Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Szín és költészet

E-mail Nyomtatás

Bráda Tibor kiállítása a Szépháromban

A tárlat címe költői és rejtélyes. Azt sugallja, nem látván még a közszemlére tett műveket, hogy a földszinti teremben kiállított pasztelleknek és akvarelleknek költészete van. Villódzásuk révén bizonyosan. Legalább is látványköltészete, hiszen a levegő, a fény megemeli – jól tudták ezt a nagybányaiak – az ábrázolt , jobbára természeti világ minden egyes elemét. Szinte megmagyarázhatatlan az eme varázslással létrejött, a plein air-t érzéstömeggé, vibráló szépség-nyugalommá alakító folyamat. Az ég és a föld a fény levegőjével olyan, a szakrálishoz közeli ablak lesz, amelyen át nézdegélve megszólíttatik a benső is. Szabadságot, örömben való tobzódást kínálván a léleknek.

Bráda Tibor szépen is vall a szabadban való festés – lélektisztító munkálkodás – élményéről. Pihentető voltában megsemmisülnek az "agyazás", a pörgő agy által termelt zűrök tonnái. Ha az ember kilép a természetben, leveti "téli ruháit", és evvel a gesztussal akarva-akaratlan az organikus ezerarcúság befogadójává válik. Lett légyen az hazai, vagy külföldi út (Erdély, Horvátország, Bosznia-Hercegovina): Sió Ozoránál – 2006, akvarell, 2016, pasztell; Éles árnyék a Mátrában – 2011, pasztell; Firtosváralja – 2016, akvarell; Hvar sziget – 2009, akvarell; Felső Gráblje – 2009; Alsó Gráblje – 2014, mindkettő akvarell), paradicsomi kertben való lakozás (Jeli arborétum – 2017; Elszabadult arborétum – év nélkül, mindkettő pasztell), avagy jelkép erejű kultikus helyfoglalás, mítoszi felhangokkal (A győztes jutalma –1998, pasztell; Az első pohár bor – 1997-2009; Es Tibor – 2005), a táj hangulata belénk ivódik, lelkünk része lesz.

Azt nem mondom, hogy csupán a pasztellképeknek és az akvarelleknek van ilyen varázsa – különben Bráda az olaj- és akril-festményeknek is mestere –, de ha a kiállítóhely földszintjén végigbarangolunk, lehetetlen nem látni, hogy a művész akár egyetlen, a fehér foltot bezáró ecsetvonással miként bontja meg a teret (A nagy látvány – 2008, akvarell), az éjszakai pisla fényből hogyan gyújt finom ködösítéssel lámpást (Holdfény – é. n., pasztell), a horizontot csaknem eltüntetve, mennyire érzi a fölnagyított, óriássá növelt gyümölcsök és virágok hangulati, "otthonkereső" jelenlétét (Almafa alatt – 2014, akvarell).

Bátorságát jelzi, hogy a mítoszi kötődésű organikus látványt fókusszá növő groteszk elemmel tetézi; s az A győztes jutalma című "tájképe" így lesz több mint csupán a természet szépségét (nyírott fák, labirintussá nyesett bokrok) rögzítő mű. A többemeletes torta, tetejében a kis édes glóbuszon álló, csípőre tett kezű hölggyel, a természet meggyalázása lenne, ha nem világlana ki fanyar mosoly kíséretében a "költői" szándék megmutatása: a versenyfutó bármilyen akadályt legyőzvén célba ér. Az Az első pohár bor asztala, a képi emlékezés révén akarva-akaratlan Krisztus vére is eszünkbe juthat, a mértanira vágott zöld sövénnyel ugyancsak be van kerítve, mintha óvni kellene a szabadtérre tett, csaknem kultikus oltárrá emelkedő fehér asztal életet (ételt-italt) adó jelenlétét. Az Es Tibort sirató grafika szintén ebbe a vonulatba tartozik. Hogy a kör alakú Labirintusban című pasztellről (1998) ne is beszéljek.

A levegős tágasság, szinte aktívvá emelkedő nagy fehér foltokkal, éppúgy lenyűgözi (Őfelsége kertje– é. n., akvarell), mint a hegyek szinte ugyanarra a ritmusra mozduló hullámmozgása (Ökörmező – 2007, pasztell; é. n. akvarell), ám ha az alkotói kedély úgy kívánja, szívesen épít, jóllehet ritkán, embert és történést a tájképbe (Eső előtt még elkapom – 2015, akvarell). Ez utóbbi kompozíción a pettyes-gomba-labdát kergető kisfiú – ember a rengetegben – biztos pont, bár a természet zöldje (hegyek, völgyek, fák) csaknem agyonnyomja.

A látszólag semmitlen semmi, úgy is mint a hagyomány közeli, rétdíszletnek ugyancsak elmenő, megtámasztott boglya, viharfelhővel, illetve fénykoszorúval a nyakában (Kaptnyik felé – 2016; Öreg kazlak napsütésben – 2013, mindkettő akvarell) éppúgy izgatja, mint a természet színes arzenáljában tobzódó növények, virágok eldorádója. Különösen az egymás mellé állított három nagyméretű pasztellképen – Jeli arborétum; Elszabadult arborétum; Rododendronok – 2009-2010 – észlelni a látomásszerű örömben megnyilatkozó bőséget. A rusztikus papírra fölvitt színek és a fehérrel keveredő, gyakran szerkezeti nóvumként is funkcionáló foltvarázslatok nyugságos lélektanában ott az organikus létmozzanatokban szerelmes festő- és grafikusművész egész lénye (Fény és nyugalom – 2013; Partiumi táj – 2009; Vörös út – 2009-2010 – mindhárom akvarell). Fénnyel töltekező, azt bekebelező "révületi" pontossága, és a tájban (hegyvonulatban, tisztásban, kertben, vízben) fölfedezhető emberarc mint művelődési, művészeti ethosz. Avval, hogy a Vén almafák (2013), eme különös vízfestmény hármasa valósággal táncra perdül, életszeretet van, s nemkülönben szimbólumértékű – a mozgás élet s szabadság –, mindenre kiterjedő buzgalom: valósítsd meg magadat! A Széphalom emeleti helyiségébe lépve azonnal látni, hogy a tárlat címében szereplő költészet nemcsak a színek poétikájára utal, hanem a kazári tatár költő, Buharáj Ravil 1989-ben írott, nálunk is publikált Vadszonettek koszorúja című versciklusára is. Az illusztrációk alatt – a fekete-fehér Bráda-grafika élmény közeli pontossága a színekkel vetekszik – a költő egy-egy versrészlete olvasható. Kétségkívül az érdekességen kívül valamicske monotóniája is van a képzőművészet és irodalom ilyesféle párosításának, de mindezekért kárpótlást nyújt a két remek  templomi üvegablak-terv (Ablak és gödény – 2008; Noé – 2007). A szakralizálódó, vagy ahhoz hasonló élményt nyújtó tájkép-sorozatot az említett, hátulról megvilágított két festmény fogja keretbe, evvel is tudatosítva az ars sacra ünnepi jelenlétét.

Szakolczay Lajos

 

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség