Medgyessy Péter kéri az emelt nyugdíjat

E-mail Nyomtatás
Medgyessy Péter kérelmezi a másfél millió forintos álomnyugdíjat. Ennyi jár azoknak a miniszterelnököknek, akik már elérték a nyugdíjas kort. Eddig csak a volt köztársasági elnökök kaptak kiemelt nyugdíjat, a miniszterelnökök nem. Boross Péter nem kéri az emelt nyugdíjat. Horn Gyula esetében még kérdés, megkaphatja-e.Egy átlagnyugdíjas majdnem három év alatt kap másfél millió forintot. Egy volt miniszterelnöknek ezentúl egy hónapra jár ennyi pénz. Ezt Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője javasolta, a parlament pedig elfogadta.

Herényi Károly ezzel kapcsolatban elmondta: ugyanakkorát kapnak, mint a volt köztársasági elnökök. És Magyarország nem prezidenciális hatalom, ez azt jelenti, hogy a kormányfő nagyobb alkotmányos felelősséget visel.

Az emelt nyugdíj feltételei, hogy a volt miniszterelnöknek el kell érnie a nyugdíjkorhatárt, és nem lehet más jövedelme. Hárman jöhetnének szóba, egyikük éppen Herényi párttársa, Boross Péter, akinek képviselőségéről is le kellene mondania.

Boross Péter azonban nem mond le a képviselői mandátumáról, mint mondta, a politikai szerepvállalást hivatásának tartja.

Boros Péternek egyébként 394 ezres képviselői tiszteletdíjáról, 170 ezres költségtérítéséről, és a Kegyeleti és Emlékhely Bizottság vezetéséért kapott havi bruttó 1 millió 300 ezer forintról kellene lemondania. Medgyessy Péter viszont azt mondta, ő kérelmezi a nyugdíjat. Bár utazó nagykövetként nem kap pénzt, cégében ügyvezető, erről a tisztségről lemond, így jogosult lesz a havi másfél millióra. Horn Gyula betegsége miatt nem adott le vagyonnyilatkozatot, így tiszteletdíjat sem kap. De, hogy megkapja-e a kiemelt nyugdíjat, még nem lehet tudni.
 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség