Győri Béla: Dr. Boros Imre, egykori tárca nélküli miniszterrel beszélgetünk. Miniszter úr, vessünk már egy enyhe pillantást az elmúlt esztendőre. Hogyan alakult a mi életünk?
Boros Imre: Úgy gondolom, hogy Magyarországon ekkora életnívó-visszaesés, ha visszatekintek, talán a II. világháborút nem közvetlenül követő, hanem, amikor a Rákosiék átvették az uralmat, akkor volt, mert én úgy értesültem a nagyszüleimtől, hogy ’45-ben és ’46-ban is volt bőven élelmiszer, annyi megszorítással, hogy a fővárosiaknak le kellett menni érte vidékre, mert szállítóeszköz nem volt, de ennivaló azért volt cserebere alapon. Ma pedig éhezik néhány tízezer gyermek, fagyoskodik néhány százezer öreg. Ezért mondom, hogy ilyen típusú életnívócsökkenés talán ’50 és ’53 között zúdult Magyarországra. Ez év februárjában azt mondtam, leírtam, hogy nálunk kezdődött a válság legkorábban, a legmélyebb lesz és a leghosszabban tart. Nem öröm, hogy ezzel az előrejelzésemmel nem vallottam szégyent. Sajnos 7,5%-ot zuhant a GDP, ami messze nem a magyarok jövedelme, csak a liberális közgazdaságtan GDP-zik, de hogy ebből milyen jövedelmek keletkeznek, az más lapra tartozik. Évek múlva tudjuk kiásni a statisztikákból, hogy milyen jövedelemzuhanás történt ebben az országban. Páratlan méretű volt a visszaesés és még nincs vége.
– Az előrejelzések szerint folytatódik a szétesés. Elnéztem az elmúlt két napot. Leesett 20 cm hó, aztán összeroppant a vasút.
Két fővárosi pályaudvar megszűnt működni, mert állítólag nem bírták a váltók a hideget. Érdekes módon Ferencz Jóska alatt is volt hó, meg hideg Horthy alatt is, és mégis működtek a pályaudvarok. Nincs feljegyzés arról, hogy télen leállt volna a forgalom.
- 1400 autóbuszból egyik reggel 500 lerobbant út közben, nesze neked fővárosi közlekedés.
Ezek a jelek azt mutatják, hogy a nemzetgazdaság különböző szféráiban olyan mértékű jövedelem- és bevételkiesések voltak, hogy azok hatalmas mértékű eszközromlást eredményeztek, magyarán szólva az amortizáció sem lett utánapótolva. És ami még súlyosabb, az általános züllés is széles körben burjánzik. Ha nézzük a tönkretett kórházakat, nem csoda, ha már vannak orvosok is, akik egyik helyről a másikra küldözgetik a betegeket. Az emberek ma hazugságtengerben élnek, előbb-utóbb a nagyobb hányadukat ez maga alá gyűri, tetszik, nem tetszik, a minimális erkölcsi hozzáállásuk is megszűnik.
– Beszélgetek a barátommal telefonon okos, bölcs idős úr, mondom, hogy összeomlott Budapesten a tömegközlekedés. Azt mondja, náluk is. Csodálkozom, hogy tud összeomlani egy nagyközségben a tömegközlekedés? Úgy – feleli, hogy nincs munka, nem kelnek fel korán az emberek tehenet fejni, mert nincsen tehén, nem etetik a disznót, mert azt a kettőt már levágták, ami saját maguknak kell, nem működik a tejgyár, a vágóhíd, akkor minek keljenek fel? Alszanak reggel 8 óráig és nincsen, aki a havat eltakarítsa. Abban a faluban valamikor reggel 3 órától 9-ig olyan hangos volt a falu, hogy a csörömpöléstől nem lehetett aludni. Most meg csend van. Nincs munka.
– Szomorú dolog ez bizony, de engedje meg, hogy elmondjam a saját tapasztalatomat: mi nagyon szerettünk az öcsémmel kint lenni nagyanyáméknál, ők egy kis tanyán éltek. A nap úgy kezdődött, hogy fölkelt a nagyapám, kint akkor még sötét volt, megrakta a tüzet a konyhában, aztán kelt a nagyanyám, ő meg rakta be gyorsan a krumplit a sütőbe sülni, de ekkor már a nagyapám kint volt a teheneknél, lemosta a tehenek tőgyét, hogy tiszta legyen, mire a nagyanyám kimegy fejni, s mire bejött a fejésből, akkor már volt 6 óra negyed 7. Akkorra mi már éreztük a sült krumpli illatát, ahogy somfordál befele a szobába és pattantunk is föl, megreggeliztünk, majd mindenki ment a dolgára, és ez így volt mindig. Pontosan tudták, hogy mi a teendő aznap, holnap, holnapután. Télen szerszámokat javítgattak, vagy újakat csináltak, meg hát a szaporodásra is adtak, hogy ne fogyjon a lámpaolaj, mert az nagy kincs volt, szóval volt az életnek egy természetes rendje. Ma az életnek nincs rendje, ma a halál társadalmát építik, olyan körülmények között, amikor az egy főre jutó jövedelem jóval magasabb, mint akkor volt, csak a józan racionalitás, meg a jóérzés hiányzik az egészből.
– Én őt dicsérem csak, az élet anyját – mondja Juhász Gyula – , a munkát. A munka eltűnt. Olvasom, hogy a kormány elkótyavetyélni szándékozik még a magánnyugdíjpénztárakat is.
– Mindennel megpróbálkozott már Gyurcsány is. Most aztán a Gyurcsány-klón, a Bajnai, ami még mozdítható, azt placcra fogja verni. A legnagyobb tétel a föld lenne, de van ez a moratórium, azzal még nem tudtak mit kezdeni. Próbálkoztak az egészségbiztosítási rendszerrel, de ott a népszavazás döntötte őket romba, és erre most rájöttek, hogy itt van még a magánnyugdíjpénztári rendszer, amibe Medgyessy kényszerítette bele a fiatalságot, kötelező erővel. Ennek a pénztári rendszernek nemhogy hozadéka lett volna, hanem éppenhogy tőkevesztésben vannak. 15-20%-a a befizetett pénzeknek elveszett. Gondoltak egy nagyot, mert pillanatnyilag tulajdonosként működhetnek a betevők, akkor részvénytársaságosítjuk, így csak ügyfelek lesznek a befektetők. Mi történik? 25-30%-a a nyugdíjbefizetéseknek ide landol most, ráadásul kifizetés nincs, mert ennek a csapatnak 95%-a még ifjú ember, 20- as 30-as éveiben van. Csábító ez a gyönyörű, hatalmas pénzhalom. Van ez már vagy 3000 milliárd forint. Egyszer elvették az állami kasszától, emiatt is nőtt a deficit, most tőkevesztésben vannak, és azt mondják, hogy nem túl jó ez nektek, ezért leprivatizáljuk. Akik ezt megszerzik, nyilván külföldi bankok érdekeltségei lesznek. Ismert az ars poeticájuk: a jó üzletet beteszik saját portfólióba, a rosszat meg majd beteszik a nyugdíjalapba, aztán úgy járnak, mint Maxwell Maxwellovics ugyebár, aki végül is utolsó leheletével még kifosztotta a saját dolgozóinak a nyugdíjpénztárát. Egyik nagybátyám, aki Angliába menekült ’56-ban és ott élte le az élete nagy részét, aztán hazajött, kényszerűségből, azért, mert ebbe a Maxwell nyugdíjpénztárba fizetett szegény. A magánpénztár nyitva volt kifele is, és ott elbukta a dolgot. Angliában nem olcsó az élet, s ahhoz képest az állami nyugdíj rendkívül alacsony.
– Ez a Maxwell, aki végül az óceánban végezte?
– Igen, valamilyen módon a halak táplálékává vált, nem lehet tudni pontosan, hogy milyen körülmények között. Azt mondták, hogy átperdült a saját yachtja korlátján. Én nem tudom, hogy hogy van az ilyen. Igaz, hogy egy korpulens egyénről van szó, aki viszont meglehetősen józan, hideg fejjel gondolkodó valaki volt, nem hiszem, hogy annyira beitalozott volna, hogy ilyen előforduljon vele. Bár az is lehet, hogy segítettek neki, lehet, hogy nem, mindenesetre ez történt. De Angliában azért vannak jó törvények is, mert a bíróság csődvédelemben részesítette őket, ám megtiltotta nekik a hitelek fölvételét 100 font fölött.
– A következő évben mi lesz ezzel a hol ennyi, hol, annyi hiánnyal?
-Előbb várjuk ki ezt az évet, állítólag csodának kell történnie decemberben. Valami 300 milliárd fordulatnak kellene bekövetkezni ahhoz, hogy az ezévi számot tartani tudják. Azért ezt várjuk ki. A köztársasági elnök úr is megmondta, hogy jobb lenne az ország helyzete, ha Gyurcsányék után előre hozott választások lettek volna. Ezek telerakták az összes szekrényt csontvázakkal, amelyek hullanak kifele, lásd BKV, MÁV, de most már az állam köré csoportosult állami tulajdonban lévő különféle közhasznú társaságok is hiteleket veszegetnek föl, hallottam ilyen híreket, azután, hogy az EU-s pénzosztás táján is van számtalan ilyen közhasznú társaság, amelyek szintén hiteleket veszegetnek föl. Mert benn van az alapszabályban. Ezek nyilván nem kerülnek visszafizetésre, hiszen nem azért veszik föl őket, hanem azért, hogy ezt a pénzt még szétszórják. Itt van egy csomó a szokásos ezer trükk közül néhány száz. Eldugott deficitek egyrészt, másrészt el ne felejtsük, hogy az idei mondjuk a költségvetési mérleget még nem tudjuk, de biztos hogy kijjebb mozdul azon a 3,9-en, ami megvolt, ez a legkevesebb, amit mondhatok, csak azt nem tudom, hogy hány tizeddel. A fizetési mérleg az idén abból táplálkozott, attól lett jó, hogy mindenki szegény, mint a templom egere. Nem veszünk autót, nem veszünk televíziót, sőt kevesebb és gyengébb minőségű élelmiszert veszünk. Viszont Magyarországon 50% fölött van a fogyasztásban az import, ha nem fogyasztunk, akkor nincs import, az jobban visszaesett, mint az export, ebből finanszírozta magát az állam, hogy a pénzkereskedelmi mérleg jó 3 milliárd eurótöbbletet termel. Erre nem lehet alapozni a jövő évben. Hogy most tragikomikus vagy szomorú lesz-e a jövő év, azt még nem tudom. Minden attól függ, hogy hogy áll a következő kormány munkába. Mert ha a következő kormány nem tud kiszabadulni abból a bűvöletből, hogy hazugságra épül ebben az országban hovatovább minden, akkor nagy baj lesz. Adjunk egy esélyt arra, hogy komoly emberek másként kalkulálnak. Ekkor viszont az asztalra kell pakolni a tényeket, és meg kell nézni, hogy ezeket a szomorú tényeket ki hozta össze, és milyen módon, és akkor kezdődjön sebesen az elszámoltatás. Az rendkívül fontos, mert egyébként nem lehet lendületet adni a társadalomnak. Ha nincsen következménye a dolgoknak, akkor az emberekre is átragad az erkölcsi apátia, a tunyaság, a nemtörődömség. Ha viszont megkezdődik a dolgok fölgöngyölítése, a társadalom legproduktívabb rétegeit azonnal lendületbe hozza, ezer ötlet keletkezhet, ezer jó megoldási javaslat és beindulhat valami. Halvány remény azért van, hogy ez az állapot megfordítható, de hogy nem lesz a jövő év egy lakodalmas menet, az biztos.
Győri Béla
