak köszönhetően válik ki a felületen a tiszta fém, míg a gyors hőmérséklet-csökkentés eredményezi a repedezettséget. Nincs hibátlan és megismételhető mázfelület.

Mit értsünk azalatt, hogy az agyag ellenállás nélkül formálódik?

– Az agyag képlékeny, puha. S mikor az alkotó korongozást, vagy egyéb úgynevezett hagyományos technikát használ, akkor az agyag szinte „hagyja magát”, hogy elérje az általa kitűzött célt. Aki kövekkel dolgozik, az már keményebb munka; sokszor hallani a kő ellenállásáról. A képlékeny massza viszont sérülékeny, ha vele dolgozunk, hozzáérünk, nem biztos, hogy a kezünk alatt úgy alakul, amint szeretnénk.

Többen összekeverik azt, hogy mivel is foglalkozik a keramikus és a fazekas. Művésznő szerint mi ennek az oka?

– A fazekas elsősorban használati tárgyakat készít, s hogy minél többet tudjon alkotni, ezért korongon. A hagyományos viszont a felrakásos technika. Amennyiben egy vázát készítek, akkor azt csíkokból állítom össze. Az egyes csíkokat pedig egymáshoz dolgozom. Így érem el a tervezett magasságot. A kiállításon látható tárgyak mind kézi felrakással készültek.

Tehát kézi technikával dolgozik?

– Igen, én nem korongozom. Vitkó Mónika viszont igen, és azáltal is csodás tárgyakat készít.

Nem nehezebb a kézi technika?

– Biztos vannak, akik számára nehezebb, de számomra könnyű. Az igaz, hogy a folyamat lassabb, mert ha valaki remekül korongozik, akkor gyorsan felhúz egy nagyobb vázát. Én viszont számtalan réteget nem tudok egymásra építeni, mert a puha agyag könnyen összerogyhat. Várnom kell a szikkadásig, és utána lehet tovább dolgoznom a tárgyon.

Fizikusból keramikus

2000-ben miért döntött úgy, hogy a fizikus, informatikus pályát felcseréli a kerámiával?

– Nem cseréltem fel, hiszen 2010-ig aktívan dolgoztam, kiegészítésként kezdtem el kerámiázni. Mindig is izgattak a kerámia tárgyak – bárhol is jártam, kézbe vettem, szerettem őket. Viszont azt nem tudtam elképzelni, hogy eljön az idő, mikor én is ezzel foglalkozom. Több évtizeden keresztül a KFKI-ban dolgoztam, s olvastam az intézetben egy hirdetést, hogy lehet kerámiát tanulni. Gondoltam, ha már „házhoz jön a lehetőség”, akkor miért is ne próbáljam ki. Három hónapig tartott az összességében 24 órás foglalkozás, akkor került a kezembe úgy az agyag, hogy abból valamit kéne alkotni. Megismertem a technológia alapjait, a kézi formálását. Néhány hónap múlva az utcán olvastam Vitkó Mónika hirdetését. Felkerestem őt, és azóta együtt vagyunk – immár 17 éve. Mónika lett a tanárom. Ő fazekasságot tanult.

Ez az első közös kiállításuk?

– 2005-ben volt az első közös kiállításunk, szintén a budakeszi művelődési központban, amit egy egész sor közös kiállítás követett, egy-két kivétellel, mint a Budaörsi Tájház, és a Dunabogdányi Kultúrház, ahol csak az én munkáim voltak láthatók.

Miért pont a kerámia? Miért nem a festészet, hiszen a fali kerámiákat is meg kell festeni.

– Nem csak festeni kell a keramikát, hanem sok mindent kell velük művelni, pontosabban a képlékeny agyagot kézbe venni és megformázni. Ez az alkotási folyamat, ami a legnagyobb örömet okozza.

Ehhez azért kell egy jó kézügyesség is.

– Egyértelmű. A kézügyességem megvolt. Először nem sikerült minden úgy, ahogy terveztem, de sok gyakorlással egyre jobban meg tudtam valósítani azt, amit elképzeltem

A fizikát és az informatikát tudta hasznosítani a művészetben?

– Abban az értelemben, hogy a természettudomány területén alaposan meg kell figyelni, a jelenségeket, összefüggéseket. Ki kell alakítani azt a rendszerességet, mely egy adott feladat megoldásához szükséges. A kerámiaalkotásnál is megfigyelem a körülöttem lévő világot, tárgyakat, a természetet, az embereket; amikor kisplasztikákat készítettem, a mozdulatokban egy-egy emberi tulajdonságot érzelmet próbáltam ábrázolni. Az alap tehát a megfigyelés, és utána gondolkozom azon, hogy miként készítsem el a kerámiát. Ebben az értelemben párhuzamosságról beszélhetünk. A fizika területén a természet végtelenségét próbáljuk megismerni. A számítástechnika már más; előttem volt egy nagyméretű komputer, és az emberi lehetőség végtelenségét tapasztaltam meg, hogy mit tudok kihozni az utasításkészletből. S most ott áll előttem az agyag, ami magában hordozza a végtelen lehetőséget, és abból próbálom a végeset megalkotni.

Tehát az alkotás folyamatának első fázisa a gondolat?

– Először elképzelem azt, hogy mit szeretnék alkotni az agyagból, és utána ezt a tervet szeretném megvalósítani.

Látom az Életfa-sorozatot. Ilyenkor mi adja az ihletet?

– Mélységesen megérint egy látvány, akár egy festmény, fénykép, majd utánaolvasok; pl. milyen jellegű életfák léteztek. Ezt követően kiválasztom azokat, melyek tetszenek, s melyeket el is tudom készíteni, a tudásom és a kézügyességem szintjén.

A színeket is megtervezi ilyenkor, vagy „hagyja magát az agyag”? Amit meg szeretne valósítani, azt előtte lerajzolja?

– Nem minden esetben. Akkor készítek rajzokat, amikor a téma belülről jön, s nem a látványt szeretném feldolgozni. Ilyen például A magányos vándor. A színekkel kapcsolatban: először a puszta agyagot veszem kezembe. A kiállított képek között, van olyan, mely földfestékkel készült, ebben az esetben a kiszáradt tárgyat rögtön meg lehetett festeni, majd égetni. A mázas technológiánál viszont először ki kell égetni a tárgyat, majd mázazni, és másodszor is kiégetni. A mázas kerámiáknál égetés előtt nem látom a színeket, a „nyers” mázak nagyon hasonlóak, de tudom, hogy égetés után például piros, vagy kék lesz.

Végül is hobbit, önmegvalósítást, vagy valós művészetet jelent a kerámia?

– Először hobbit jelentett, s később éreztem úgy, hogy ezen túl lehet, és kell lépni. Mára megközelítem a képzőművészeti kritériumokat. A visszajelzések mind azt mutatják, hogy tetszik az embereknek az, amit készítek, megállja a helyét a képzőművészeti alkotások között.

Fizikus létére mennyire fogadják el önt a művészeti körökben?

– Ezzel én nem foglalkozom. Az, hogy kit fogad el hivatalos grémium, vagy kit nem, legyünk őszinték, divatirányzat kérdése. Valójában az számít, amit leteszek az asztalra.

A ’90-es években jött be az „egész életben való tanulás” szlogenje. Ezt a hivatást, mesterséget is addig kell tanulni, még végezzük?

– Igen, mint mindent.

Ritkák a kerámia faliképek

Amit itt láthatunk öntől, mind faliképek. Mikor kezdett el ezekkel foglalkozni?

– Először edényeket, dísztárgyakat készítettem, egyáltalán ismerkedtem az agyaggal és a vele való bánásmóddal. Egyszer szóba került, hogy be kéne mutatni a közönség számára az alkotásaimat. A probléma az volt, hogy a közösségi, kultúrházakban, a kiállítandó tárgyakhoz állandó felügyeletre van szükség. Ezt napi munka mellett nem tudtuk biztosítani. Ugyanakkor azt láttam, hogy a falakon lógnak a festmények. Ekkor döntöttem úgy, hogy kerámia faliképekkel kéne foglalkoznom. Az is érdekes, hogy ritkán lehet ilyen típusú faliképeket látni. Továbbá az is meghatározó volt számomra, hogy festők között alkotok, két egyesületben is.

Pontosan: tagja a Budai Képzőművész Egyesületnek (BUKET), alapító tagja a Budakeszin 2012 márciusában alakult Keszi-Art Egyesületnek. Jobb, ha egy közösséghez tartozik a művész?

– Nagyon jó dolog közösségbe tartozni, de ez nem jelenti azt, hogy naponta együtt alkotunk, de tudunk egymásról, és csoportos kiállításokat szervezünk. A tagok egyéni kiállításait is megtekintjük, ami valamilyen szempontból hatással van ránk. Vitkó Mónikával dolgozunk együtt, s vele megbeszélem a terveimet, a technikákat. A kiállítások alkalmából, a visszajelzésekből, s azoknak a véleményéből, akikkel régi kapcsolatot ápolok, tudom lemérni azt, hogy hol is tartok.

Honlapján Rodintől olvashatunk egy idézetet: „A szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg.” Ma, amikor nincs meghatározott izmus, stílus a művészetben, és az építészet is igen eklektikus, nem nehezebb meglátni a szépséget?

– Erre nem lehet konkrét választ adni; valahogy megszólít engem az, ami nekem tetszik. Azért is mondom ezt, mert a szépség relatív fogalom. S azt, hogy alkotásaim milyen széles körben hatnak, azt nem lehet pontosan lemérni.

Közeledik a Karácsony, ilyenkor nem szokott megrendelésre alkotni, vagy árusítani?

– Az árusítás távol áll habitusomtól. Amit itt a Mini galériában láthatnak, olyan alkotások, melyek bensőmből fakadnak, ezért nagyon nehezen válok meg tőlük. Többször megkérdezték tőlem egy-egy tárgyról, mennyiért adom el. Nehezen válok meg tőlük, mert munkáim életem részeihez kapcsolódnak, de ma, amikor szinte „fejemre nőnek” a tárgyak, már gondolkozom azon, hogy eladjam őket. Karácsonykor főleg dísztárgyakkal lepem meg barátaimat, rokonaimat. A Kálvin-teremben, melynek helyszínét a Budakeszi Református Egyházközség biztosítja, évek óta rendeznek karitatív vásárokat, ahová kisebb méretű faliképeket viszek. Megrendelésre azért is nehéz alkotni, mert a képeim között nincs két egyforma. Ezek egyszeri alkotások, képtelen vagyok sorozatot gyártani.

Ha ennyire nehezen válik meg műveitől, azt jelenti, hogy otthonában százával vannak ezek a faliképek?

– Jogos a kérdés. A lakásban nagyon kevés faliképet helyeztem el, a többségét tárolom. Ezeket elviszem az egyéni és közös kiállításokra. Tudom, hogy amit mondtam, kissé abszurdan hangzik, s ezért ezen a személetmódon változtatnom kell. Számomra a legnagyobb örömet az alkotás jelenti. Utána jól esik egyszer együtt látni a műveket a kiállításokon, de úgy érzem, el kell válnom tőlük. Elajándékozni hamarabb tudok – főleg, ha tudom, hogy ezzel örömet szerzek –, mint eladni.

Mennyi idejét veszi el a kerámia?

– Heti egy alkalommal találkozom Mónival, és közösen dolgozunk Budakeszin a Mezei Mária Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. Móni máshol is tanít, de nem jelent számára fáradtságot a XII. kerületből feljönni Budakeszire, mert ez a mi időnk.

A fizikus kollégák nem döbbentek meg, hogy művészettel foglalkozik?

– Nem zavarta őket. Néhány munkatársam, aki szereti a művészetet, eljár a kiállításaimra.

A kerámián belül is beszélhetünk figurális és nonfiguratív irányzatokról?

– Léteznek nonfiguratív alkotások a műfajon belül, de eléggé ritkán látunk ilyeneket. Van egy öt darabból álló mázas kerámiaképem Életút címmel, ami már nonfiguratív. Ezek a születést, az ifjúkort, a kiteljesedést, a bölcsességet és az öregséget szimbolizálják.

Aki még klasszikus zenekarban is játszott

Maradjunk a művészeteknél, de nem a kerámiánál. Igaz, hogy régebben hangszeren is játszott?

– Nagyon régen fuvoláztam, sőt zenekarban is játszottam. Gyakorló zeneiskolába jártam, így a zeneakadémisták tanítottak, s nekem is a Zeneakadémián kellett vizsgáznom.

Érdekes, hogy akik reál szakosak, kedvelik a művészeteket, míg a humán beállítottságúaktól messze állnak a természettudományok.

– Valóban, a matematikusok, a fizikusok közül is sokan zenélnek, vagy más művészettel foglalkoznak, mert az emberi természethez hozzátartozik a lelki élet, vagy a szépérzékre ható külvilág. Nem feltétlenül muszáj művésznek lenni, de jó, ha a racionális oldal mellett a művészeti remekeket is kedveljük. Ettől válunk teljes személyiséggé.

Jelenleg milyen téma foglalkoztatja?

– A tél, de mindenképpen a természet. Már készülnek az újabb képek, és remélem, kialakul az, amit szeretnék – olyan, ami egyéni, ami megismételhetetlen.

 

Medveczky Attila