Még mindig nem sikerült maradéktalanul lezárnunk a második világháborút, mindmáig vannak adósságaink a hősök felé. Múlt szombaton a varsói Powazki nemzeti sírkert katonai temetőjében állami szertartással újratemették azt a két tisztet, akik 1939 szeptemberében nyolcvan tonna lengyel állami aranytartalékot menekítettek Nyugatra. Természetesen azokban a napokban, amikor a hitleri Németország lerohanta Lengyelországot, keletről pedig a Vörös Hadsereg támadott. Azzal, hogy a két tiszt földi maradványait most szülőföldjükön helyezték nyugalomra, utolsó akaratuk teljesült. A november végén New Yorkban exhumált Ignacy Matuszewski ezredest és Henryk Floyar-Rajchman őrnagyot a lengyel–bolsevik háborúban elesettek parcellájában hantolták el.
A szertartáson jelen volt Antoni Macierewicz nemzetvédelmi miniszter, és felolvasták Andrzej Duda köztársasági elnök levelét, amelyben az államfő kivételesnek minősítette a két tiszt által betöltött küldetést. Duda rámutatott: a Matuszewski és Floyar-Rajchman által megmentett arany később lehetővé tette, hogy abból fedezzék a Párizsban megalakult lengyel emigrációs kormány és az általa irányított lengyel fegyveres erők működését. A két tiszt a második világháború elején egy különvonattal vitte át a lengyel aranyat az akkoriban semlegesnek számító Romániába, onnan pedig Törökországba hajóztak. Az arany Bejrúton, a Földközi-tengeren, Franciaországon és Észak-Afrikán át végül három helyre: Londonba, New Yorkba és Ottawába jutott el.
A történészek máig nem tisztázták az aranytartalék háború utáni sorsát. Egyes források szerint Lengyelország háborús, az Egyesült Királyságnak megtérített kiadásain kívül a kincs mintegy tíz százalékát a kommunista lengyel kormány használta fel.
A küldetés teljesítése után a két tiszt 1944-ben az Egyesült Államokba utazott, és ott megalapították az amerikai lengyel kisebbséget képviselő, máig működő társadalmi intézményeket. Matuszewski 1946 augusztusában, 54 évesen halt meg szívrohamban. Már az 1919–21-es lengyel–bolsevik háborúban is kulcsfontosságú szerepet játszott. A két világháború között a lengyel hírszerzés alapítójaként, majd kincstárügyi miniszterként szolgálta hazáját. Mi több, diplomataként Lengyelország budapesti nagykövete volt 1928 és 1929 folyamán. A lengyel–bolsevik háborút a 123 éves feldaraboltság után újból függetlenné vált Lengyelország Szovjet-Oroszországgal vívta, és ebben döntő mozzanatot jelentettek a lengyelek megsegítésére küldött magyar hadiszállítmányok. Matuszewski egy másik, szintén múlhatatlan érdeme, hogy 1920-ban megfejtette az orosz hadsereg rádiós kódját, ezáltal a lengyel katonai vezetés azonnal értesült az orosz hadműveleti utasításokról. Az addig vesztésre álló lengyelek így védelmezhették meg Varsót. A másik tiszt, Henryk Floyar-Rajchman szintén a katonai elithez tartozott, és a háború előtt ipari és kereskedelmi miniszter is volt. 1951 márciusában hunyt el. Mindkettejüket a New York-i Calvary temetőben helyezték örök nyugalomra, és emlékük hosszú évtizedekre feledésbe merült. A lengyel állami vezetők most megpróbálták jóvátenni a mulasztást.
Tehát 1939-ben Lengyelország aranytartaléka nyolcvan tonna volt. A hivatalos adatok szerint a lengyel aranytartalék jelenleg százkét tonna. Romániáé száznégy, Szlovákiáé harmincegy. A magyar aranytartalék pedig ez idő tájt három, azaz három tonna. Ha erre gondolok, valahogy nem túl nagy a biztonságérzetem… Jegyezzük meg, a közgazdászok Surányi György korábbi jegybankelnököt teszik felelőssé összesen hatvankét tonna aranykészlet „aprópénzre” váltásáért – számítások szerint az ügyletsorozat több milliárd dolláros veszteséget okozott hazánknak. Azt is szögezzük le, hogy nem sokkal később az SZDSZ lelkesen támogatta Surányi György miniszterelnök-jelöltségét.
A tél beköszöntével minden évben felértékelődik a földgáz, és megjelennek a hírekben a gázellátással kapcsolatos fejlemények. Ez idén sincs másképpen. Két héttel ezelőtt Petro Porosenko ukrán köztársasági elnök Varsóban járt, és fontos témákról egyeztetett Andrzej Duda államfővel. (A kölcsönös katonai segítségnyújtásról is aláírtak egy egyezményt, ennek részleteit múlt heti cikkemben ismertettem.) A földgáz is napirendre került. Közös sajtótájékoztatójukon úgy fogalmaztak, hogy Lengyelország és Ukrajna élesen bírálja az Európai Bizottságnak a németországi Opal gázvezetékkel kapcsolatos döntését. A két országot valósággal sokkolta az Európai Bizottság október 28-i döntése, amellyel lehetőséget adtak a Gazpromnak, hogy növelje a gázszállítási mennyiséget Európába, Ukrajna megkerülésével. A két elnök hangsúlyozta: ez a bizottsági döntés aláássa az EU energiabiztonsági stratégiáját, és fenyegetést jelent Közép- és Kelet-Európa országainak energiabiztonságára. Továbbá valós kockázatot jelent a megszakítás nélküli gázellátásra Lengyelország és Ukrajna közt, és jelentős mértékű elterelésekhez vezethet a többi állam felé irányuló gázszállításokban. Porosenko és Duda arra is rámutatott, hogy a bizottság döntése megerősíti Oroszország domináns szerepét a gázellátásban, ellehetetlenítve a konkurenciát. Az ukrán elnök háláját fejezte ki Lengyelországnak, amiért határozottan támogatta Ukrajna álláspontját az ügyben. Hozzátette, hogy a jövőben is egyeztetni fogják lépéseiket az ügyben. Egyúttal bejelentette: Lengyelország és Ukrajna közös gázcsatlakozást épít. Porosenko máris utasította gazdasági miniszterét, hogy minél előbb induljanak meg a gázcsatlakozás építési munkálatai, hogy európai földgáz juthasson az ukrán piacra és tározókba. A lengyel szakminiszter is elrendelte az előkészítő munkálatokat.
Pontosan mi húzódik e bejelentések mögött? Az Európai Bizottság idén október végén engedélyezte az orosz Gazpromnak, hogy növelje az Opal gázvezetéken keresztül szállított földgáz mennyiségét. A Gazprom korábban csak ötven százalékát használhatta a vezeték teljes kapacitásának. A bizottság friss döntése azonban lehetővé tette, hogy az orosz nagyvállalat ezt további negyven százalékkal növelje. Az Opal vezeték németországi szakasza 2011-ben épült, kapacitása harminchat milliárd köbméter. Azért okozott felháborodást keleti szomszédainknál, mert Ukrajna megkerülésével biztosít hozzáférést Oroszországnak a Közép- és Nyugat-Európai piachoz. Valljuk be: az ukrán szakaszon hosszú évek óta hatalmas mennyiségű földgáz tűnik el a rendszerből, mintha valakik szervezetten, professzionálisan megcsapolnák a vezetéket… A német Opal csővezeték a Balti-tengerben is húzódó orosz–német Északi Áramlat gázvezetéket köti össze közép- és nyugat-európai hálózatokkal.
