Csurka István: Korunk problémája

E-mail Nyomtatás

„Látni valamit, aminek még nincs neve – írta Nietzsche az eredetiségről elmélkedve –, amit még nem lehet megnevezni, jóllehet, mindenkinek a szeme előtt van. Általában jellemző az emberekre, hogy számukra valamely dolog neve teszi láthatóvá magát a dolgot.” Ez a 19. század vége táján könnyű kézzel papírra vetett gondolat mai, 21. századi manipulációba és félrevezetettségbe fulladó életünk alaphelyzetévé és meghatározójává vált. A mai tömegember, aki előtt ugyanúgy ott állnak, vagy éppenséggel felmerednek zengőn a jelenségek, mint a régi korok szerény, az időjárást, a munkalehetőséget, a családalapítást vagy szerelmet kereső embere előtt, azt hiszi, mindent lát, miközben nem lát meg semmit. A posztmodern kor vak embere, aki arra büszke, hogy neki már nincs bekötve a szeme, mint ahogy a régebbi korok emberének be volt kötve az Isten, a túlvilág, a hit kendőjével, csak hiszi, hogy lát valamit életéből. Valójában nem lát semmit, csak azt, amit megneveznek számára, kirakatba helyeznek és agyába belenyomnak a médiumok. A múlt és a jövő kérdései soha még ennyire zavarosak nem voltak. A globalizmus információáradata egymást kioltó közlésekből áll. Ezért a valódi szellemi történés ma mély meg nem értettségbe és elutasítottságba fullad.

Ma mindenki bizonyos saját büszkeséggel véli látni élete és társadalma tényeit, már tudniillik azokat a jelenségeit, amelyeket megneveztek számára. A valóságban pedig a meglátott jelenség az egyén számára életelvet, aztán cselekvést, szeretetet vagy tagadást jelent. A mások által megnevezett dolgok látásából éppen ez hiányzik. Szól a kolomp a vezérürü nyakában, és a nyáj utána megy, mert úgy látja, hogy arra van a dús legelő. Valóban észrevenni, felismerni és a maga számára eligazítóvá tenni, cselekvéssé, tagadássá vagy melléállássá kikalapálni valamit csak a saját maga által, esetleg kínkeservesen elvégzett megnevezés után volna képes. A megnevezést azonban mások végzik el helyette. A sajtó, a tömegtájékoztatás, a tévé, a film, az egész tudatipar, és ma már sajnos az iskola és az egyetem is. Pontosabban az egyetem hiánya, az egyetemes érzékenységgel szembeállított szakképzés.

Korunk legnagyobb problémája, hogy ez a tudatirányítás, a dolgok és jelenségek megnevezése és értelmezése, megvilágítása vagy eltakarása egyetlen kézben összpontosul, a hegemón helyzetbe került liberalizmus, az elsősorban amerikai zsidó pénztőke és szórakoztatóipar kezében. Ez a legnagyobb hatalom korunkban. Nyomása alól még a jobboldalinak, nemzetinek és kereszténynek tartott orgánumok sem tudják magukat maradéktalanul kivonni. Kis hatókörű megjelenésük is állandó létveszélyben van, bojkott fenyegeti őket, súlyos pénzhiány és a túlerő által félrevezetett közönség közönye.

Ha nem következik be valami megrendítő változás, minden fórumot, intézményt, és sajnos minden lakást – nem otthont mondtunk! – megtölt a liberális önteltség, ostobaság és a hit, transzcendencia nélküli, együgyűen anyagias fogyasztói életforma. Mindannyian egy folyamatos valóságshow szereplői és nézői leszünk egyszerre. Mindenütt a meghamisított történelem lesz az úr. Annak az embernek az unokája, amely ember már több száz filmet látott a fasiszta barbárságról, a hideg szemű német katona kegyetlenségéről, a holokausztot elszenvedők végtelen emberségességéről, a szovjet ember felsőbbrendűségéről és természetesen elvétve láthatott ugyanezekről megrendítően igaz alkotásokat is, annak az embernek már nem is lehet más látású unokája, csak olyan, aki mindezt ténynek fogadja el. A hazugságok, mint a geológiai rétegek rakódnak egymásra. Az ember, aki megtanulta az óvodában, aztán az iskolában, hogy mi hogyan történt, és ami történt, azt hogyan kell érteni, és most már akkor is ezt látja, ha történetesen már gyűlöli azt a rendszert, azt az államot, azokat az intézményeket, amelyek ezt az egyoldalú világképet az agyába nyomták, a lelkébe gyurmázták, már lázadóként is csak előírtan, a neki megmutatott keretek közt tud viselkedni. Történetesen Árpád-sávos zászlók alatt tüntet ennek a rendszernek a fenntartói és általa hazugnak tartott kultúrája ellen, de semmi saját nincs a kezében a zászlórúdon kívül. Mert élete alapélménye az, amit a liberalizmus, s újabban ennek végletes elfajulása, az amerikai zsidó tudatipar rejtett kizárólagossággal, de borzalmas fölénnyel belenevelt.

Tegnap még a marxizmus kizárólagosságában és mindenhatóságában éltünk. Azt hittük, hogy ez a marxizmus csak katonai és rendőri biztosítással uralkodik szellemünkön, belsőleg tagadtuk marxista világlátásunkat, kint hallgattunk róla és hallgatásunkkal ismertük el feletteseink, vagy a téglának látszó személyek előtt, s közben nem vettük észre, hogy ez a mentális rezerváció elsilányít, és alapvetően hazuggá tesz bennünket. Irigyeltük a Nyugatot, amelyre a marxizmus nincs ráerőszakolva. Ebben is tévedtünk, mert rá volt, csak más eszközökkel. Most egy unióban élünk (élünk?) a Nyugattal. Az unió majdnem mindegyik magas rangú tisztségviselője volt marxista. Bennünket Kovács László képvisel, a marxizmus–leninizmus egykori pártkatonája.

Mégsem a marxizmus a legfőbb problémája életünknek. Ma már világos, hogy a szétömlő, a piszkos tócsákban állandóan alakot és színt váltó proletárdiktatúra, népi demokrácia, liberális demokrácia, globális gazdasági rend és atlanti kultúra fölött, mögött van valami, ami a szétömlést lehetővé teszi, sőt megköveteli. A globalizmust irányító pénzhatalom, Bogár László kifejezésével ez a hatalom-gazdaság, amelyik csak a marxistákban bízik meg. Utasítására vagy a könnyebbség kedvéért ezek volt-marxistáknak nevezik magukat. Így simább. Az eljátszott kigyógyulás erénnyé változtatható. Kis pénz, kis kigyógyulás, nagy pénz, nagy kigyógyulás. A nagyon kigyógyultak körbelegitimálják a kissé kigyógyultakat. A kissé kigyógyultak a legjobb káderek, mert bármikor visszaeshetnek. A „körbelegitimáláshoz” – ez pedig Pethő Bertalan kifejezése – szükség van másból, például nemzeti identitásukból kigyógyultakra, jobboldali pártban baloldaliságukba visszaesőkre, térden kigyógyulókra, feltartott kézzel kigyógyulókra, valamint kigyógyulásukra várókra, akiknek meg kell kapniuk a lehetőséget a kigyógyulásra. Hja, bonyolult világban élünk.

A leghitelesebb az, aki teljesen kigyógyult, sőt szembefordult, a vitafőnök pedig rendszerint az, aki még marxista. Mert a körbelegitimáláshoz körbe írt hatszögre van szükség. A körbelegitimálás kerekasztalok körül folyik. Legtöbbször nemzetközi konferenciákon, Davosban és Brüsszelben, amerikai egyetemeken és az irodalmi Nobel-díjak kiosztása után az irodalmi folyóiratokban. Az irodalmi vitát azok folytatják, akik még nem kaptak ilyen díjat, holott a témaválasztásuk ezt már lehetővé tette volna.

Kultúránk kiárusítása folyik. Saját komprádorburzsoáziánk ad el bennünket az életünkre törő hatalmaknak.

Mindez a globális üzlet és a nemzeti identitás elleni küzdelem céljait szolgálja. A kereszténység megszüntetése sem mellékes szándék, de a hadművelet ebben lassúbb, óvatosabb, mert sokszor marxisták válnak visszaesőkké. Az európai nemzeteket és a kereszténységet együtt szeretnék megszüntetni. Ez üzleti cél, és az üzleti célnak nincs alternatívája. A dolgokban és a célokban szigorú hierarchia nyilvánul meg. Minden a hitel és a kamat, a pénz fölötti rendelkezésnek van alárendelve.

Az európai kultúra, amely Spengler szerint szükségszerűen, belső tartásának kimerülése folytán érkezett el alkonyi óráiba, lehet, hogy mégsem múlik el nyomtalanul, mert siettetik az elmúlását. A második világháború befejezése óta olyan kiszámított, gonosz és megsemmisítő támadások érik ezt a kultúrát, hogy pusztán ettől a támadástól mint olyantól feltámadhat benne az életösztön. Számunkra, magyarok számára most tulajdonképpen az a kérdés, hogy túléljük-e ezt az időt, megmaradunk-e Európa feltámadásáig. Jelenleg ez nem látszik valószínűnek. Európa legfélrevezetettebb, legbecsapottabb és leghiszékenyebb népe vagyunk. Kultúránk kiárusítása és elherdálása folyik. Saját komprádorburzsoáziánk, hatalom-gazdaságunk ad el bennünket idegeneknek.

Ezt nem kimondani a küzdelem feladása, ajtó-nyitás a kaszás előtt: tessék parancsolni.

A magyar értelmiségnek végre észre kell térnie. Világossá kell tennie a kérdések fontossági sorrendjét. Nyilvánvaló, hogy a gazdasági kérdések megkerülhetetlenek, de a tulajdonviszonyok tisztázása nélkül értelmetlenek. Mi kié és miért az övé és mire használja. Ez nem tőkeellenesség, nem idegengyűlölet, nem antiszemitizmus, hanem élet-halál kérdése. A tulajdonviszonyok tisztázása és rendezése nélkül a „hatékonyság”, a „versenyképesség” fogalmai tréfásak és félrevezetők. A gazdaság csak az emberért lehet, Magyarországon a magyar emberért.

A magyarság megmaradása elsősorban kulturális kérdés. A nyelv és a nyelvben rögzült gondolkodás, a magyar iskola és a magyar népi felemelkedés. A népi felemelkedéshez viszont nép kell, önmagát újratermelő, saját kultúrájú nép. A népfogyatkozás oka a liberális világrend, amely úgy szabadítja fel – ígéri felszabadítani! – a nőt és ma már a fiatal férfit is, hogy lehetetlenné teszi a szükséges emberi utánpótlást. A liberalizmus egy olyan beteges életformát tett uralkodóvá, amelyben az európai nemzetek fogyatkoznak és elöregszenek. Legjobban most a magyarság.

Kilép a magyar fiatalember egy így-úgy megszerzett, esetleg a család nélkülözései árán megszerzett diplomával az életbe, és nem kap munkát, vagy ha talál, alig tud megélni belőle. Mind a további felemelkedés, mind a küzdés, az előtte álló nemzedékek félretolása, leváltása, azaz a helyfoglalás el van zárva előtte, mind pedig a teljes lesüllyedés. Ha egyedül élve tengeti napjait, utód nélkül hal meg, és eltöltheti a megnyugvás, hogy a kétkeziek, az iskolázatlanok hasonló légiói rövidebb életűek nála. A nemzeteket az a tolongás, az a felfelé áramlás tartja életben és tartja formában, amellyel az újabb és újabb nemzedékek tolják maguk előtt az idősebbeket. Amelyik nemzetben nincs meg ez a vulkanikus erőkifejtés, azon mások, idegenek uralkodnak.

 

A harcnak tehát a magyar megmaradásért elsősorban kulturális harcnak kell lennie. Ki kell ragadni a kultúra irányítását, a befolyásolás lehetőségét, a megnevezés privilégiumát a liberális sajtó kezéből, és egyúttal meg kell teremteni a feltételeit a szerény, de biztonságos gyarapodású családalapításnak és gyermeknevelésnek. Nem tűrhetünk el magunk fölött olyan kormányt, amelyik ennek éppen az ellenkezőjére tör.

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség