Sajnos a giccses könyveknek elég nagy a keletje és a piaca

31 évvel ezelőtt volt kiállításunk az egykori Vigadó Galériában, amit a Tévé Galériája – volt egy ilyen műsor a televízióban – is bemutatott, szóval valódi és virtuális tárlat volt egyszerre. Ennek az emlékére kértek fel bennünket a mostani megrendezésére. Van is itt egy-két olyan munka, melyet 1985-ben is bemutattunk, de zömmel az eltelt három évtized alatt készített grafikák, plakátok, illusztrációk láthatók. A földszinti kisebbik teremben az én plakátjaim láthatók, a nagyobbikban pedig Istváné. Az alsó, intimebb termekben, ahol az illusztrációk vannak, megfordul a dolog, ott én kaptam a nagyobb teret és Istváné a kisebb. Ez azért van, mert én kevesebb plakátot, viszont sokkal több illusztrációt készítettem. Igazából nem is mondanám magamat plakátosnak, inkább könyvtervezőnek, könyvgrafikusnak.

Keresztes Dóra festő- és grafikusművész, illusztrátor, animációsfilm-rendező Budapesten született. 1972-től 77-ig tanult a Magyar Iparművészeti Egyetem könyvművészeti szakán. Tanulmányait 1977–1979 között az Egyetem Továbbképző Intézetében folytatta. Mesterei: Kass János, Haiman György, Jankovics Marcell, Gyulai Líviusz, és Szabados Árpád voltak. A képzőművészet számos ágával foglalkozik: festészet, grafika, könyvillusztrálás, tipográfia, plakáttervezés, díszlettervezés és animációsfilm-készítés. Filmjei és képzőművészeti alkotásai a magyar népi kultúra hagyományainak jelenkori megidézését, újra átélhetővé tételét kívánják megteremteni – miközben lényegesnek tartja a modern művészet szín- és formakincsének, kompozíciós elemeinek, absztrakciós transzformációinak tudatos használatát is. Munkái több hazai és nemzetközi kiállításon és filmfesztiválon sikerrel szerepeltek. Filmművészeti tevékenységét Balázs Béla díjjal (2005), képző- és iparművészeti munkásságát Ferenczy Noémi díjjal (2003), illusztrátori tevékenységét IBBY-díjjal (2003 és 1994) ismerték el. A Magyar Plakát Társaság tagja. Az Utisz Grafikai Stúdió művészeti vezetője. Orosz István grafikusművész felesége.

A Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadó alsó- és földszinti tereiben november 29-én nyílt kiállítás – amely 2017. január 22-éig látogatható – a Keresztes Dóra és Orosz István grafikus pár műveiből. Ha jól tudom 30 évvel ezelőtt volt már itt egy közös kiállításuk. A mostanit annak emlékére rendezték meg?

– Pontosítok: 31 évvel ezelőtt volt kiállításunk az egykori Vigadó Galériában, amit a Tévé Galériája – volt egy ilyen műsor a televízióban – is bemutatott, szóval valódi és virtuális tárlat volt egyszerre. Ennek az emlékére kértek fel bennünket a mostani megrendezésére. Van is itt egy-két olyan munka, melyet 1985-ben is bemutattunk, de zömmel az eltelt három évtized alatt készített grafikák, plakátok, illusztrációk láthatók. A földszinti kisebbik teremben az én plakátjaim láthatók, a nagyobbikban pedig Istváné. Az alsó, intimebb termekben, ahol az illusztrációk vannak, megfordul a dolog, ott én kaptam a nagyobb teret és Istváné a kisebb. Ez azért van, mert én kevesebb plakátot, viszont sokkal több illusztrációt készítettem. Igazából nem is mondanám magamat plakátosnak, inkább könyvtervezőnek, könyvgrafikusnak.

Nem mondja magát igazán plakáttervezőnek, mégis a Magyar Plakát Társaság tagja.

– Beválasztottak ebbe a csoportba, mert pályám egy szakaszában tényleg készítettem színházi plakátokat – főleg a veszprémi színháznak, sőt amikor a Nemzeti Színháznak a Holdbeli csónakos látványterveit, díszlet-és bábterveit és animációs betétfilmjeit készítettem, akkor természetesen ennek az előadásnak is én csináltam a plakátját, ami most itt is lóg a Vigadóban.

Idén Kecskeméten is volt kiállítása. Oda más munkákat vitt?

– Főleg gyermekkönyv-illusztrációkat, mivel Kecskeméten nagyon jók a múzeumpedagógiai foglalkozások, főleg iskolakezdéskor viszik kiállításokra a diákokat.

A Nagy Gáspár-ügy

Térjünk vissza 1985-re, s a Tévé Galériájára. Szakértőnek Nagy Gáspár költőt és Szentiványi Tibor művelődéstörténészt, matematikust, játéktervezőt nevezték meg. Nagy Gáspár akkor éppen szilenciumon volt az Öröknyár: elmúltam 9 éves verse miatt, melynek utolsó sora: „a gyilkosokat néven nevezNI!”. A NI egyértelműen Nagy Imrére utal. Miért Nagy Gáspárt választotta szakértőnek?

– Sokáig egy utcában laktunk Nagy Gáspárral Budakeszin. Gyakran járt nálunk, jó barátok voltunk, több kiállításomat is megnyitotta, néhány könyvborítóját is elkészítettem addigra. Tehát elég jól ismertük egymás munkáit. Ezért evidenciának tűnt, hogy őt kérjem fel szakértőnek.

Milyen volt együtt dolgozni Nagy Gáspárral? Beleszólt az illusztrációs folyamatba?

– Általában csak a munka végső fázisában tekintette meg az illusztrációkat, és mindig elégedett volt. Ezért még nagyobb kedvvel tudtam befejezni a könyvet. Bevallom, hogy barátnak, és egy ilyen nagy költőnek dolgozni, nem kis nehézséget jelent, de néha bizonytalan voltam, megfelelnek-e munkáim számára. Így még inkább úgy éreztem, jót kell alkotnom… Jóval később felkért arra, hogy a karácsonyi témájú, istenes verseihez is készítsek illusztrációt, mely látható is az alsó szinten. Amíg fölragyog a jászol című kötetéről van szó. Akkor együtt kerestünk könyvkiadót. Eléggé képlékeny volt a dolog, mert a különböző kiadók más-más méretben gondolkodtak. Végül egy furcsa formájú, francia ötös méretű, hosszúkás formában jelent meg.

Az illusztrációk elsőre sikerültek?

– Koránt sincs így; az első kép nem biztos, hogy jó. Sosem lehet előre tudni, mikor találkozik igazán és hitelesen a két műfaj egymással. Erre nincs bevált „recept”. Ezt meg kell élni, meg kell dolgozni.

A televíziónál miként sikerült elérni, hogy Nagy Gáspár megjelenjen a képernyőn?

– Nem volt sok idő az adásig, hogy új szakértőt válasszak, így a riporternő, D. Fehér Zsuzsa tördelte kezeit, de végül is ezt mondta: jó hát, legyen. Én pedig eléggé kitartó, makacs voltam, mert nagyon jól éreztem magam Nagy Gáspár társaságában.

Makacs természetű?

– Ezt nem állítanám, de akkor úgy éreztem, ki kell állnom a barátom mellett. Van, amiből nem engedek, hogy tiszta maradhasson a lelkiismeretem.

Hogyan fogadták barátaik, ismerőseik ezt a tévés bemutatkozásukat?

– A visszajelzések szerint jól sikerült az adás, már csak azért is, mert a fiatalok mindig jól mutatnak a képernyőn. Nagyon aranyos volt István szakértője, aki egy komoly, világot látott játéktervező, matematikus. Szentiványi Tibor volt az alapító elnöke a ma is működő Kiss Áron Magyar Játéktársaságnak. A riport játékos és komoly volt egyszerre, és szerepelt benne költészet is. Egy grafikussal való beszélgetés során elég sok témát lehet érinteni, mert mi a kultúra számos szegmensén megjelenünk: színházaknál, moziknál, könyveknél. Óriásplakáttól a bélyegig mindenfélét tervezünk. A makro mérettől a mikróig bejárjuk a grafika területét.

A televíziós szereplés előtti évben pedig Rómában volt ösztöndíjas.

– Akkor kaptunk lehetőséget a Fiatal Művészek Stúdiója révén, hogy a híres Collegium Hungaricumban dolgozzunk. Sok munkánkban vissza is köszönnek az ott tapasztalt élmények, hatások. Jónak látom, mikor fiatalokat küldenek ki külföldre ösztöndíjjal, mert akkor még jóval befogadóbbak, nyitottabbak.

Később pedig Bolognában volt kiállítása.

– Nem önálló kiállítás volt az, hanem a könyveimet, az illusztrációimat mutatták be az ottani vásáron szereplő könyvkiadók. A bolognai könyvvásár ugyanis a gyerekkönyves szakma híres, hagyományos találkozóhelye.

Ha már a gyereket említette, éppen akkor hordozta szíve alatt lányát?

– Így van, 1986 januárjában született meg lányunk, Anna Ida. Fiunk akkor már öt éves volt. Számomra a munka és az anyai szerep egyformán fontos volt – és maradt.

Azért választotta a gyermekkönyv-illusztrációt, mert két gyermek édesanyja?

– Mindig is szerettem a gyermekkönyveket, a gyermekkönyvek illusztrációját. Természetesen kicsit úgy érzem, mintha gyermekeimnek rajzoltam volna. Egy ilyen aranyos eset, mikor Kormos István Vackorját illusztráltam. Az első kötet illusztrálásakor Marci fiam, a másodiknál lányom kezdte meg iskolai tanulmányait. Kislányom pedig fel volt háborodva, hogy az óvoda nem úgy néz ki, ahogyan azt én ábrázolom. Ő természetesen arra az óvodára gondolt, ahová ő járt. Mondtam neki, ez még az az óvoda, amibe korábban Marci járt.

Nagy felelősség gyermekek számára illusztrálni?

– Természetesen, mert azzal hatunk a képi világukra. Egyik illusztrációmon sem láthatók nagy szempillájú, bájos lánykák, amelyek az amerikai rajzfilmek világát tükrözik – az nem az én világom. Sajnos az ilyen giccses könyveknek elég nagy a keletje és a piaca. Nem a Walt Disney világával van a bajom, mert annak az animáció terén megvan a maga helye, viszont a hozzá hasonló figurákat a könyvekbe visszahozni már nem stílszerű. Ezért próbáltam az ősi hagyományokhoz visszanyúlni, a magyar és a világ népművészetéhez, melynek formavilága nem független a tartalmuktól.

Az ősi szimbólumok átmentése

Azt látom, hogy az illusztrációk valóban a hagyományokra épülnek, de a megvalósítás modern.

– A régmúlt formavilágát nyilvánvalóan másképpen stilizálom. Viszont a lényeg megmarad. Így a szimbólumok átmentése, a jelképek továbbgondolása az, amire a mai napig törekszem.

Aki így alkot, ilyen stílusban, arra nem sütik rá könnyen, hogy maradi?

– Ezt nem tudom, de nem is érdekel. Ma már olyan nagy példányszámban nem jelennek meg ezek a könyvek, viszont van második, harmadik kiadásuk, ami azt jelenti, hogy mégis lehet igény ezekre az illusztrációkra.

Térjünk vissza még jobban az időben; miért döntött úgy, hogy grafikával szeretne foglalkozni?

– Képzőművészeti gimnáziumba jártam, ahol tanultunk önálló grafikát, animációt, majd a főiskola alkalmazott grafika alapszakára vettek fel. Két év után a könyvészeti szakon folytattam tanulmányaimat, ahol arra készítettek fel bennünket, hogy bármilyen munkát meg tudjunk csinálni. Diploma után két évet még bent maradtam a továbbképző intézetben, ahová azokat választották ki, akikről úgy gondolták, érdemes velük foglalkozni.

Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz is mesetere volt. Tőlük mit tudott elsajátítani?

– Jankovics Marcell a gimnázium utolsó két évében tanított az animációs szakon. Friss szellemet hozott az iskolába. Olvasott, művelt emberként élményeit szívesen osztotta meg a diákjaival. Líviusszal később találkoztam, miután elvégeztem a főiskolát. Férjem dolgozott vele együtt, háttereket készítettek a Lúdas Matyihoz. Később, amikor látta a diplomamunkámat, lemondott egy könyvről a javamra, a Paraszt dekameronról. Úgy érezte, hogy annak illusztrációi épp nekem valók, jól meg tudnám csinálni őket – szóval ez lett a legelső könyv, amit illusztrálhattam.

Mikor kezdett el filmmel foglalkozni?

– Férjem a Pannónia Filmstúdióban dolgozott, és több filmjénél segítettem. Így kerültem be a filmgyár forgatagába, ahol Czipauer János Balázs Béla-díjas filmvágó, aki nagyon sok rajzfilmben dolgozott, biztatott, készítsek forgatókönyvet, adjam be, mert úgy érzi, tudnék filmet is csinálni önállóan is. Mivel akkor még nem lehetett külsősként dolgozni, Istvánnal együtt adtunk be forgatókönyveket, majd jóval később egyedül vállaltam a filmeket.

A forgatókönyvírástól a látvány- és mozgásterveken át a rendezésig mindent ön csinál?

– Volt erre is példa, ami embert próbáló feladat.

Ez volt az Eszterlánc?

– Nem, a De profundis volt, amit egy szál magam csináltam. A 2013-as Eszterláncot Egely Katalinnal készítettem, aki fiatal animációs tervezőként remekül helytállt. Ez a film zenére készült, s azt követte az animáció. A sorrend természetesen filmenként változhat.

Az Eszterlánc 4-5 perces film. Mennyi ideig tartott az elkészítése?

– Majd egy évig – hiszen csak ketten csináltuk. A Pannónia fénykorában egy 5 perces filmmel még egy egész stáb foglalkozott. Ma már annyira kis költségvetésűek ezek a filmek, hogy ilyen sok ember munkájához nem lenne forrás.

Népi játékokat is megidéz ezekben a filmekben?

– Igen, a megidézés a pontos kifejezés, mert konkrétan nem szoktam megjeleníteni, sem a népzenét, sem a verseket, hanem a szellemük felmutatására törekszem. Az a jó, hogy a mi munkánk kevésbé kötött, nagy a szabadságunk – amivel okosan kell élni –, tehát magunknak teremtjük meg a szabályokat, a regulákat.

A színek mennyire lényegesek?

– Azt tapasztalom, a gyerekeket először a színek fogják meg, amikor elkezdenek megnézni egy animációs filmet, és ha megfogja őket a színvilág, akkor figyelnek magára a történetre is. Ennek ellenére a pályám kezdetén sokszor készítettem úgy gyerekkönyvet, hogy kikötötték, hogy csak egy, esetleg a fekete mellett egy másik színt lehet használni, olcsóbb volt így a nyomdai munka, de persze így is lehetett nagyon jó képeket csinálni. Tehát nem mindig a színeken múlik a minőség, de amennyiben lehetőség van rá, most már négyszínnyomó gépekkel dolgoznak. Általában élénk színeket használok, valószínűleg én is úgy érzem jól magam, ha a vidám színkontrasztokkal vidám hangulatot teremtek – szerintem ez tetszik a gyerekeknek is.

Így vélekedik, vagy tudja is?

– Inkább sejtem. Néhány szülő jelezte, hogy tetszenek az illusztrációim, de konkrétan nem interjúvolok meg senkit, nem készítek felméréseket… A gyerekek őszinték, ha összefirkálják, azaz, ha kiegészítik a könyvet, saját rajzaikkal folytatván az illusztrációkat, akkor tetszik nekik, felkelti a figyelmüket, ha nem, akkor lehet, nem is érdekli őket.

Ha illusztrál, kész szövegekből szeret kiindulni, vagy inkább a teljesen szabad és önálló alkotás folyamatát kedveli?

– Mind a kettő jellemző. Viszont nem tudományos illusztrációt – ezt is tanultuk a főiskolán – készítek, de erre nincs is nagyon szükség, mert azt vagy számítógéppel, vagy 3D-vel dolgozzák ki. A számítógép viszont nem szorítja ki a kétkezi rajz technikáját; a két eszköz egymás mellett él.

Weöres Sándor, Móricz Zsigmond, Nagy Gáspár – és még sorolhatnám a neveket. Mekkora kihívást jelentett, hogy a magyar irodalom legjelesebb képviselőinek munkáit illusztrálhatta?

– Folytathatnám a sort: Nemes Nagy Ágnes, Kányádi Sándor, Buda Ferenc… Elég nagy kihívás. Először megijedek, arra gondolok, visszaadom a felkérést. Majd legyőzöm kishitűségem, és lassan elindul a munka. Az első fázis mindig nehéz, utána könnyebb haladni.

A 25. Nemzetközi Plakátbiennále honlapján a válogatás művésznő munkájával indult. Ez mekkora elismerést jelentett?

– Inkább megtiszteltetést. Mexikó akkor ünnepelte függetlenségének 200. évfordulóját, és a szervezők a világ minden részéről 50 férfit és 50 nőt kértek meg, tervezzenek plakátot az eseményre. Engem személyesen is odahívtak, hogy vegyek részt a zsűri munkájában, vezessek workshopot és tartsak előadást. Magyarországról akkor engem választottak, amihez talán hozzájárulhatott, hogy korábban a férjemet is meghívták.

Eltérő stílusban dolgoznak férjével?

– Aki megnézi munkáikat, láthatja a különbözőségeket, de ez nem jelenti azt, hogy nem értjük egymás műveit, csupán stilárisan másként fejezzük ki a világról alkotott, olykor nem is nagyon eltérő véleményünket.

A magyar grafikusok megállják a helyüket a nemzetközi porondon?

– Sokan megállják a helyüket a világban. Jó a képzés, és az internet révén jobban megismerhetik a nemzetközi irányzatokat, mint a mi fiatalságunkban. A római ösztöndíj azért is volt csodálatos, mert akkor még csak háromévente lehetett Nyugatra menni, most pedig elég felülni a repülőre… Fiam például épp Berlinben ösztöndíjas.

Gyermekei más pályát választottak?

– Egyik gyerekünkre sem akartuk ráerőszakolni a művészetet. Anna filmtörténészként a Magyar Nemzeti Filmarchívumban dolgozik, és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen animációtörténetet tanít, fiunk pedig művészettörténész, tipográfus, a Vasarely Múzeum igazgatója.

A nagyobb munka után „kiégek”, megfáradok

Több elismerésben részesült. Érdeklik a díjak?

– Természetesen, mert szakmai szempontból megerősítenek. Általában egy nagyobb munka után „kiég”, megfárad az ember. Ha ez után kap egy jó kritikát, elismerést, netán díjat, akkor újra éled. Persze a díjaknál fontosabb elismerés tudni, hogy számon tartják a munkáimat. Annak értékeltem azt is, amikor nem is sokkal Mexikó után meghívtak Japánba, hogy a hirosimai filmfesztiválon rendezzek kiállítást a munkáimból. Történetesen az animációs filmjeimhez készített filmgrafikáimból. Szerencsés vagyok, mert több műfajban is dolgozom, így ha az egyikben elfáradok, akkor áttérhetek a másikra. Például az említett Nemzeti Színházbeli munkám után eléggé kifáradtam, s utána nagyon jó volt otthon, egyedül dolgozni, autonóm műveket készíteni. Festeni, rajzolni, metszeni.

Sosem gondolt a tanításra?

– Több helyre hívtak, de a Nemzeti Galéria GYIK műhelye mellett, ami már sok éve volt, meg az említett külföldi workshop mellett nem nagyon vállaltam ilyesmit, mert kevesebb idő jutna családomra és a munkámra.

Jelenleg min dolgozik?

– Egy 4-5 perces animációs filmen, ami Erdélyi Zsuzsanna emlékére készül, s az ő archaikus népi imádsággyűjteményét dolgozza fel. A munka felénél tartunk, és tavaszra készen kell lennünk, így most csak ezen dolgozom.

 

Medveczky Attila