Brutális gyilkosság: hatezer ember sétált Kiskunlacháza főutcáján

E-mail Nyomtatás

Közel 6 ezer ember sétált Kiskunlacházán az erőszak ellen tiltakozva, majd lerótták kegyeletüket a múlt héten megerőszakolt és meggyilkolt 14 éves kislány emléke előtt a tett színhelyén. Békésen zajlott a Pest megyei Kiskunlacházán az a demonstráció, amelyet az elmúlt heti gyilkosság miatt, az erőszak ellen tartottak. Ismert: november 23-án találták meg annak a 14 éves kislány holttestét, akit megfojtottak és megerőszakoltak. A tettes azóta is ismeretlen, a nyomravezetőnek a település önkormányzata egymillió forintot ajánlott fel. A rendezvényen ott volt az Országos Cigány Önkormányzat vezetője Kolompár Orbán is, aki garanciát kért a rendőröktől arra, hogy a helyi romákat nem éri atrocitás. A békés tömegben, amely megközelítette a helyi romatelepet, felvonult a Magyar Gárda is. A tüntetőket kétoldalt rohamrendőrök kísérték - számolt be a Hír Televízió helyszíni tudósítója. A fáklyás vonuláson 4-6 ezer ember vett részt.

A kiskunlacházi önkormányzat képviselői szerdai ülésükön többek között olyan határozatokat hoztak, hogy este 10 óra után 14 éven aluli gyerekek nem lehetnek az utcán egyedül, 18 éven aluliakat pedig semmiképpen sem lehet alkohollal kiszolgálni. Tervezik térfigyelő kamerák üzembeállítást is. Az önkormányzat rendőrsöt is szeretne a településre, mert 15 falura két rendőrautó jut jelenleg a környéken.

(MNO, hírTV)

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség