„A kormány vessen gátat az elbocsátásoknak”

E-mail Nyomtatás

Véget ért a közalkalmazotti dolgozók Kossuth téri demonstrációja szombat délután. A tüntetésen petíciót adtak át Maxim Péternek, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) szakállamtitkárának, valamint megismételték, hogy ha nem teljesítik követeléseiket, januárban egységes közalkalmazotti sztrájkot tartanak. A demonstráción nagyjából tízezer ember gyűlt össze. Átadtak egy petíciót a Kossuth téren tüntető közalkalmazotti dolgozók a MeH szakállamtitkárának. A petícióban a demonstrálók követelik - egyebek mellett - a 13. havi illetmény és a teljes összegű 13. havi nyugdíj intézményének fenntartását, azt hogy a kormány vessen gátat az elbocsátásoknak, valamint, hogy állítsa le a közszolgálati intézmények privatizációját.

Követelik továbbá, hogy a kormány és az egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság között 2007-ben aláírt, hatályos megállapodás maradéktalan betartását. A kétoldalú megállapodás szerint a kabinet 4 százalékos béremelést helyezett kilátásba, a dolgozók pedig cserébe elálltak a munkabeszüntetéstől. Az érdekképviselet szerint azonban a kormány felrúgta az egyezséget.

Sztrájk lesz?

A rendezvényen megismételték, hogy amennyiben követeléseiknek nem tesznek eleget, jövő január 12-én egységes közalkalmazotti sztrájkot tartanak. A petíció átadása után a Parlament előtti demonstráció véget ért, több szakszervezet azonban minisztériumok elé vonul, hogy saját petíciójukat is átadhassák. Az Országház elé a délelőtt egyszerre öt helyszínen demonstráló közalkalmazottak vonultak át. A tömegben képviseltették magukat - mások mellett - egészségügyi, fegyveres és oktatási dolgozók is nagy számban.

A kormány kész további garanciákat vállalni

A közszolgálati dolgozókkal való hétfői egyeztetésen a kormány javaslatot tesz az alacsony fizetésűek teljes kompenzációjára - derül ki a Kormányszóvivői Iroda szombati közleményéből. Emellett a kormány kész további garanciákat vállalni a közalkalmazottak, köztisztviselők, fegyveres és rendvédelmi dolgozók munkahelyének megőrzése érdekében.

(FH)

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség