105 ezerrel dolgoztak többen a versenyszférában Magyarországon, mint egy éve a legfrissebb, 2017. február-áprilisi adatok szerint. 2010 hasonló időszakához képest így 685 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, amely növekedés döntően a hazai versenyszférában következett be, ahol 475 ezer fővel nőtt a létszám. A munkanélküliség továbbra is nagyon alacsony szinten van, éves alapon 58 hónapnyi folyamatos csökkenést követően 4,6 százalékon áll.
A 2010-es kormányváltás óta a foglalkoztatási ráta 54,6%-ról 67,3%-ra javult, ami 12,7 százalékpontos növekedésnek felel meg. Ugyanezen időszak alatt a munkanélküliségi ráta pedig 11,5%-ról 4,6%-ra esett vissza, ami 6,9 százalékpontos csökkenés eredménye. A rendszerváltoztatás óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség ebben az időszakban. Míg korábban a fiatalok munkanélküliségi rátája 30%-hoz közelített, addig ez mára 10% közelébe, 10,2%-ra csökkent, a foglalkoztatási rátájuk pedig már 30%-hoz közelít a vizsgált időszakban.
A munkanélküliség tovább süllyedt hazánkban, 1,3 százalékpontos csökkenéssel jelenleg 4,6 százalékon áll. A munkanélküliek száma továbbra is nagyon alacsony, egy év alatt 56 ezerrel, 209 ezerre csökkent. A hatéves bérmegállapodásnak, amely a minimálbér és a garantált bérminimum jelentős emelését, illetve ezzel párhuzamosan a munkaadói adóterhek érdemi mérséklését tartalmazza, a kedvező munkaerő-piaci folyamatok fennmaradása mellett a gazdasági növekedés további élénkülésére számítunk a következő időszakokban. A foglalkoztatás folytatódó bővülése irányába hatnak továbbá a háztartások növekvő fogyasztása, a vállalatok bejelentett kapacitásbővítései, a kormány intézkedései következtében fellendülő lakásépítések, valamint az EU-s források kifizetésének felgyorsítása.
(Nemzetgazdasági Minisztérium)