Giuseppe Verdi Don Carlos című operájának megindítóan gyönyörű része a címszereplő barátjának, Posa márkinak áriája és halála. Az infánsért és a szabadság eszméjéért meghalni is kész márki így búcsúzik Carlostól: „Mint fénysugár tör fel az éjből, látom a szebb és szabad jövőt. Indulj hát, s menj te elébe, bontsd ki a szabadság zászlaját!” Önkéntelenül is ezek a sorok jutottak eszembe, mikor meghallottam a hírt: november 27-én, hajnalban elhunyt Melis György, Kossuth-díjas operaénekes, aki számtalanszor énekelte el a Don Carlos bariton szerepét. Valószínűleg a mennyei operaházban gálát tarthatnak, hiszen nem is olyan rég halt meg a káprázatos hangú tenorista: Ilosfalvy Róbert. Emlékszem még egy ’90-es évek elején tartott operaházi gálaestre: a Medveczky Ádám által irányított zenekar kísérte Melist és Ilosfalvyt, mikor a két énekes a Don Carlos szabadságkettősét énekelte. „A szolgaság szenvedés, az ördög műve az.”
Melis György neve egy ideig összeforrt a Bánk bán Tiborcával. Melis pályája elején még Biberachot, a lézengő rittert szólaltatta meg, éreztetve az alak intrikus mivoltát: a haza ott van, ahol a haszon. Majd jött Tiborc. A Simándy József és Melis György által előadott Bánk-Tiborc-kettős a magyar operajátszás feledhetetlen momentuma. Sokan dicsérték Melis György prózáját is, ő volt az egyetlen Kazinczy –díjas operaénekes, a magyar prozódia eszményi használója, mondhatni mestere. Ez azért is meglepő, mert Melis György csaknem iskolába kerüléséig nem tudott magyarul.
Melis György 86 évvel ezelőtt született, parasztszármazék, a Szarvas melletti Csipkár sori tanyáról. „Ha arra járok, mindig könny szökik a szemembe…A tanyavilág Szarvas és Kondoros között már nincs meg, eltűnt a negyven év forgatagában. Két nővérem felajánlotta a közösbe azt a kis tíz hold földet, pedig a mienk műemlék tanya volt. Több mint kétszáz éve épült, amikor a XVIII. század első felében Békés megyébe betelepült az a szlovákság, akiknek egyik leszármazottja szerénységem is” – mondta Melis egyik interjúban. Tehát szlovák családból származott, s csak 5-6 évesen kezdett megtanulni magyarul. A szarvasi evangélikus gimnázium után, 1943-ban került Budapestre. Először a Műegyetemre járt, majd 1945 és 1951 között a Zeneakadémián tanult. A Magyar Állami Operaházba Tóth Aladár hívta próbaéneklésre, amelynek sikere után ösztöndíjas lett. 1949-ben mutatkozott be, Bizet Carmen című operájában (Morales szerepében), majd a Don Pasqualéban Malatesta doktort énekelte. Még abban az évben magánénekes lett. Wagner műveinek kivételével az operairodalom szinte minden jelentős baritonszerepét (közel 70-et) elénekelte. Énektudása mellett színészi tevékenysége is elismert. 1988-ban alapította saját díját: a Melis György-emlékplakettet évente adják a legszebb, legtisztább magyar kiejtésű énekesnek. Két évtized alatt csaknem húsz művész vette át az elismerést. 1989 óta az Operaház örökös tagja. 1991 decemberében ünnepelték kétezredik operai fellépését, a Così fan tuttéban. Szerte Európában és a tengerentúlon is (Egyesült Államok, Mexikó) nagy sikerrel vendégszerepelt, legnagyobb külföldi sikereit Mozart Don Giovannijával aratta. Melis egy életre szóló tanácsot kapott az Operaház hajdani igazgatójától, a híres baritonistától, Palló Imrétől: „Egyenesen kell járni, mert attól még a színpadon lehet görbét alakítani.” Sok külföldi operaház hívta meg társulatába, de ő nem fogadta el egyik ilyen felkérést sem. Hazafi volt, s nem tudta elviselni azt, hogy távol legyen otthonától, „teljesen magyarnak érzem magam, és a magyarokat nagyon sokra becsülöm”- nyilatkozta az örökös tagsága után. Melis György énekelt operettet (Cigánybáró), népdalt, magyar nótát, olykor oratóriumot. Versmondását rádiófelvételek őrzik, jellegzetes alakja filmekben is feltűnt (Hány az óra Vekker úr?, Banánhéjkeringő). Kedvenc szerepe nem volt, szavai szerint mindig az aktuális volt a legkedvesebb. Halálával hatalmas veszteség érte a magyar operajátszást.
emma
