Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2017. november 19, vasárnap, Erzsébet napja van. Holnap Jolán napja lesz.

Felelősségünk azt üzenni a világnak, hogy a kereszténység él

E-mail Nyomtatás

Hatalmas felelősségünk van abban, hogy azt üzenjük a világnak: a kereszténység él - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Soltész Miklós erről a pécsi Pálos templom 22,5 millió forintos beruházással - 16 milliós kormányzati támogatással - felújított főlépcsőjének átadása alkalmából rendezett ünnepségen beszélt.

Magyarországon, köztük Pécsett is az elmúlt évek során templomok tucatjai épülnek, újulnak meg, miközben Nyugat-Európában "templomokat adnak át múzeumoknak, mulatóknak, adott esetben pedig muszlim imahelyeknek is" - mondta a politikus.

Az egyetlen magyar alapítású, pécsi székhellyel működő férfi szerzetes remeterend jelentőségét és tagjai méltatva Soltész Miklós megköszönte, hogy alapításuk óta erősítik a kereszténységet, a katolikus hitet és a magyarságot.

"Óriási szükség van arra, hogy a kereszténység üzenete sok-sok évszázadon keresztül megmaradjon. Ebben a jelenlegi magyar kormány - remélhetőleg jövő áprilist követően, folytatólagosan is - biztos, hogy minden segítséget meg fog adni" - fogalmazott az államtitkár a 2018-as országgyűlési választásokra utalva.

A felújított lépcsőzetet Csóka János pálos tartományfőnök áldotta meg. Köszöntőjében a lépcsőnek a keresztény kultúrtörténetben betöltött és szimbolikus szerepét is kibontva a többi között arról beszélt, hogy "a felfelé haladás", az Istennel való találkozás az ember egyik legmélyebb vágya.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere a rendnek a baranyai megyeszékhely életében betöltött kitüntetett szerepét méltatta, külön kitérve a pálosok közösségszervező tevékenységére.

Az 1937-ben felszentelt, a Mecsek oldalába épült Pálos templomról a rend honlapján azt írták: a nagy szintkülönbséget áthidaló lépcsősort építése óta nem újították fel, az időjárás és a használat már jelentősen kikezdte.

Úgy folytatták, hogy a templom igazi közösségi tér is: évente több koncertnek, előadásnak és közösségi, köztük nagycsaládosoknak és gyermekeknek szóló programnak ad otthont, amellett, hogy alapfunkcióját betöltve hétköznap két, vasárnap pedig három szentmisét is tartanak benne.

 

(MTI)

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség