Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2019. január 18, péntek, Piroska napja van. Holnap Sára és Márió napja lesz.

Csurka István: A 2010-es tavaszi választások története és jelentősége

E-mail Nyomtatás

Az úgynevezett rendszerváltás utáni hatodik választáson a Fidesz-KDNP kétharmados többséget szerzett az Országgyűlésben. Ehhez több mint két és félmillió választópolgár felhatalmazására volt szüksége. Az egyéni választókörzetek közül 119-et már az első fordulóban megszerzett, a második fordulóban pedig a fennmaradt 57-ből ötvennégyet. Minden területi listájára a legtöbb szavazatot gyűjtötte be. Az eredmény azt jelenti, hogy a Fidesz felmorzsolta a magát szociál-liberálisnak nevező baloldalt és a kétségbeesett MSZP-SZDSZ és a háttérhatalom által teremtett új pártokat, és ahogyan Orbán Viktor a győzelem estéjén pontosan megfogalmazta, új rendszert, „a nemzeti együttműködés rendszerét”, illetve ennek a lehetőségét teremtette meg. Ez óriási lépés ahhoz képest, amivel 1998-ban kormányra került, amikor „kormányváltásnál többet, rendszerváltásnál kevesebbet” ígért. Mi, magyar radikálisok akkor azzal nem értettünk egyet, keveselltük, ennek érvényességét belátjuk. Örülünk a fejlődésnek. Beismerjük: lehet, hogy Orbán óvatosságának volt akkor igaza, ahhoz akkor nem volt elég nemzeti erő.

 A hatalmas választási sikerhez a Fidesz-KDNP-t a nemzeti, keresztény polgári középosztály, elsősorban a népi Magyarország, a vidék-Magyarország segítette hozzá, a sokszor nélkülöző, sokat dolgozó, a lesüllyedés határán álló, hagyománytisztelő, de modern réteg, a mai nemzetfenntartó elem. Ellene pedig, mint ezt a három elvesztett körzet közül kettő, a két angyalföldi mutatta, a múlt rendszerből áthozott nómenklatúra burzsoázia és az általa befolyásolt emberek milliós tömege, a nemzetidegen lelkületű volt káderek és idős, egykori és mai haszonélvezők vannak. Ennek a rétegnek a hangadói és vezetői a nemzetközi nagytőkével összefonódott, a kulturális, a pénzügyi és a médiaéletet uralmuk alatt tartó zsidóság köréből kerülnek ki. Őket a nemzeti együttműködés rendszeréből kizárni nyilvánvalóan nem szándékozik, ártatlanokat büntetni nem akar, mivel azonban az új rendszert a nemzeti-polgári keresztény középosztály hozta létre, a helyosztás, a csere minden tekintetben elkerülhetetlen. Nem kell hozzá még külön kormányzati, politikai elhatározás sem: a volt ávós, Aczél-káder társaság hegemóniája megtörik. Óriási mamlaszság kell ahhoz a keresztény középosztály részéről, hogy ez ne következzék be.

Az 1990-es választás, mint áttörés, semmilyen tekintetben nem fogható ehhez a mostani áttöréshez. Akkor a győztes MDF elnöke és miniszterelnöke Antall József volt, részben e sorok írójának hibájából is. És a magyar középosztály majdnem fele a most megbukott, zsidó szempontú és volt marxisták által uralt SZDSZ befolyása alatt állott. Elhitte nekik, miként most a Jobbiknak, hogy ők az igazi rendszerváltók és egy kisebb része a Lehet Más a Politikának, hogy tényleg mást akarnak, mint új SZDSZ-t. 1990-ben a kormányalakítást paktum előzte meg. A tényleges hatalmat visszajátszották az SZDSZ, s mint később kiderült, az MSZP kezébe. Ezenfelül a kormányzáshoz és az országgyűlési többséghez az MDF-nek szüksége volt az akkor már Torgyán József félrevezető befolyása alatt álló Kisgazdapártra és a maihoz nem is hasonlítható KDNP- re. A rendszerváltás első kormánya tehát éppen, mint rendszerváltó volt megalakulásokkal, kényszerű lekötöttségekkel és árulásokkal, tehetetlenségre és bukásra ítélve. (Az, hogy csak most esett szét az MDF, hosszú évekkel az után, hogy szívós aknamunkával alapítóit és az alapítók köré gyűlt népet kirugdosták belőle, annak köszönhető, hogy mind Boross Pétert, mind pedig különösen Dávid Ibolyát az MSZP és a Tom Lantos-féle Zsidó Világszövetség (Tom Lantos ennek egyik vezetője volt) tartotta életben és használta fel a maga nemzetellenes céljaira. Az MDF első átalakítását, a „Csurka- ügyet” és a kirúgását még maga Antall vezényelte le, SZDSZ-es követelésre. A későbbi tisztogatásokhoz már a tagság kommunista és egyéb beépített elemekkel való feltöltésére volt szükség – egészen a néhány évvel későbbi gyalázatos Tisztelet Társaságával való szövetségig, Schmuck Andor főnöki irányításának elfogadásáig. Most ezzel szemben már az első fordulóban kiderült, hogy a Fidesz egyedül is kényelmes kormánytöbbségre képes, a másodikban pedig az, hogy rendszerváltó és alkotmányozó felhatalmazású.

De még más, húsz évre visszanyúló előzményei is vannak ennek a választási győzelemnek.

Az Antall-kormány ellen, mint középutas, mérsékelt és igen korlátozott hatalmú kormány ellen, mint nemzeti radikális elem, mint utcai erő a kormányban résztvevő Kisgazda párt is felkelt Torgyán doktor vezetésével. Megtartották a Harag Napja című randalírozásukat, – amely majd húsz év múlva, a Magyar Gárda előképe lett, aztán jött az SZDSZ által szervezett taxisblokád és a 94-es szánalmas választási bukás. Úgy látszott, hogy a rendszerváltást, mint olyat, sikerült zárójelbe tenni. A régi kommunisták Horn Gyula vezetésével alakítottak kormányt és 54 százalékos nyugodt többségük ellenére bevették a kormányba az SZDSZ-t, amely arányánál sokkal nagyobb mértékben vette át az irányítást. Megerősítette a hatalmát a pénzügyi életben, a gazdaságiban és elindította a nagyarányú privatizációt, amely mindent a megbízó nemzetközi nagytőke kezére játszott, de nagyon jól fizető pozíciókat adományozott az SZDSZ- es és MSZP-s  „szakembereknek”. A magyar élet teljes tarra vágásához szükség volt minden nemzeti munka, minden önálló gazdálkodás leállítására. Mindent eladhatóvá – sőt ingyen odaadhatóvá – kellett zülleszteni a belső kereslet összezsugorításával. Nyomorral. Ez volt a Bokros-csomag, melyet sikerült a kezükben tartott sajtó segítségével válságkezelésnek eladni.

 

Ez is a mostani választási győzelem okai, előidézői közé tartozik, noha már sokan nem is emlékeznek rá. Mert a nemzetközi nagytőke mohósága és kapzsisága visszaütött. A háttérhatalom irányítói valószínűen észrevették, hogy túllőttek a célon, és miként Leninéknek a múlt század húszas éveiben, Oroszországban, be kellett iktatniuk egy kis szünetet, úgy itt is egy magyar NEP-korszakot bedobva, a nemzeti-polgári kormányt kellett közbe-

iktatniok. Nehogy a nép kiábránduljon a demokráciából. Lásson váltógazdaságot. Érezzen rendszerváltozást. Igen, a Fideszt, mint fiatal erőt, amely egyébként szívósan készült a kormányzásra és magába olvasztott sok volt MDF-es és kereszténydemokratát, alkalmasnak találták egy általuk meghatározott idejű, oldásjellegű kormányzásra. Valószínűleg a Fidesz liberális eredete, méreteiből és fiatalságából eredő káderhiánya és a benne összesereglett erők széthúzó volta bátorította fel a háttérhatalmat arra, hogy a Fideszre bízzon négy évet. A Fideszt, akkor, kiválasztották erre a szerepre és hozzásegítették egy olyan választási eredményhez, amely koalíciós kormányzást és egy tetszetős nemzeti polgári jellegű rendet tett ígéretessé. Természetesen a közben megerősödött Torgyán és pártja, valamint Dávid Ibolya is, mint Tom Lantos-fül a kormány tagja lett. Így ez a kormány is, akár akarta, akár nem, a háttérhatalom által ellenőrzött kormány volt. Megterhelve az EU-csatlakozás tárgyalásaival is. Ugyanúgy bukásra volt ítélve, mint az Antall-kormány. Az intézményekben és a hivatalokban, a szerkesztőségekben egyre több Moszad-tiszt, megfigyelő foglalt helyet.

Ráadásul Orbán Viktor több olyan kijelentést is tett kormányalakítás előtt és után, amely az Antall József kétértelmű tevékenységét és árulását felismerő tömegek számára fülsértő és elfogadhatatlan volt. Mégis, éppen ez a négyéves kormányzás a maga állandó Antall-kultuszával és liberális hajlongásaival és ugyanakkor a meghozott nemzeti intézkedéseivel, valamint a gazdaság megindításának lépéseivel a komolyan figyelő szemében fel kellett keltse a gyanút, hogy a fiatal miniszterelnök tudatosan cselekszik. Felmérte az erőviszonyokat. Volt valami Bethlen Gábor-i ebben a politizálásban. Megcsinálta a magyar igazolványt, bevitte a Szent Koronát az Országházba, és lehetőséget adott magyar vállalkozóknak a talpon maradásra, a cégalapításra, a Széchenyi-terv használatára és a fiataloknak lakásprogramot hozott létre. Közben aláírta a tőke szabad áramlásának fejezetét az EU-val. Aztán 2002-ben mégis elvesztette a bizalmat. Nyerésre állt és vesztett. Politikai tehetsége ekkor nyilvánult meg a legteljesebb mértékben. Tudnia kellett, hogy csaltak, de látnia kellett, hogy tehetetlen ezzel a csalással szemben, mert a csalás nemzetközi. Azoktól származik, akik felemelték. Még utcára szólított egy soha nem látott méretű nemzeti elkötelezettségű tömeget – mai választóit és aprómunkásait –, megmutatta az ellenfélnek mekkora ereje van, mekkora volna, de beletörődött, hogy a csalók vegyék kezükbe a hatalmat.

Ezt mindenki hibájának rótta fel, mi magunk is, akik szintén a csalás áldozatai voltunk. De hát ma már látjuk, micsoda erők működtek közre ebben a csalásban, s azt is, mi esélye lett volna egy forradalomnak a Nyugat közönye és ellenséges magatartása és a zsidó Amerika SZDSZ pártisága mellett. A magyar élet legkeservesebb hónapjai, évei jöttek. A rablás gépezete megindult, mint a testvéri tankok. Medgyessy, majd Gyurcsány. Micsoda nevek! Ismét két SZDSZ-es. Az egyik milliárdos bankár, a másik a milliárdos bankárasszony, Apró Piroska veje. (Az Apró-Klein család elkötelezettségét ezeken a hasábokon sokszor megírtuk.) A Kossuth téri tüntetés után semmi nem történt. Medgyessy rövid időt kapott, jött a zseninek kikiáltott Gyurcsány, akinek egyetlen feladata lett: addig húzni, amíg lehet. Eméssze fel az idő Orbánt, aki hogyan, hogyan nem, egyedüli kormányfő várományos maradt, mert az ostoba hatalom nem gondoskodott jobboldali riválisról, még egy Antallról, egy kiválasztottról. Meg hát a rohanó idő is alaposan megrostálta a választékot.

 

Minden mozzanatra itt most nem térhetünk ki. A magyar gazdaság a roppant adósságteher és adósságszolgálat, valamint a mohó tolvajlás és végkielégítésesdi következtében leállt, és jött a Magyarország által semmilyen irányba nem befolyásolható világválság. Ekkor arra az ismét zseniális felismerésre volt szükség, hogy nem szükséges, sőt ártalmas, harsány kampánnyal minduntalan ütni-vágni a tolvaj és alkalmatlan kormányt, elég némileg elősegíteni a lelepleződéseket, és csendesen számolni a már előzetesbe került elvtársakat és elvtársnőket. Ha ebben a helyzetben túlságosan harsány lett volna a Fidesz, amit szinte követeltek is tőle az ellenségei – Jobbik –, akkor nem éri el ezt a mai eredményt.

A világválság természetét és következményeit azonban fel kellett ismerni. Mert ez jelentette azt, hogy ütött az óra, hogy itt az idő. Nem lehetünk álszerények: utolsó két évben e hasábokon szinte másról sem volt szó, mint arról, hogy a világliberalizmus, a piacgazdaság rabló formája megbukott. Nekünk cselekvésre kevés lehetőségünk volt, de gondolataink széthullámoztak.

A hosszú és nyomasztó évek alatt csak üggyel-bajjal együtt tartott had, a polgári körök és a lelkes aktivisták rajai meghallották a hívó jelet és a jól szervezett gépezet a választásokban meglátta az alkalmat és elsöprő működésbe kezdett.

Az MSZP vezetése látta, hogy a vereséget semmiképpen nem tudja elkerülni, és a kétharmados Fidesz többséget is alig. Ezért két romboló naszádot bocsátottak vízre, részben Európán kívüli, részben izraeli-amerikai segítséggel. De már kapkodva. Az első a Jobbik volt, amely a Torgyán-féle utcai álradikalizmus hangzavarával jobbról, azaz nemzeti hitelességét megkérdőjelezve akarta elhitelteleníteni Orbánt és a Fideszt. Éppen úgy üres hangoskodással toborzott híveket magának, mint Torgyán. Személyeket csábított át a MIÉP-től, és eszméket, jelszavakat vett át gátlástalanul, de fogalma sem volt a MIÉP eredendő harmadik utasságáról, keresztény és magyar mivoltáról, erős nemzeti elkötelezettségéről. Tündöklése, Balóné Morvai Krisztinával maga volt a radikális képtelenség. Ha a Jobbik és az MSZP fejenként elér húsz százalékot, akkor nincs kétharmadja a Fidesznek, és nem tud gyökeres változásokat elérni, s négy év alatt a sajtó segítségével különösebb nemzetközi támogatás nélkül is le lehet járatni. Ez volt a terv.

A Jobbik feltöltése, mint ahogy ezt itt már megírtuk, a sikerességének állandó sajtóbeli hangoztatásával és demokráciára veszélyességének ugyancsak állandó felmutatásával történt. Az MSZP és az SZDSZ abból indult ki, hogy a demokrácia a nélkülöző tömegek szemében már nem érték, hiszen csak elvesz tőlük és hagyja kirabolni őket. A sikeresség pedig, maga a lassú, de biztos tudatmódosítás. Majdnem jól számoltak, csak egyet hagytak figyelmen kívül. A valódi nemzeti radikalizmust. A valóban nép-nemzeti, ízig-vérig magyar és keresztény radikalizmust, amely pártként ugyan már nem is létezett, de a szava még hiteles volt olyan tömegek számára is, amelyek nem rá szavaztak. Mi a választáson jóformán csak jelképesen vettünk részt, de oroszlánrészt vállaltunk a Jobbik leleplezéséből. Voltak bőséges tapasztalataink.

A Jobbik egyetlenegy egyéni mandátumot nem tudott szerezni, Budapesten csúfos vereséget szenvedett és a választások végső eredményhirdetésének estéjén elindult a szétesés útján. Balczó Zoltán, a MIÉP-ből posványos jellem-körülmények között elszármazott alelnök kijelentette, hogy ő nem gárdista és civilben megy az alakuló ülésre, mígnem elnöke, Vona, olyan lajbit húz magára, amilyen van otthon. Ez bizony nem barátságos szöveg. Balóné Morvai Krisztinát pedig alig kókadozva lehetett látni a bukással felérő győzelmük estéjén, mivel ő csak a sikerben volt részes. Senki nem törődik tehát azzal, hogy vezetőik magatartásához mit szólnak a jobbikos tömegek, amelyek eddig oly lelkesek voltak. A Fidesz kétharmados győzelmét nem sikerült megakadályozniuk, továbbiakban nincs rájuk szükség. Még utcai zavargásokban való közreműködésük is felesleges, mert egyelőre utcai zavargások kirobbantásra sincs erő. Legfeljebb börtönlázadásokra kerülhet sor az off shoros elvtársak részéről, ha megtörténik az átadás-átvétel és a szekrényekből kidőlnek a csontvázak.

A Jobbik története kreatúra-történet. A sorsa is az lesz, mint a felismert kreatúráké. Amikor a becsapott, jószándékú tömeg, látva a parlamenti frakció tehetetlenségét, munkaképtelenségét és jólétét, felismeri a maga becsapottságát, szörnyű bosszúval ront rá Vonára, Balczóra és a többire. Több zsebkendőt kell maguknál hordaniuk, annyiszor fogják leköpni őket.

A választások másik rejtélyes alakzata az LMP. A bekerülése és a bekerülés aránya maga a rejtély. Volt 90 jelöltje és ezzel állított országos listát. Ismertsége meg sem közelítette a Jobbikét. A Budapesten kapott szavazatait még csak el lehet hinni valahogy. A liberális zsidóság zöme itt él, s nem szavazhat másra, mint valami „lehetmásra”. A vidéki szavazatok mennyisége akkor is érthetetlen. Szemet szúró ezen felül, ahogyan az SZDSZ egy pillanat alatt eltűnt, ahogy a kemény mag odadobta a Retkes-féle pártot Dávid Ibolyának és maga pedig nyom nélkül elpárolgott. Ez több mint sok. Ez átstartolás. Észrevétlenül ártatlanul, bűntelenül, fiatalos lendülettel, létrejött az SZDSZ utódpártja. Egyelőre szerényen és önállóságát hangoztatva. Most még nem árt senkinek. Konstruktív ellenzéknek készül. Szép. Nem kell bántani, az méltánytalanág volna, de nagyon oda kell figyelni rá. A választások éjszakáján az amerikai nagykövet ezt a kis frissen bekerült pártot tüntette ki látogatásával. Mintha tudta volna, hogy bekerül. Talán a pilóták jelentették? Schiffer úr is amerikai ízű kijelentést tett, igen árulkodó módon, amikor azt mondta: „megcsináltuk”. Meg-e? És kik, és hogyan?

Zavaró mellékíz tehát ehhez a választáshoz összegyűlik a szájunkban, annak ellenére, hogy a végeredményt nem tudta befolyásolni ez az LMP bekerülés sem. Továbbra is van ugyanis a magyar választásokban egy ismeretlen tényező, amely emel és süllyeszt. Ennek a működéséről egyelőre senkinek sincs fogalma. Azt tudjuk, hogy a Jobbikot a média emelte tényezővé és az LMP-t is pátyolgatta, a Fidesz azonban sem nemzetközi, sem hazai médiatámogatást nem kapott, és a hozzá közelinek mondott orgánumokban is sok teret kapott a Jobbik. Megállapíthatjuk, hogy egyelőre az egész magyar tájékoztatás és kultúrairányítás erős liberális befolyás alatt áll, némely helyen szenved tőle. Ezen változtatni kell, mert ez nem felel meg a magyarság kétharmados döntésének. Igazságtalan és veszélyes. Tisztában kell lenni azzal, hogy az SZDSZ és az MSZP és az egész liberális háttérhatalom voltaképpen a média túlsúlyának a megőrzése miatt akarta megakadályozni a kétharmados Fidesz-győzelmet. Pontosan tudta, hogy adótörvényeket kétharmad nélkül is lehet módosítani és a gazdasági vérkeringést úgy-ahogy el lehet indítani egy sima kormánytöbbséggel is. Nekik a médiapozíciók, a kereskedelmi tévék, a valóságshow-k kellenek, az ATV és a Klubrádió. A rombolás lehetősége. A tudatrombolás és az elnemzetietlenítés.

Amikor tehát szerény kommentárt fűzünk a nemzetközi sajtóértekezleten előadottakhoz, helyeselve azokat és örömmel feltöltődve, szerényen felhívjuk a figyelmet a kulturális értékrend fontosságára. Új nemzeti együttműködésen alapuló és alapvetően keresztény szellemiségű kulturális értékrendre van szükség. Új emberek kellenek a régi posztokra. A rendcsinálás a médiumok sötét birodalmában is elkerülhetetlen, mert a kultúrában elkövetett bűnök, ha nem ütköznek is a törvényekbe, végzetesebbek, megnyomorítóbbak és igazságtalanabbak, mint a gazdasági bűncselekmények. Hosszú távon többet ártanak, mint a gazdasági tönkretétel és a privatizáció. A rossz, a ferdült, az élvhajhász kulturálatlanság előidézője a természetellenes életformáknak, a népességfogyásnak és a nemzetpusztulásnak, végeredményben a megszállás előkészítője. A kétharmados magyar keresztény többségnek saját Nemzeti Színházra van szüksége, saját közszolgálati televíziókra és elvárhatja, a külföldi tulajdonban lévő kereskedelmi tévék ne terjesszenek magyarellenes nemzetközi szennykultúrát. Ha pedig mindenképpen a szennyterjesztésben találják meg feladatukat, akkor azt ne itt tegyék. Az ATV és a Klubrádió koncesszióját pedig, mint hazug, ferdült adókét felül kell vizsgálni.

Az irodalom, a történetírás, az újságírás egész szellemének megváltoztatása és természetesen az oktatás rendbetétele nem megy egyik napról a másikra, és nem előzheti meg a munka megindítását, az élet anyagi alapjainak a rendbetételét. Azoknak, akik az eredményt kiküzdötték, kenyeret kell adni, nagyobb darab kenyeret és munkalehetőséget, érvényesülési teret kell teremteni. Ez az első, de nem a fontosabb. A fontosabb a magyar kultúra. A kultúra, amelyben a magyar élet lüktet. Ha ez a kétharmados Fidesz, illetve ez a magyar nemzeti-polgári-keresztény kétharmadosság hosszú távra akar berendezkedni, akkor a magyar kultúrát kell megillető, azaz hegemón helyzetbe hoznia. Lehet más a magyar kultúra, mint magyar? Lehet, persze, de azt az állam ne tartsa el a magyar adófizetők pénzéből, csak tűrje el. A magyar kultúra támogatása ne legyen holokauszttagadás. Magyar valóság, magyar értékrend. Az óriási többség most erre szavazott.

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség