A forradalom megmentése -
Évek, évtizedek óta tart a forradalom értékeinek széthordása. Attól a perctől kezdve, amikor Pozsgay Imre eldobta az "ellenforradalom" kifejezést, és helyébe a "népfelkelést" állította kapuként, ami alatt még azok is átbújhattak volna, akik kényszerből ellenforradalmat mondtak korábban, elkezdődött a forradalom valódi tartalmainak, céljainak, módszereinek és eseményeinek vagy túlfűtöttséggel és neofita buzgalommal vagy konok megátalkodottsággal történő megmásítása, átfestése. Volt, aki hősies forradalmi múltat költött magának, akadtak, akik minden kormányhoz más-más szobrot gyurmáztak maguknak, és a hatalom is, szükségleteinek megfelelően kötözte szálait hol szorosabbra, hol lazábbra a forradalomhoz.Az Antall-kormánynak a paktum megkötése után és az alapszerződések sorozatának megindítása után kiesett a szájából a forradalom, mint a holló szájából a sajt. Antallt a betegsége és a halála akadályozta meg abban, hogy egy olyan diplomataszerepet építsen fel magának a forradalom létező és nem létező szomszédvárai közötti ingázásból, amely szerep, feladat 56-ban nem létezett. Mások durvább hazudozásokra kényszerültek, egyeseket az ügynöktörvény közelgetése kényszerített legendaképzésre, nagy mesékre, másoknak - a forradalom eltipróinak hatalomra kerülésén felbátorodva - megjött az étvágyuk a régi, ellenforradalmi zabálásra.
Amikor aztán az eladdig legradikálisabban kommunistaellenes, és ezáltal leginkább forradalomhűnek látszó demokratikus ellenzék pártja koalícióra lépett a Pufajkással és társulatával, világossá lett mindenki előtt, hogy az egyén forradalmi múltja, szenvedése, börtönévei, kitartása többé nem karrierépítő útelem, hanem éppenséggel útakadály, akkortól a forradalom és szabadságharc befeketítése, széthazudása, és elsősorban magyar, nemzeti értékeinek lebecsülése szabadon választható gyakorlat lett az úgynevezett versenytársadalomban. Megjelentek és elemzések tárgyai lettek a forradalom antiszemita megnyilvánulásai.
Ma még nemzeti ünnep a forradalom, zászlófelvonással és operai díszelőadással, kitüntetések átadásával, de a kormány már második éve gondoskodik ünneprontó zavargásokról. A könnygázos jelenetek közvetlen politikai célja az ellenzék tömegeinek elriasztása és távol tartása a rendezvényeken való részvételtől. A távlati cél azonban a forradalom és szabadságharc emlékének megzavarása, lassú kiiktatása. Minden valódiságától, és főként minden magyar tulajdonságától megfosztani az ötvenhatos történetet, hogy a jövő nemzedékeit és az ide uralkodni és történelmileg nyaralni érkező gyarmatosítókat ne zavarja a magyar tragédia. A forradalomról jelképesen és valóságosan szólva is hollywoodi film készül a "Csárdáskirálynő" dallamaira. Repül a "Molotov-koktél", lő a tank, csókol a forradalmár, de az egészből hiányzik a felkelt magyar ember, a szénporos arcú bányász, aki legyőzi iszonyatos félelmét, és a higgadt vezető, aki most került elő a kontraszelekció süllyesztőjéből, és már mindenki rá figyel, s aki a sortűz dacára sem engedi meg a lincselést.
Mindez egyszerűen hatalomtechnikai kérdés. Ha egy nemzet életében van egy történelmi pillanat, egy siker, egy bukásában is világraszóló tett, amelyhez mind-egyik más, távoli vagy szomszédos társadalom, állam csak lelkiismeret-furdalásosan tud illeszkedni, hiszen valamilyen mértékben mindegyik elárulta, s ha ehhez a fix ponthoz egy nemzet odakötözheti magát, akkor azt nagyon nehéz, talán nem is lehet gyarmatosítani, leigázni. Ezt a fix pontot kell tehát eltüntetni. A folyamat, mint mondottam, régen megkezdődött, most azonban a vörösmalom csúcsra jár. Ezért van szükség arra, hogy megállítsuk ezeknek a malomköveknek a forgását.
Ezért most néhány héten át az időszerű napi politikai bűztörténetek vegyelemzése mellett - ezeket rövid jegyzetekben oldom meg - a forradalomról fogok beszélni. Úgy, ahogy én átéltem, s némely dolgot illetően pedig utánajártam. Nem állítom, hogy ez az egyetlen hiteles leírás, de szavaimért, állításaimért, leírt képeimért és feltárt forradalmi helyzeteimért vállalom az író felelősségét, amely Arany János óta, rajtakapás esetén - bukás. Mindjárt körül is nézek a terepen: hol vannak az orra bukott kollégák, a temetetlen író cadaverek? Vigyorogva jönnek szembe, mellükön kitüntetés fityeg és csörömpöl. Ez az Aczél-hang zenekar.
Élükön jön egy kisebb termetű író, aki valamikor éjszakai barátom is volt bárokban, konyakok között, Fejes Bandi, aki "Vonó Ignác" nevű darabhősével elmondatta, hogy őt kétszer szabadították fel az oroszok, negyvenötben és ötvenhatban. Ezt azonban nem ellene, és nem a tehetsége ellenében idézem fel, hanem mert úgy látom - és ma különösen így kell látnom -, hogy ez a dolgok origója. Innen indul a történet, és ide akarják, hogy visszaérkezzék. Nem az oroszokhoz, mint felszabadítókhoz, mert azokat közben még szapulni is lehet, és a hitelesség megszerzése céljából akár gyűlöletessé is lehet festeni őket, hanem a magyar elnyomás alóli felszabadulástól - Horthy-fasizmus - az ellenforradalmárok - antiszemiták - alóli felszabadulásig.
Most sokkal körültekintőbben látnak hozzá a romboláshoz. Egyelőre egy rossz szót sem mondanak a forradalomról, de építenek egy idegenszerű, rideg, a magyar építészeti és plasztikai kultúrához semenynyire sem illeszkedő emlékművet, amelynek vasoszlopaira legfeljebb úgy lehetne koszorút felakasztani, mint valami ellenforradalmárt. Hadd lóbálja a szél a lábát, mint a koszorú piros-fehér-zöld szalagját. A lényeg az, hogy a művel ne lehessen azonosulni. Ennélfogva a forradalommal se.
Az egyik módszer tehát az elidegenítés. Az elöregedett, napról napra élő, félelmekkel teli társadalomra rátolnak ridegséget, fegyverropogást, és betakarják az egész dolog hiábavalóságával, hogy utálja meg, de legalábbis legyen csömöre azoktól, akik a forradalom nemzeti melegéről, szépségéről, erkölcsi erejéről, fényéről beszélnek, vagy dadognak. A nemzet féljen és irtózzék attól, ami véresen szép és nagyszerű volt az életében. Legyen elege a saját világbajnok-hősiességéből.
A forradalomnak nincs irodalma, nincs festészete, és nincs benne a tudatban mint közös élmény. Születtek korszakalkotó versek, amelyeket minden alkalommal megkönnyez az ember, írtak remek prózát, van egy-két szobor is, festmény is, az egykori résztvevők sok becsületes visszaemlékezést adnak ki saját kiadásban, de a magyar kultúra áramlatába nem került bele a forradalom. A Kádár-korszakban ez fizikai lehetetlenség volt, a változás után pedig még mindig volt ereje a régi rendszernek, elsősorban a liberálisokra támaszkodva, hogy meggátolja a forradalom kultúrájának kibontakozását. A rendszerváltás után is a holokausztról kellett beszélni, nem a forradalomról.
A másik mai módszer a teasüteményítés. A forradalom legyen egy ötórai tea főtémája, ahol a csipkés terítőkre löttyenti ki az italt a volt forradalmár és a börtönőre, a vérbíró és a kivégzett unokája, és koktéllapról lehet rendelni forradalmat cukorral vagy cukor nélkül, és az ellenforradalom sós süteményét lehet majszolni hozzá, köményesen. Legyen a forradalomból "forrcsi". Ezt próbálták most kigemütlichkedni Nagy Imre unokájának lakásában, és ezt mondják minden ünnepen máskor is a politikamentes ünneplés követelményének felállításával.
De milyen érdekes dolgok vannak az életben! Ugyanezt a süteményt akarta megrágatni a hatalom 1989. június l6-án, Nagy Imre és mártírtársainak Hősök terei temetésekor. Akkor az volt az állambiztonsági, III/III-as cél, hogy legyen a temetés pusztán kegyeleti alkalom. Maguk a hozzátartozók kérjék, hogy a várhatóan százezres, valójában rendszerváltást jelentő megmozdulás maradjon meg a temetői kegyelet csendességében. A teljesen képtelen kérést maga Harangozó Szilveszter főcsoportfőnök fogalmazta meg egy 1989 májusában tartott tájékoztatón.
Kísérteties a hasonlóság az akkori hatalmi szándék és mai kormányjavaslat között. Akkor: legyen kegyelet, és ne legyen rendszerváltozás, ma: legyen közös emlékezés - hóhérok, áldozatok összeborulva, politika nélküli ünnep, és ma se legyen rend-szerváltozás. Mintha ma is Harangozó Szilveszter irányítaná a dolgokat.
"Ki kell választani azokat a hálózati személyeket - mondta Harangozó 1989 májusában -, akik alkalmas pozícióban vannak, és az eseményeket az általunk kívánatosnak tartott irányba befolyásolhatják. Részükre részletes, személyre szóló feladattervet és magatartási vonalat kell kidolgozni. Ilyen lehet például a Történeti Igazságtétel Bizottságban lévő kapcsolatunk, akin keresztül meg kell kísérelni a hozzátartozók rábírását egy nyilatkozat kiadására.
Ebben felszólítanának mindenkit, hogy kegyeleti érzéseiket ne használják fel szélsőséges cselekményekre, provokációkra."
A kegyelet, az összeborulás, a nemzeti összefogás, a békesség mindig akkor kerül elő a kommunisták manipulációs raktárából, amikor bajban vannak. 1989. június 16-a után már semmi esélyük sem volt hatalmuk megtartására. A szovjet hadseregre nem számíthattak, hatalmi gépezetük összeomlófélben volt, csak beépített ügynökeikben, kegyeleti eljárást kimódoló megbízottaikban, a folyamatot lelassító vagy félrevivő szabadkőműveseikben bízhattak. Sajnos azonban nemzetközi segítséggel és a hatalmasra, a legradikálisabbra felfújt SZDSZ-szel sikerült megakadá-lyozni a kommunista, szovjet rendszer teljes felszámolását, sőt sikerült a bőséges átmentés is.
Ma a helyzetük hasonló. Ügynökeik, fékező embereik ugyan be vannak ültetve mindenüvé, pártokba, egyesületekbe, hivatalokba, tüntetésvezénylőik közé, de Gyurcsány már ki van ütve, és a kormány már semmit nem tud végrehajtani, sem a gazdaságban, sem a közéletben. Mindennek csak a látszatát tudja fenntartani. A választásokon számára végzetes, megsemmisítő vereséget szenvedne. A népszavazás megalázó lesz számára, ezért mindenképpen meg akarja torpedózni. Utcai zavargásokat azonban még tud szervezni, és a saját maga bohóckodásait le is tudja törni. A kibontakozást meg tudja akadályozni. Akadékoskodni tud.
S közben kopik és a kétségek ködébe borul a forradalom. Egyre kisebb hajtóerőt jelent a mai változások, forradalmi elszánások számára. Mozgósító ereje alig van, mert mindent elönt a Béke, a Kegyelet, a Tolerancia. Az emberek már észre sem veszik, hogy ezek a maguk helyén tisztességes fogalmak, törekvések mekkora kárt okoznak rosszkor használva a nemzetnek és micsoda hasznot hajtanak a kommunista gyilkosoknak és a gyarmatosítóknak. A tévék az évtizedek alatt megtanították a magyarságot, hogy a gyarmatosítást is tolerálnia kell.
Nincs más hátra, meg kell kísérelnünk erőt meríteni abból, amilyenek egyszer voltunk. Ma több nép csinál magának hamis történelmet hódításaihoz vagy puszta fennmaradása érdekében. Mi a megismételhetetlenül nagyszerű múltunkat is hagyjuk bemocskolni, kicsinyíteni és a feledés vermébe lökni. Hát, nem! Ebből is elég volt.
