Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2018. július 19, csütörtök, Emília napja van. Holnap Illés napja lesz.

Egy materialista keresztény

E-mail Nyomtatás

Személyemben nem tudnak támadni, ezért megpróbálják rám sütni, hogy független indulásom ellenére a Jobbik–MSZP jelöltje lennék. Ezek a pártok ráadásul nem is összeegyeztethetők egymással – nyilatkozta Simicska lapjának Márki-Zay Péter, aki szerint a fideszes városvezetés érdekeit szolgálja az ilyen hírek terjesztése. A Simicska-lapban ezt olvasom, azután Havas Mucikájával való beszélgetését megnézem a liberálbolsi hírtévében az opcionális katolikusnak, ahol tőle magától megtudom, hogy pont azért vállalta a polgármester jelöltséget, mert olyan széles körű támogatást tudhat maga mögött, amely az MSZP-től Gyurcsányon át egészen Vonáig tart, beleértve az apróságokat is.

Na most vajon az opcionális katolikus kinek hazudik? Simicska lapjának vagy Simicska tévéjének, vagy válogatás nélkül mindenkinek? Senkit sem indítanak rajta kívül az ellenzéki pártok, mondja a nagyon keresztény polgármesterjelölt, ő ezért független vagy nem, és legott elpityeredik, önnön szépségén, jóságán úgy meg bír hatódni. Valóban értsük úgy, hogy az a jó keresztény, aki, mint mondta, nem hisz, de minden párt kenyerére jó vajnak. Ugyanis bevallja, ő nem hiszi el, hogy Szűz Mária megjelent volna Medugorjében, tudniillik materialista keresztény, ám pap barátja megnyugtatta: hinni csupán opció, attól ő még jó katolikus lehet. Bár tény hogy a Szűzanya megjelenése Medugorjében nem dogma, attól még a hit elkötelezettséget jelent, az nem kívánsághangverseny, és materialista keresztény pedig nincs, legfeljebb egy elmeháborodott mond ilyet. Furcsa, hogy az opcionális katolikust ugyanakkor zokogás rázta, mikor gitáron eljátszották neki, hogy ha az Úr vele, kicsoda ellene. Mert ez olyan szép, meg az is, hogy mindenki őt akarja. Ha csak így nem. Amennyiben egy férfiember annyira el van olvadva önnön jóságától, szépségétől, hogy meghatódottságában a nyílt színen sírni kezd, akkor ha lehet ne hazudozzon összevissza, se a függetlenségéről, se arról, hogy őt kamerával megfigyelik, és mondja el nyugodtan, miért váltak el az útjaik a munkaadójától, vagy keresse fel orvosát, gyógyszerészét. Még ha opcionális katolikus is. „Légy, ami lennél: férfi. A fű kinő utánad.”

 

cz

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség