Magyar Igazság és élet pártja

Szeretettel köszöntöm kedves olvasóinkat a lap ugyanazon helyén, másik cím alatt, de lényegében változatlan szándékokkal és mindenképpen változatlan elszánással. A közös szándék, hogy teremtsünk végre új, egészséges, magunknak való rendszert hazánkban, azaz idézzünk elő komoly öszszefogással alapvető változást az életünkben, nem is változhat. Aki ezt feladja, vagy aki most adja fel, amikor a legnehezebb, de nem a legkilátástalanabb, az nem elég gerinces ember.
A kissé elégikus, mondhatni rodostói, a Mikes Kelemen száműzött fájdalmát újrabúgó rovatcím mégsem ok nélkül való. A bú és a száműzöttség hazanéző sóvárgása belakta magát a lelkünkbe. Száműzötteknek és kifosztottaknak érezzük magunkat, noha nem mentünk sehova és itt vannak körülöttünk régi temetőink. Itthon vagyunk valamiben, ami már szemlátomást nem a mienk, még ugyanúgy járunk-kelünk, mintha mi magunk volnánk, holott már csak emlékeinkben vagyunk mi magunk. Megfigyeltem: manapság a képernyő előtt a megszólított huszonévesek, sokszor a még fiatalabbak is, emlékeikkel állnak elő, gyermekkoruk fegyvertényeit rakják a nyilvánosság elé. Ez csak egy általános viszszavonulásban élő nemzet fiaival fordulhat elő - már amenynyiben nem a műsorvezetők trükkje a dolog. Egy öntudatos nép ifjú embere nem az emlékeit rakja ki, ha megszólítják, hanem az akaratát, a céljait és - jelképesen mondom - a kardját teszi alájuk a két combjára fektetve, vízszintesen. A minduntalan viszszanézegetés ugyanis betegesség. Amikor olyan sötétnek látja valaki a jövőt, hogy bele sem mer pillantani, akkor jön elő az emlékezés kényszere azokból, akiktől ez természetellenes.
A fennálló hatalom és a sajtója-tévéje gerjeszti ezt a lirizálást. Az ellágyult embert akarja ellenfelének. Meneküljön csak a magyar emlékeibe, sőt legyen kegyes adakozó a semmiből és kegyeskedő - Istene nélkül, s mosolyogjon, amikor felélik előle az országát. Legyen száműzöttien rezignált. Már csak egy árnyalat válassza el a bölcs megértéstől, amelyik röhécsel a sajátja temetésén.
Manapság csak a globalizmus és az ő hajthatatlan, kérlelhetetlen nemzetközisége, a globális zsidó pénztőke rendelkezik kidolgozott stratégiával. A stratégia lényege: elbutult, igénytelen, helyzetébe belenyugvó tömegembert teremteni. A nemzetköziségnek ilyen ellágyult, majd elbambult emberre van szüksége, mert a nemzeti öntudat közegében nem tud hódítani, ezért csinál, manipulál és gyurmázik magának ilyen embert. Nemzeti öntudat nélküli tömeget. Elsősorban a volt nemzetállamokból álló Európában.
Hogyan lehet nemzetköziségre, kozmopolitizmusra hajló lakosságot teremteni egy nemzetállamban? Ha a többség idegen, gyökértelen, jöttment, nem oda való. Aki ősei földjén él, ősei nyelvét beszéli, az a kultúrájához is végsőkig ragaszkodik, nem beszélve a földjéről és tulajdonáról. Ha tehát az őslakosság fiataljai elvándorolnak, akárcsak egy néhány száz kilométerre, ahol már nem őslakosok és nem annak a kultúrának a teremtettjei, noha a nyelvét már beszélik valahogy és az anyaország megürült helyére idegen kultúra letelepedői érkeznek, akkor a vékony nemzetközi krémnek könnyebb uralkodni, mert már a hazai őslakos tömegember csekély, megtépett ragaszkodása sincs az útjában. Az idegen tömegembernek egyszerűen nincs is mit féltenie. Nem, mert nincs semmi köze az egészhez, sőt egy kis dühöt érez, ha a helyi kultúra elsajátítására kérik. Csak a jobb megélhetésért jött ide, esetleg ezer akadályt leküzdve, élete kockáztatásával. Ez a nemzetközi zsidó pénztőke jól kidolgozott stratégiája: a vékony uralkodóréteg alatt, amelyet még egy erős, több ezer éve megtanult, védett, vallássá tett etnikai összetartozás tudata is áthat, ne egy homogén nemzeti-népi közeg legyen, ne egy védekező, saját életét élni akaró nép, a saját haza tudattal bíró erő, hanem egy keveréktömeg, amelynek egyedei nem is ismerik a szolidaritás létparancsát és a megvédendő föld, a saját haza fogalmát. Az új-liberális vezető réteg szívósan és titkosan mélyíti gyökereit ősi múltjába, összetartási törvényeibe, de maga alatt a gyökértelenek osztályát képzeli el.
Így tehát a most megünnepelt határ-nyitásról nem árt tudnunk, hogy ez egy régen eltervezett nemzetkeverés része. Az eredeti cél talán nem is volt rossz: ne legyen több francia-német háború Európában. A Montánunió őszinte béketervéből azonban nem származott olyan kozmopolitizmus, ami a brit és amerikai nagytőkét megnyugtatta volna, hanem, ellenkezőleg, a hatalmas gazdasági felvirágzás talaján megerősödött a nemzeti öntudat, és roppant erős világpénz lett a német márka. Folytatni kellett tehát a bővítést. A bővítésnek ebben a szakaszában már nincs jóindulat, csak haszonlesés, profit és nemzetellenesség. Európát már nem Schumanok, Adenauerek, Erhardtok, De Gaulle-ok és Schmidt kancellárok képzelik tovább és irányítják, hanem volt maoisták, eurokommunisták és korrupciós vádak alatt állók, vagy az elől menekülők. Mégpedig valamilyen elidegenedett, megnevezhetetlen hatalom jóvoltából. A dolog nagyon elromlott.
Az elkeverés egyik állomása, ez a mostani, a majdnem teljesen nyitott határ teljes kinyitása, amelyben - szögezzük le tárgyilagosan - számunkra, magyarokra nézve akad jó mozzanat is. Nyertek általa valamit a Duna két partján élő, összetartozó magyarok, kevesebbet és bizonytalanabb módon a Partiumban élő testvéreink és az erdélyiek, és mindenkire rámosolyog a tudat, hogyha akar, megállás nélkül felautózhat, mondjuk Brémába, körülnézni. De már ez a mosoly magyar milliók számára kényszeredett: miből? Amikor még a megyeszékhely megközelítését is meg kell gondolni.
Az elcsatolt területek magyarjai számára ez a schengeni határ szükségképpen öröm és bizakodás, valamint egy kis elégtétel. Ok ugyanis úgy vélték, hogy a szigorú határőrizet trianoni megszállóik miatt szakadt rájuk. Most tehát mintha győztek volna, úgy érzik. Sajnos a tények mást is mondanak. A határt innenfelől is őrizték, sőt nem csupán a keleti Nagy Testvér rendelte el a bezártságot, hanem a Nyugat is hozzájárult. Azzal, hogy mindenhez hozzájárult, amit itt a Szovjetunió tett. Természetesen ahhoz képest, amilyen az utazás régebben volt, most könnyebb és kényelmesebb. De nekik, örvendező testvéreinknek is meg kell gondolniok a következőt: meddig találnak magyart és Magyarországot a megállítás nélkül, szabadon átgurult határ mögött, és mikor kell nekik is arculcsapásszerűen tudomásul venniök, hogy az a magyarság és az a Magyarország, amelybe fogyasztóként begördülnek, már a Voltegyszer birodalmába tartozik. Továbbá: addig, amíg bennük van igény, hogy itt magyar Magyarországot találjanak és nem elégszenek meg az itteni kevert, liberális és plázás-zsidó Magyarországgal, addig segítik azokat belső erőket, amelyek változatlanul a magyar Magyarországért dolgoznak. Elnyomva, kiszorítva, elhanyagolható tételnek látszódva. Ezért teljes képtelensége a történetnek, hogy most éppen az a kormány akar a maga számára kis üzletet keverni ebből a határnyitásból, amelyik 2004. december 5-én azt a megalázó népszavazást rámanipulálta erre az országra. Fontos, hogy akárki magyar, akárhonnan érkezik ide, ne fogadja el az itteni rendszert, a képtelenséget és az anarchiát. Joga van hozzá. Mert nem ilyen vagy olyan állampolgár, hanem mindenekelőtt magyar. Senki ne hagyja magát, se kint, se bent puszta állampolgárrá lefokozni.
2008 idehaza a Nagy Fogyás éve lesz. De itt megállok egy kis kitérőre. Éppen eddig jutottam ugyanis az írásban, amikor órámra pillantottam, és látva, hogy fél nyolc, felálltam, megnézendő a tévéhíradót. Arra voltam kíváncsi természetesen, hogy több szaloncukor van-e a Nemzet Nagy Karácsonyfáján (NNK) mint tavaly volt. A fát nem mutatták tévében, helyette oktatásban részesültem. Kissé el is kedvetlenedtem a rámömlő karácsonyi oktatástól. Azt közölték ugyanis a nemes-nemzetes-kahalos szerkesztők jóvoltából, hogy a fadíszként használatos fagyalt nem szabad megenni, mert egészségtelen. Milyen gondoskodóak a szerkesztők, kormány - gondoltam. Hogy óvják-védik ezt a buta népet, amelyik, ha nem magyaráznák el neki, lema-zsolázza a fáról a fagyalt és aztán mehet vizitdíjra. Holnap is megtekintem a jeles műsort és remélem, megvilágosul előttem a kalács és a fagyöngy viszonya: tanácsos-e belesütni, avagy csak sokat próbált leszbikus párok próbálkozzanak ezzel, mert bennük már semmi sem tesz kárt.
Mást is láttam a Királyi Híradóban. A lógó orrú embert, aki ellen most nem a Gárda tüntetett, nem is Hegyeshalom lakói, hanem elődei. A volt miniszterelnökök. Gyurcsány Ferenc beleszaladt a határnyitásba. Meghívta ide Barrosót, az EU Bizottság elnökét, a hegyeshalmi hármas határ minden kormányfőjét és a saját elődeit, akiknek munkája - és hazudozása - benne van a határlebontásban. Barroso eljött, Ficó, az ellenség eljött, Ausztria csak a belügyminiszterével képviseltette magát és belföldről senki fia bűnrészes. Gyurcsány alig tudott beszélni. Égett mint a rongy, vergődött, mert tudja, hogy a trockista múltú Barroso ezt nem fogja neki lenyelni. A közjogi méltóságok nagyobbik része sokallta a hegyeshalmi-schengeni vizit díját: kezet fogni Gyurcsánnyal.
Örüljünk-e - Karinthy szavával - Bánatos Bódog Edömér ilyetén lelombozódásának, ez most a valódi kérdés. Könynyít-e ez valamit rajtunk a Nagy Fogyás évében? Kimondom: ha nincs saját programunk, stratégiánk, és hozzá egy kis taktikánk, mint az ellenségeinknek, akkor nem könnyít, hanem ront. Ha lógó orrú helyett most is Leisztinger jelöl és válasz- tat meg bandavezért, és mi ismét hagyjuk ezt, akkor nem. Vegyük tudomásul, hogy eddig sem Gyurcsány Ferenc irányította az országot, hanem ő csak eljátszotta, méghozzá ripacs módon, a felelős miniszterelnök szerepét.
A Nagy Fogyás éve már elkezdődött. A Nagy Fogyás tulajdonképpen a rendszer lényegét elfedő, műveleti fogalom. A "műveleti terület"-nek a Kossuth teret nevezte a rendőrség. Ez azonban több volt ennél: üzenet. Mi megértettük az üzenetet. Mert régóta értjük mi ezeket az alig kódolt üzeneteket. Kossuth tér? Ugyan! Magyarország. Valamit megsejtettünk. A "műveleti területet" nem kormány irányítja, hanem a titkosszolgálat. Kell hozzá rendőrség is, amely ennek alárendeltségében dolgozik. Magyarországot ma a titkosszolgálat irányítja, amely ugyan látszólag a kormány része, sőt alárendeltje, mivel azonban már a rendszerváltás előtt elkezdték összevarrni a Moszaddal és a CIA-vel, hatalmasabb és erősebb, mint a saját kormánya. Kormány a kormányon belül. Olyan, mint Jupiter: omnipotens. Mindenható.
Magyarországon ma kultúrában, gazdaságban, politikában, égen, földön, föld alatt, városon és falun, kórházban és minden elképzelhető helyen annyi értelmetlen, természetellenes, gyalázatos esemény történik, hogy ezt már lógó orrú áldiktátor és a kormánykája titkosszolgálati hozzájárulás, szervezés nélkül nem volna képes országként, államként eladni. Még Európában sem, ahol ma már divatos bizonyos roncsok államkénti előadása és eladása. Itt most olyan fásultság és olyan bénultság terjeng, miközben eszméletlen anarchia dúl, amelyben a többség vérig van sértve, hogy ezt csak titkos irányítással, beépülő, mindent látó és mindent csírájában elfojtó tervszerűséggel lehet kézben tartani. Erre a végrehajtó hatalom - a hatalmi ágak egyike - képtelen. Ehhez a végrehajtók omnipotenciája szükséges. Magabiztos, fegyveres következetesség és parancsteljesítés. Magyarországot torkon ragadta egy új III/3, egy hálózat, amely már mindenütt ott van, mindent lát, mindent befolyásol és ha kell, mindent letör.
Ez a szerv, az ávó, amelyet ötvenhat csak néhány napra söpörhetett el, s amely 1989- 90-ben csak félig omlott össze. Nemzetközi segítséggel átmentette magát, de évekig a sebei nyalogatásával és a maga újjá-szervezésével volt elfoglalva. Orző-védő káeftéket hozott létre, fegyvereket és eszközöket szerzett be, átképezte magát, és hatalmát fokozatosan és türelmesen építette újjá. Aztán bűncselekményeket és vérfürdőket rendezett és vagy a nyomozó szerveket kényszerítette arra, hogy ne találják meg a tettest, vagy a bíróságot arra, hogy ne a bűnöst ítélje el. Vigyázott arra, hogy ne legyen látható. Elfogadtatta, hogy pártatlan, s pártokon felül álló. Közben emberei szétszivárogtak és vezető pozícióba kerültek. Fedőcégeket hoztak létre és ezek révén iszonyatos mennyiségű pénzhez jutottak. Adómenteshez, természetesen. Fedőszervként újságok, rádiók és tévék működnek, lelkészi hivatalok és plébániák, ügyészségi és bírósági osztályok, részlegek, bankok és földtulajdonosok, üzemek és pénzváltók. A halastavakig bezárólag minden, ami elképzelhető. Ezeknek a fedőcégeknek a működését elleplezendő több fedőakciót is indítottak, természetesen fedőcégek által. A legtöbbek által ismert és félt, sőt rettegett ilyen akció az átvilágítás. Mégpedig a célzott átvilágítás, amikor csak megüzenik a delikvensnek, hogy ha ugrál, minden testnyílását illetően át lesz világítva.
A harc áldozatokkal jár, ennek az akciónak a keretében csapták el Medgyessy Pétert. Kínjában jelentette ki szegény, hogy az SZDSZ a legkorruptabb képződmény. Röhögtek rajta: SZDSZ? Mi az, hol van? Ugyanennek a titkosszolgálati akciónak a keretében pattant ki, mint Pallas Athéné Zeusz fejéből, Gyurcsány Ferenc az állambiztonsági szervek fejéből, s lett sportmi-niszterből miniszterelnök. Ehhez azonban meg kellett erőszakolni nemcsak egy szombathelyi MSZP-s vezetőt, hanem az egész MSZP-t, kongresszusostól együtt. Megtették. A kongresszus első napján még Kiss Péter vezetett, az elnökség is őt ajánlotta, aztán jött még egy szavazás és Gyurcsány lett a miniszterelnök-jelölt. Állítólag több ezer tagot léptettek be, fejenként tízezerért, a Leisztinger Tamás pénzén. Megparancsolták küldötteiknek, hogy másodjára Gyurcsányra kell szavazni. Előszörre mindig jó a döntetlen, hogy drámai legyen a dolog. A művelet a maga jelentőségéhez képest lényegében nyomtalanul süvített el a magyar sajtó felett.
Aztán jött számos jól szervezett figyelemelterelő botrány. Jobboldali vagy annak mondott ügynökök sorát leplezték le, köztük olyanokat is, akik nem voltak azok és természetesen a baloldalhoz tatozó zsidókat is, nagymenőket, akik már nem számítottak. Ebből a körből másokat, a nagyon híreseket valószínűleg csak azért csupaszítottak le, hogy Gyurcsány nyakába borulhassanak. Gyurcsányból különleges embert, zsenit kellett csinálni, hogy 2006-ban újra lehessen választani. Mert a végkiárusítást, a föld, a víz megszerzését, az utolsó privatizációkat, az iskola és az egészségügy lerombolását csak erre a gátlástalan körre bízhatta Simon Peresz titkosszolgálata. Ezeknek ugyanis van egy páratlan jó tulajdonságuk, mármint a megbízók szempontjából. Korlátlan mennyiségű közutálatot is képesek elviselni - milliárdokban korlátolt menynyiségű pénzért. Mint a szivacs, olyanok, ha az undor felszívásáról van szó.
A módszert Oroszországban fejlesztették tökélyre. Miközben a volt kommunista vezetők, apparatcsikok, kolhozelnökök azon ábrándoztak, hogy hogyan szerezzék vissza az egykori teljhatalmat, amelynek az volt a lényege, hogy a párt parancsolt a KGB-nek - persze a végén már nem na-gyon -, a világra szóló kiterjedésű szerv megfordította a dolgot. Ahogy Marx a hegeli dialektikát a fejéről a talpára állította, úgy Putyin a Párt-titkosszolgálat viszonyával tette meg ezt. Most már a titkos szerv, a KGB utódszervezete irányítja a pártot és az országot. Most az utódpárt boldog Oroszországban, mert a KGB (utódja) úgy döntött, hogy kétharmados többsége legyen a Dumában.
A fordulat finomsága, hogy Amerikában is így van. Csak ott a választás nem ennyire egyszerű, de majd meglátjuk. Az országot már nem Bush, az elnök irányítja, hanem a titkosszolgálat, amely állítólag hamis jelentésekkel tömi tele a fejét, amelyek alapján háborút indít. Sebaj, el is ő veszti, a titkosszolgálat marad, sőt erősödik.
Addig nagy baj nincs, amíg a képernyők ott is, itt is tudják szállítani a végterméket, a manipulálható embert, a mosott agyakat. A titkosszolgálatok fő problémája ezért most már nem a kormányok kézbentartásával van, hanem a médiumok irányításával és minduntalan fel-feltörő önállósulási törekvéseivel. A szerveknek ezért egyre többször a médiumokkal közös főhatóságukhoz, a pénzügyi világközpontokhoz, az Ismeretlen Keresztapákhoz kell fordulniok segítségért. A főhatalom néha cicázik velük: engedélyez kiugató, globalizmusellenes, némileg nemzeti tévéket. És megfeddi a szerveket, hogy nem épültek beléjük idejében és hatékonyan. A globális pénzhatalom irányítása csak így valósulhat meg. Pusztán a pártokon keresztül már nem. A bankárkaszt és annak néhány vezetője valószínűleg mindkét világhatalmi nagy titkosszolgálatot kezében tartja, s minthogy a Moszaddal a legszorosabban össze van épülve az egész irányítás, a háborúk indításának és befejezésének ügye, egyes nemzetek eltörlése vagy élni hagyásának kérdése egyetlen pénz- és titkosszolgálati kézben összpontosul. Néhány száz gazdag ember világhatalma csak így képzelhető el.
A titkosszolgálati behatolás alól magától értetődően egyik magyarországi párt sem menekül meg. A Fidesszel viszonylag nehezebb a dolguk, mert ők két titkosszolgálati minisztert is adtak, akiknek szakmai rálátásuk van a dolgokra és némi kapcsolatuk is maradhatott az apparátusban. Most azonban ezt is kiszervezték az intézményekből. A Szilvásy emberének a kinevezése az országgyűlési bizottság véleményével szemben ezt jelenti. Természetesen nagy pofon ez az MSZP és az SZDSZ azon hóbortos kommunistáinak a képére is, akik a párt számára szerették volna visszaszerezni a teljhatalmat. "Coki!", mondta nekik, no nem Szilvásy és nem Gyurcsány, hanem egy Moszad-ezredes az egyik pla-zából, aki ott éppen menedzserként dol-gozik.
Az MDF-et ősidők óta a legerősebb titkosszolgálati ellenőrzés alatt tartották, és méretarányosan a legnagyobb és legfelsőbb behatolás is ide történt. Amikor aztán a többszörös szakadás után, a kizárások után végül valójában Boross Péter kezébe került a párt, a titkosszolgálat ölbe tehette a kezét. Titkosszolgálati szempontból ma ez a legkenhetőbb párt. Voltaképpen már nem is párt, hanem fiók, amelyet a Szerv hol betol az MSZP-be, hol kihúz belőle.
A MIÉP-et a megalakulása óta a legszigorúbban ellenőrzi a Moszad-CIA-NBH belső hármasa. Erre rendelet is van: a szélsőségek figyelemmel kísérésének osztályát erre a célra hozták létre. A bal- és jobboldali szélsőségeseket megfigyelés alatt tartani, akadályozni: egy egész osztálynak semmi más munkája nincs. Ennek az osztálynak a működése sokszorosát emészti fel annak, amit a MIÉP választási eredményei alapján eddig kapott. És itt szorgalmas emberek dolgoznak. Nyilasmentő partizánok, partizánmentő nyilasok. Első nagy sikerük nem a MIÉP-hez fűződik, hanem a Munkáspárthoz. Thürmer Gyula pártjának kettészakítására és egy százalék alá vitelére az MSZP-nek volt szüksége az európai makulátlan szocdemsége elismertetéséhez, de a szétoperálást titkosszolgálati műtőn hajtották végre.
A most megkezdődött behatolás a
MIÉP-be a régebbi, csak pártok által elindí-
tott behatolások folytatásai, szakszerűbben és durvábban. Akkor, amikor egy ingyenes rendezvényre is nehéz közönséget toborozni és mindenki elfordul a politikától, egyes eddig teljesen halott környezetekben szervezetek alakulnak, hogy majd szavazzanak küldötteik az országos gyűlésen, vagy legalább botrányt kavarjanak. A szervező Ukrajnából költözött át Magyarországra.
Egy ilyen Leisztinger-típusú botrányt már ránkszerveztek. Az egyik rendezvényünkön izmos férfiak jelentek meg - izmos ember is lehet párttag alapon -, felvételüket kérték és mindjárt szavazni akartak bizonyos anyagi kérdésekben. De a rendőrség még egyelőre elvezette a keverő embereket. (Mert ahogy ők mondják: a belső kommunikációjuk még nem tökéletes.) Természetesen egyes vezetők megvétele, megfordítása sem marad el. Akiket mélyen lesújtott a párt gyenge választási szereplése, azok még unszolásra sem hagyják el a pártot, hanem ásni kezdenek. Persze nem a kertjükben.
Nem baj, túléljük ezt is. Erőnk, hogy már nem naivan megyünk a harcba. Vecsést is, Gödöllőt is, Szabolcs-Szatmárt is el tudjuk helyezni a globalizmus térképén. Megtaláljuk Szilvásy aláírását is a kiküldetési rendelvényeken, még a kukákban is. Igaz, mi is lent békétlenkedünk már a Voltegyszerben, mint a keresztény magyarság túlnyomó része. Bizony, mi is ott vagyunk már a régi cinteremben, mint annak idején a jó Petur bán társasága. Mi vagyunk a békétlenkedők? Mindegy. Önérzetünket az táplálja, hogy Bánk bán, a Nagyúr is tudja, hogy nekünk és a végtelen türelmű Tiborcnak van igaza. Mindenkinek tudnia kell a Kárpát-medencében, hogy sajnos Tiborcnak van igaza.
Még élünk, és ha kedves olvasóink, híveink, kitartanak mellettünk, újra feljutunk. Hogy egy másik klasszikusra is hivatkozzam: "mint borban a gyöngy."