Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2017. október 21, szombat, Orsolya napja van. Holnap Előd napja lesz.

ÁROKÁSÓK

E-mail Nyomtatás

A napokban állítólag háromfős „küldöttség” járt látogatóban Josszi Amrani izraeli nagykövetnél. Kovács M. Mária történész, Zentai Péter újságíró és Bokor Péter építész azért kértek találkozót, mert szerintük a kormány és személyesen Orbán Viktor átlépett egy határt, miáltal és egyébként is a magyarországi antiszemita helyzet ismét fokozódik. A csoport kiáltványt is vitt Josszi Amrani nagykövetnek, melyben tizenhét, már amúgy is alaposan lejáratódott szereplő (köztük Heller Ágnes, Konrád György, Karsai László, Vágó István) az izraeli miniszterelnöknél a magyar miniszterelnököt szándékozott mószerolni. Még korábban arról is álmodoztak, milyen jó lenne, ha lemondaná Netanjahu a meghívást. Mekkora balhét lehetne ebből generálni! Az otrombák egyike célja elérése érdekében előbb alázatoskodott, tisztelettel kérte Netanjahut, hogy amikor – a többség elégedettségére és megnyugvására – elkötelezetten és felelősségteljesen képviseli Izrael Állam érdekeit, ugyanezzel a felelősségteljes elkötelezettséggel viszonyuljon a galutban (diaszpórában szerk.) élő zsidósághoz, az ő sajátos gondjaikhoz és nehézségeikhez. Ha dekódoljuk a jammerolást, ez azt jelenti, ugyan mondjon már valami rosszat Orbánról!

S mert a küldöttség eddig úgy tűnik nem járt sikerrel, támadásba lendült, a Soros által támogatott Amnesty International lett a szócső. A szervezet dühödt, fröcsögő közleményt adott ki, eszerint mind az izraeli, mind a magyar kormányfő „megbélyegző” kampányt folytat a Soros által támogatott „jogvédő” szervezetek és aktivisták ellen. „Gyűlöletet szít az egyetemes emberi jogok és közös értékek ellen”, megpróbálja aláásni a jogvédő szervezetek és aktivisták szerepét a társadalomban. Korlátozza a demokratikus értékekért, az emberi jogokért és a hatalom átláthatóságáért küzdő civil szervezetek munkáját. Ugyanez a galeri korábban az Izraelből jövő megnyilvánulásokat perdöntő véleményként tolmácsolta. A Szent Ágostontól származó „Róma szólt, a vitatott kérdés le van zárva” szerepelne mindenütt Tel-Aviv átiratban. Tehát ha Netanjahu Soros érdekében szólt volna, akkor minden szava maga lenne a Szentírás.

Úgy tűnik, káosz és anarchia van kibontakozóban a Soros-vonalon. Nem képesek megérteni az új időknek új dalait. Pedig a közös sajtótájékoztatón Orbán egyértelműen beszélt. Kijelentette, a hazafias szellemű országok a sikeresek, amiért nem harcolunk meg, azt elveszítjük, a modern világban mindenért meg kell küzdeni. Magyarország elismeri Izrael jogát az önvédelemre, Izrael is ismerje el Magyarország jogát az önvédelemre. Orbán az EU-val való konfliktusokról elmondta, nem akarja, hogy megváltozzon a népesség Európában.

 

czyla

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség