Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

A szerzetesi gazdálkodást mutatják be Ópusztaszeren, a gyógynövényházban és a foglalkoztató központban

E-mail Nyomtatás

A középkori gyógynövénytermesztés és -feldolgozás hagyományait ismerhetik meg a látogatók abban a kertben és foglalkoztató központban, amelyet pünkösdvasárnap nyitottak meg az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Dr. Kiss Róbert Károly, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatóhelyettese érdeklődésünkre elmondta, hogy az elektromos energia egy részét napenergia biztosítja, a csapadékvíz összegyűjtése pedig lehetővé teszi, hogy a kert öntözéséhez ne kelljen vezetékes vizet használni.

Ópusztaszer főleg a körképről híres. Mi adta az ötletet, hogy gyógynövényházat és -kertet nyissanak a történeti emlékparkban?

– Valóban, a legtöbben a Feszty-körképről ismerik az emlékparkot, hiszen olyan csodás műtárgyról van szó, amit féltünk, óvunk, és igyekszünk minél több ember számára láthatóvá tenni. De ezenkívül még nagyon sok látványosságot tekinthetnek meg azok, akik hozzánk ellátogatnak. Az 55 hektáros területen a különböző történelmi korok nevezetességeit szeretnénk megismertetni. Egyik nagyon fontos egységünk, és talán az emlékpark kialakulásának megértését az segíti a legjobban, ha ismerjük az itteni monostorromot. Hiszen az emlékpark létrejöttéhez e monostorrom feltárása vezetett. Bizonyára sokan olvasták Anonymus Gestáját, amelyben a névtelen jegyző leírja, hogy Árpád és vezérei már a honfoglalást követően letáboroztak a szeri síkon és döntöttek az ország jövőjéről. Tehát szerit ejtették. Innen ered Ópusztaszer neve. Azt, hogy ez fontos területe volt a honfoglalás időszakának az is bizonyítja, hogy Ond vezért itt telepedett le, és a véréből származó Bor-Kalán nemzetség a 12. század elején bencés monostort építtetett. Azt, hogy mi a szerzetesi gazdálkodást, és a főleg a gyógynövénytermesztésre fókuszáló egységet bemutassunk többek között az is motiválta, hogy ezt a monostort próbáljunk minél inkább bevonni a látogatói útvonalba.

Mit ismerhetünk meg a gyógynövényházban és a foglalkoztató épületben?

– A gyógynövényház és a hozzá kapcsolódó kert olyan együttes, amely bemutatja a szerzetesi gazdálkodást. S azt is, hogy mire használták a szerzetesek a gyógynövényeket nemcsak hazánkban, hanem egész Európában. A kertben nemcsak gyógynövényeket láthatunk, hanem fűszernövényeket és gyümölcsöket is, olyanokat, melyeket annak idején a források szerint a szerzetesi gazdálkodásban gyógyításra használtak. A kertben a palántákat elültettük és felneveljük. De mindez nem elég, bemutatjuk a gyógynövények feldolgozását, s azt, hogy milyen termékek készültek belőlük. Erre alkalmas a gyógynövényház, ami egyben oktatóközpont is. Tehát ezt az egységet – ami modern épület, de néhány stílusjegye mégis a középkorra utal –, illetve a régi monostort be akarjuk vonni a múzeumpedagógiába, és célunk, hogy a látogatók széles köre megismerje ezeket a technikákat.

Honnan kapják a növények a szükséges energiát és a vizet?

– Büszkék vagyunk a teljes mértékben környezetbarát konstrukcióra. Természetesen nagyon sok vízre van szükség, főleg itt a Dél-Alföldön, ahol magas a napsütéses órák száma. Az energia egy részét napenergia biztosítja – napelemeket telepítettünk az épületre –, a csapadékvíz összegyűjtése, a ciszterna és egy kút pedig lehetővé teszi, hogy a kert öntözéséhez ne kelljen vezetékes vizet használni.

Nem megkerülhető kérdés: a források. Miből tudták mindezt megvalósítani?

– A fejlesztés 157 millió forintos költségeiből mintegy 142 millió forintot a Norvég Alap támogatása fedezett. A fennmaradó részt az emlékpark önerőből biztosította.

Remélik, hogy ezzel az újítással többen látogatják az emlékparkot?

– Természetesen, mert egyik célunk a látogatók számának növelése, hiszen egy új kiállítási egység jött létre. Szintén fontos, hogy a már sikeres múzeumpedagógiai foglalkozások körét bővítsük, a gyógynövényboltban pedig elérhetőek legyenek az itteni gyógynövényekből készült és a térségben előállított hasonló jellegű termékek.

 

Medveczky Attila

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség