Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2019. június 27, csütörtök, László napja van. Holnap Levente és Irén napja lesz.

A népművészettől a látomásig

E-mail Nyomtatás

Veres Péter kiállítása a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán

Veres Péter (1943–2004) beregszászi festőművész tárlata, noha az ottani klasszikusokat, Erdélyi Bélát és Boksay Józsefet többé-kevésbé ismerjük, azért is fontos esemény, mert újólag rávilágít a nálunk elég mostohán kezelt kárpátaljai képzőművészet értékeire. Veres tablóit nézvén arra a különlegességre, hogy a jobbára a tájkép műfajában alkotók közül miként emelkedett egyedivé sajátságos látásmódja.

Pontosabban, a néprajzi jellegű, alakjaiban statikusan megformált tábláktól hogyan lehetett eljutni a hagyományos tájképet dinamikusan széttörő, az álombeli és mítoszi (bibliai) figurákat aktívan fókuszba emelő látomásokig. Minthogy a művész kísérletező alkat, nem sokra megyünk a korszakolással, hiszen ki gondolná, hogy a nyugodtan derűs (Szinyei Mersére utaló?) Gyermekkor (1997, tempera, vászon) ugyanannak a kornak a terméke, mint az akár csurgatásos eljárással az elfedett rétegeket paradox kiemelő Égi figyelők (1998, olaj, farostlemez)?

Nem beszélve a Nemes Lamperth József folttechnikáját magáévá örökítő Szecesszió (1996, olaj, vászon) – talán a tárlat legmodernebb képe – drámai szerkezetéről, amely a címével ellentétben jóval túlmutat a szecesszió hagyományvilágán. Még az erdélyi Mattis Teutsch János táj-illúzióját is átlépve – elsőbben a fák különös alakrajza, s nem utolsósorban a rémületet megtestesítő, égi madárrá nyújtózó fekete falomb miatt – szinte ösztönösen úgy válik modern festménnyé, hogy nyomokban sem mutatja a hangulati édességet.

És akkor mit kezdjünk a mértani alakzatok zsúfoltságából álló Vérke-parti vízió (é. n. olaj, vászon) konstruktív bábuinak s a házakat takaró kanyargó csöveinek és tartályainak kimértségükben is riasztó, a Napot elfedő – nincs horizont! – technikai zsúfoltságával? Ha a Lekvárfőzés (é. n. olaj, farost) bravúros, a kilences szám misztikumában elhelyezett népi (néprajzi jellegű) figuráinak, cselekvésmódjainak (táncos, citerás, világító tökkel házaló) az ikonografikus elhelyezést látván is megvan az ugyancsak népi (pop artot is hordozó – kebel mint szív stb.) művészetből sarjadó rokonképe – a népi motívumokat kártyaszerűen egymás mellé soroló triptichon, a Múltunk szellemei (olaj, farostlemez) még a piktogram-alakokkal is ugyancsak a valóságot alapozza –, a technikai civilizáció fönt említett, a Vérke partjára vetített fenyegetésének mások a „párdarabjai”.

Azok, amelyeken stílusbéli váltással, a képüzenetet az álom, a vízió határozza meg. Mikor is a Vérke-parti vízió formailag letisztult világa helyett – vajon van-e rokon festmény az életműben? – a káoszban megtestesülő expresszív ecsetmozgás lép működésbe. A festőművész kollégája-elemzője egy helyütt kinyilvánította, hogy Veres ilyesféle képei távol állnak a szürrealista fölfogástól, mert mindnek van valóságalapja. Meglehet.

Ám ha a Vízió (olaj, farostlemez) organikus tobzódását látjuk – a fölgyújtott természetet, az „emlékezés tavából” kimeredő fehér koponyát és a felhőkbe menekülő, vitustáncot járó figurákat –, akkor minden egyéb indítólökésen kívül óhatatlanul a szabálytalan álom mint ihlet jut az eszünkbe. A karmaival egy sosem volt fatönkbe kapaszkodó Szörnyecske (1993, vegyes technika, farostlemez) állat-ember alakja – határtalan zöldbe villan a vörösesbarna, égő szemű, bajuszos fej – ugyancsak a reáliát iszonytató álomnak álmodó, pszichológiailag jól meghatározható állapot szüleménye. Az Aprószentek (olaj, vászon) földíszített pópájának testimitációja egy hatalmas arzenál (medence?) bibliai történésére utal, kardokkal keresztekkel és forgó alakokkal idézvén meg a Heródes által elkövetett gyermekgyilkosságot.

Még olyan festményeken is észlelni a felizzított képzelet munkálkodását, mint az 1848 emlékezetére festett Álommadár (olaj, farostlemez), hiszen a kimerevített huszármentéből a katonasipkás fej – evvel a pózzal a hősiességnek megadatott a tiszteletet – egy talapzaton (dór oszlop) landolt. Hogy a levágott katonakéz egy postaládába dobja a levelet, valószínűleg az alakjával és irdatlan méretével a fókuszba kívánkozó címadó rém (mert ebben a madárban nincsen semmi szépség) mozgatóerejének a következménye.

Veres Péter a hagyományos és átszellemített táj megfestésének ugyancsak mestere – lásd a 2004-es Gázlónál (olaj, farostlemez) tömör falombbal a folyóra nyugságot hozó bravúrját, illetve a szétszórt elemeiben is impozáns Derengés (é. n. olaj, vászon) expresszív szerkezetének üzenetét –, és a történelmi helyzetképnek (Hadak útja – 2003, olaj, vászon), valamint a csendéleteknek (Téli csendélet – 2000, olaj, vászon) s a virágtobzódásból kinövő érzelmi zsánereknek is tudója (Sárga virágok a szürkületben – 2003, olaj, vászon; Nyáron az udvaron – 2000, olaj, vászon; Nyári udvar – 2003, olaj, vászon). Foltokból álló kompozíciós rendje, még a befejezetlen kép esetében is, elsőrangú (Piros ruhás nő a kertben – olaj, vászon). Közel áll hozzá a történelmen kívül a Szentírás mint ihletadó forrás ugyancsak (a föntebb már említettek mellett lásd a szintén nem befejezett olaj-farost Bibliai jelenetet).

A beregszászi tárlat egyet bizonyosan bizonyít: Veres Péter izmusokon túli izmusa a helyi színekből (népművészet) nő ki, ám szemléletében, szerkezetében, faktúrájában attól gazdag (a technika elsajátítása alapkő), hogy látomássá emeli égi és földi dolgainkat.

 

Szakolczay Lajos

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség