Megbecsülik a rendőrség közbiztonságért és a határok védelméért végzett munkáját

E-mail Nyomtatás

A rendvédelmi hivatásos állomány tagjai megkapják idei első, öt százalékkal emelt fizetésüket

Az illetményemelés érinti a rendőröket, a tűzoltókat, a büntetés-végrehajtási dolgozókat, a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a különböző titkosszolgálatok hivatásos állományú tagjait. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium miniszterhelyettese emlékeztetett arra, hogy a 2015 júliusában indult rendvédelmi életpályamodellnek köszönhetően először 30 százalékkal nőtt az érintettek bére, amelyet évente újabb 5-5 százalékkal növelnek, így összességében 2019-ig átlagosan 50 százalékos béremelés valósul meg.

Hogyan tudták elérni a béremelést?

– A személyi állomány anyagi megbecsülése és a kiszámítható előmenetel biztosítása érdekében az Országgyűlés 2015-ben kétharmados többséggel elfogadta a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjaira vonatkozó új törvényt. Első lépésben egy új előmeneteli- és illetményrendszer kialakítására került sor, aminek célja, hogy egyidejűleg ismerje el a munkakör értékét, a szolgálati tapasztalatot és a teljesítményt. A Belügyminisztérium mindent elkövet annak érdekében, hogy javuljanak a hivatásosok munkakörülményei és erősödjön megbecsülésük, különös tekintettel a határon szolgáló rendőrökre, akik garantálják a magyar emberek biztonságát és védik az országot az illegális bevándorlóktól.

Több lépcsős illetményfejlesztésre kerül sor?

– Pontosan. 2015. július 1-jével átlag 30%-os mértékben, 2019. január 1-jéig pedig évente átlag 5-5%-os mértékben emelkedtek az illetmények. Egy rendőr tiszthelyettes átlagbére 2015. január 1-jén 220 591 forint volt, ez 2015. július 1-jétől 285 886 forintra nőtt, 2017-ben pedig 308 827 forintra nőtt. Egy tíz éve szolgáló járőr bére 2015 januárjához képest 2019 januárjára 160 242 forintról 313 065 forintra, egy főnyomozó tiszté pedig 301 664 forintról 456 070 forintra nőtt, kiegészülve a teljesítmény-juttatással, amely éves szinten akár bruttó 300 ezer forint is lehet. Az illetményemeléssel kapcsolatos intézkedés mintegy 60 ezer rendvédelmi dolgozót érintett, amelynek fedezetét a központi költségvetés biztosítja, az erre elkülönített céltartalék terhére. 2017-ben 5%-os emelésre került sor, ezzel a 2015. július 1-jei állapothoz képest átlag 40%-kal emelkedett az állomány illetménye. Az alapilletmény emelése mellett a 2016. évhez hasonlóan 2017-ben is biztosított lesz a teljesítményjuttatás, erre 4 milliárd forinttal több forrás, 12 milliárd Ft áll idén rendelkezésre. A teljesítményjuttatás az illetmény része, így az, aki a szakmai munkája alapján arra érdemes, további átlagosan 18 napi illetménynek megfelelő mértékű juttatásban részesülhet.

Próbálnak javítani a rendvédelemben dolgozók lakhatási körülményein is?

– Az életpálya második pilléreként olyan lakhatástámogatási rendszer kialakítása a cél, amely a meglévő elemek kiszélesítésére, illetve a költségvetési forrás bővítésére összpontosít. A 2017. évi költségvetésben 2815 millió forint többletforrást különítettünk el erre a célra. Ez többeknek teremt lehetőséget arra, hogy kamatmentes otthonteremtési hitelhez jussanak, kiszélesíti a lakásbérlet-támogatásban részesülők körét, egyben lehetőséget nyújt a ténylegesen megítélt támogatási összegek jelentős emelésére is. Az életpályamodell harmadik pilléreként 2017. január 1-jével bevezettük a rendvédelmi egészségkárosodási ellátás rendszerét, amely az egészségkárosodást szenvedett kollégák egzisztenciális biztonságának megteremtését célozza. Az új ellátási rendszer a rendvédelmi életpálya során bekövetkező rendkívüli események, élethelyzetek – baleset vagy betegségek miatti, hivatásos szolgálatra, illetve adott szolgálati beosztásra való egészségügyi alkalmatlanság – hatékony kezelését szolgálja. A hivatásos szolgálat önhibán kívüli, kényszerű elhagyása miatti egzisztenciális bizonytalanság kezelésére a javaslatban szereplő szabályozás célja, egyrészt a hivatásos állományú korábbi jövedelmének pótlása, továbbá az érintett egészségi állapotának megfelelő foglalkoztatás biztosítása. Az egészségkárosodási ellátás továbbfoglalkoztatás esetén lehet kereset-kiegészítés, nagymértékű egészségromlás esetén pedig járadék. A 2015. július 1-jétől megkezdődött többlépcsős bérfejlesztés az említett programelemekkel együttesen biztosítja az állomány megélhetésének hosszú távú biztonságát.

 

Medveczky Attila

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség