Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2017. október 21, szombat, Orsolya napja van. Holnap Előd napja lesz.

Alkotmányos védelmet adtunk a magyar földnek

E-mail Nyomtatás

Az ellenzék Brüsszellel karöltve támadja a magyar gazdák támogatására épülő földpolitikát

A kormány elkötelezett a magyar vidék felemelkedése érdekében. Erős Magyarország csak erős vidékkel együtt képzelhető el, a magyar települések pedig az ország kiemelkedő erőforrásai – fejtette ki lapunknak a Földművelésügyi Minisztérium miniszterhelyettese. Dr. Nagy Istvántól azt is megkérdeztük, mennyire működik az új földpolitika, s mekkora összeget fordítanak vidékfejlesztésre.

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje úgy véli, hogy „ami 2010 után következett, az igazi rémálom. Elvtelen kormányzás, új földesurak és pénzcézárok jöttek, és már a szociális gondok enyhítésének látszatára sem adnak.” Valóban ilyen kedvezőtlen folyamatok indultak el?

– Ellenkezőleg. A kormány és a gazdák közös erőfeszítéseinek eredményeként a magyar mezőgazdaságban 2010 után éppen hogy kedvező folyamatok indultak el, aminek köszönhetően folyamatosan erősödik az ágazat. A pozitív folyamatokban jelentős szerepe van a célzott szakpolitikai intézkedéseknek, többek között a jövedelempótló agrártámogatások növekedésének, a munkaerő-igényes és nagyobb hozzáadott értéket termelő ágazatok kiemelt támogatásának, a beruházási támogatásoknak, a kedvezményes forgóeszköz és beruházási hitelprogramoknak, a kedvező foglalkoztatáspolitikai intézkedéseknek, az áfacsökkentéseknek, valamint az új kockázatkezelési rendszernek.

Mit szól ahhoz, hogy az ellenzék – DK-tól Jobbikig – szerint önök elkótyavetyélik a magyar földeket?

– A földpolitikában a baloldal a külföldi spekulánsok és a nagybirtokosok érdekeit képviselte mindig, a helyi gazdákat tönkretették, a magyar földet a nagybirtokosok és külföldi spekulánsok kezére játszották. Az ellenzék Brüsszellel karöltve a mai napig támadja föld alkotmányos védelmére és a magyar gazdák támogatására épülő földpolitikát. A polgári kormány alkotmányos védelmet adott a magyar földnek és az állami földeket a helyben lakó magyar gazdák művelésére bízza.

Az új földpolitika beváltotta a hozzá fűzött reményeket?

– Az új földpolitika működik. Egyre csökken a nagybirtokok és nő a kisbirtokok aránya, a családi gazdaságok és a fiatal gazdák száma is jelentősen emelkedett. Az a célunk, hogy a földek 80%-át családi gazdaságok, földművesek műveljék. Bizonyára éppen azért, mert nem a nagybirtok pártján állunk, támadnak minket baloldalról.

Összegszerűen mennyit költenek vidékfejlesztésre?

– Mivel a kormány vidékfejlesztési politikájában a magyar gazdák érdeke az első, 2020-ig 1300 milliárd forintot fordítunk vidékfejlesztésre, döntő részben a családi gazdaságok és a mezőgazdaságban, a magyar élelmiszeriparban működő kisvállalkozások fejlesztésére. A Vidékfejlesztési Program keretében a kormány célkitűzéseinek megfelelően március 31-éig az összes pályázat megjelent.

Végezetül, hogy állunk a munkahelyteremtéssel?

– A mezőgazdaság az új agrárpolitikának köszönhetően a magyar gazdaság egyik legfontosabb húzó ágazata, jelentős munkahelyteremtő. A mezőgazdaság kibocsátása 2010 óta 55,3%-kal, a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma negyedével bővült. Természetesen nem ülhetünk ölbe tett kézzel, hanem minden lehetséges eszközzel el akarjuk érni, ennek az aránynak a növekedését.

 

Medveczky Attila

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség