A Diurnus néven ismertté vált Budapesten született, de karrierjét erdélyi magyar újságíróként kezdő Bodor egykoron meghitt viszonyt ápolt a román belbiztonsággal, a Securitatéval. Bodor a rettegett testület felkérésére véleményezte az erdélyi írókat, de közben önképe szerint baloldali volt, és igazából a titkosszolgálatnak küldött minősítéssel nem besúgott, hanem néhány írót megmentett. Most viszont besúg. Éppen Balóné Morvai Krisztina zsidóságát súgja be. Azonban a szándék most is az elterelésre irányul. Ha Morvai amúgy is sejthető hovatartozását (le)leplezi, akkor a szolgálati kapcsolat rejtve marad. Na, nem
Bodoré! Íme: „Nem egészen értem, hogy Morvai Krisztinát, akit származása, házassága, gyermekeinek „vér szerinti” eredete, jogi végzettsége nem predesztinálna effajta dühödt szélsőjobboldaliságra (amelyből kiharsannak a múlt századi, legvadabb antiszemitizmus felhangjai) – milyen élmények hatására töltődött fel ilyen túladagolt, vad jobboldalisággal, és állandóan leckézteti az egész országot.
Nem hihető, hogy pusztán azért, mert miután letelt a mandátuma egy nemzetközi jogi testületben, amelyben sokan őszintén méltatták teljesítményét, mégsem az övét hosszabbították meg, hanem valaki másét, épp egy zsidó hölgyét, aki tehát nem sokban különbözött tőle. Egy ilyen karriersérülést ennyire életre szóló aránytalansággal kompenzálni, s egy országot föllármázni jobboldali ökölrázással – ez megdöbbentő. Ha igaz, amit a világhálón olvashattunk, hogy édesanyját eredetileg Schwartz Klárának hívták, és nem német (esetleg sváb) volt, akkor Morvai Krisztina antiszemita felhangjaiban talán öngyűlölet is sikoltozhat. Jó, rendben, szabad sikoltozni. De a magyar történelmet karrier-sértettségből, merő kompenzálásból szinte kisiklatni – hát ez felelőtlen túlzás.”
(sic!)
czyba
