Gyurcsány Ferenc adjon számot, miért kapja cége olcsóbban az áramot

E-mail Nyomtatás
A Fidesz számonkéri a miniszterelnököt, hogy az érdekeltségi körébe tartozó Motim Zrt miként kaphatja olcsóbban az áramot a hivatalos aukción meghatározott árnál. Fónagy János pénteki sajtótájékoztatóján számolt be azokról a sajtóhírekről, miszerint hét nagyvállalat, egy tavaly decemberi megállapodás értelmében kevesebbet fizet a Magyar Villamos Műveknek (MVM), mint bármely más fogyasztó. A cégek között van a "Gyurcsány-birodalomhoz" tartozó Motim Zrt. is.Fónagy János "szőnyeg alatti megállapodásnak" nevezte, hogy sajtóhírek szerint tavaly decemberben az MVM hét nagyvállalattal abban állapodott meg, hogy a hivatalos aukción meghatározott árnál olcsóbban kapja a villamosenergiát. A cégek között szerepel a miniszterelnök érdekeltségébe tartozó Motim is. Úgy tudni részese volt a megállapodásnak a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, illetve a Miniszterelnöki Hivatal is. Tehát míg a családok egyre nehezebb körülmények között élnek és hónapról-hónapra egyre több kisvállalkozás kénytelen befejezni működését a magas költségek miatt, néhányan kiváltságos helyzetben vannak "sumák módon" kevesebbet fizetnek - fogalmazott a politikus.
A fideszes képviselő szerint a megállapodás értelmében az MVM éves bevétele 1-2 milliárd forinttal csökken, ezt a pénzt a többi fogyasztóval fizettetik meg. Közben a Motim profitja viszont nő, így pedig Gyurcsány Ferenc jobban jár.

A Fidesz ezért szólítja fel a kormányfőt, hogy adjon számot arról, hogy történhetett ez meg. A politikus azt mondta, hogy ezen túl - mint parlamenti párt - parlamentáris eszközök állnak rendelkezésükre, azaz kérdéseket tudnak majd intézni a miniszterelnökhöz. Fónagy János egyébként már csütörtökön nyílt levélben fordult a kancelláriaminiszterhez az ügyben.

A fideszes politikus újságírói kérdésre elmondta azt is, hogy az "azonos elbánás elvét" sértené az ügy akkor is, hogyha a kormányfő érdekeltségébe tartozó cég nem lenne részese.

Budai Bernadett kormányszóvivő a Független Hírügynökségnek úgy reagált, hogy a miniszterelnök nem avatkozott és nem is avatkozik be soha cégei konkrét ügyeibe, ennek ellenkezőjét állítani hazugság. A miniszterelnök kényesen ügyel arra, hogy ezektől az ügyektől távol tartsa magát, az ugyanis befolyással való üzérkedés lenne. Ennek ellenkezőjét állítani rágalmazás, a kormányfő felhatalmazta jogászait, hogy vizsgálják meg, milyen jogi lépéseket lehet tenni az ilyen állításokkal szemben.
 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség