Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Valódi munkát kérnek a fiatal gyakorló orvosok

E-mail Nyomtatás
Mégsem kell majd fizetni a szakorvosi képzésért, a nagy ellenállás miatt az egészségügyi tárca visszavonta ugyanis az erről szóló javaslatát. A legújabb tervek szerint a kórházak és a költségvetés közösen állnák a költségeket: a havi 70 ezer forintos képzési díjat és járulékait a büdzsé, a béreket pedig az intézmények fizetnék. A hiányszakmákat a mostani fizetés másfélszeresével tennék vonzóbbá - ilyen terület például a patológia, a pszichiátria, a radiológia vagy a röntgendiagnosztika. Az új rendszer a 2009-től végzőket érintené, a kórházak szerint azonban kérdéses, hogy ki tudnák-e fizetni a rájuk eső költségeket. Szakorvosokból egyébként állandó a hiány itthon, a frissen végzettek negyede mégsem talál munkát magának. Az orvostudományi egyetemek hallgatóinak érdekképviselete azt szeretné ezért elérni, hogy a rezidenseket egy bizonyos gyakorlati óraszám után önálló munkára is alkalmasnak tekintsék, és tevékeny részesei legyenek a gyógyításnak.
 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség