A filozófiában minden kicsit is jártas ember tudja, hogy a Platon előtti gondolkodás legnagyobb szellemi teljesítményét az i.e. VI. században élt görög Hérakleitosz hagyta hátra azon 131 rövid, de lényegre párolt mondatában, amely fennmaradt utána. Gyakorta idézik ma is egyik – valami okból jobban elhíresült – gondolatát, bár nem feltétlenül tudják, hogy Hérakleitoszt mondják fel: „Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni.” Azért jutott ma eszembe ez az arisztokrata származású, dúsgazdag, befolyásos, mégis koldusként, alamizsnát gyűjtögetve élő, luxus szellemű görög, mert 131 mondata között szerepel egy olyan is, amelynek üzenetére tisztelettel hívom fel a megalakulandó Orbán-kormány tagjainak figyelmét: „A láthatatlan összhang a láthatónál erősebb.” Sok minden van e mondatban, ami a mai magyar közéletiség és gazdasági vergődés elemzése közben nem mellőzhető.
Olvasatomban Hérakleitosz a látható és a láthatatlan hatalom közötti rejtélyes összefüggésről beszél, arról, hogy mindig a láthatatlan jelenti a valós hatalmat, ezért a hatalom ab ovo rejtőzködő, mint maga Isten (Deus absconditus), vagy mint az ördög, akinek ősidők óta az a taktikája, hogy ő nincs is valójában. Ne legyenek kételyeink, a politikai életben és a pénzügy világában is ugyanez a helyzet: az igazi hatalmasságok mindig arctalanok, névtelenek, némák, megfoghatatlanok maradnak, a háttérben húzzák meg magukat és figyelnek, hogy aztán a szükséges pillanatban meghozhassák a döntést, amit az alsóbb rendű, végrehajtó hatalom – vagyis a látható hatalom – azonnal meg is valósít, látszólag a saját nevében, valójában az ő parancsuk szerint.
Mi, egyre fogyatkozó magyarok, a pénz és a tőzsde láthatatlan irányítóinak kedves gyermekei voltunk az elmúlt húsz évben, mivel szelíden, mukkanás nélkül, jól nevelten tejeltünk nekik, sőt még jó képet is vágtunk mindehhez. 2008 őszén aztán megfeneklett a gépezet, és nem csupán a fizetési és működési gondok jelentkeztek, de velük együtt egy valamiféle felébredés is: a 2010-es parlamenti választások félreérthetetlenül megüzenték a láthatatlanoknak, hogy mi a jövőben igényt tartunk saját sorsunk saját kézbevételére. E folyamat egyik legalapvetőbb előfeltétele a több százezer devizában eladósodott magyar család bankhiteleinek forinthitelre konvertálása. A terv szabályos pánikot keltett láthatatlanék köreiben, akik mindent el is követnek, hogy láthatatlanságuk taktikai előnyeit kihasználva elrettentsenek minket ettől a számukra nem kívánatos projekttől.
A McKinsey névre hallgató „neves nemzetközi tanácsadó cég” – (mert ezek mindig roppantul nevesek ám, és nemzetközi nevük fényét csak patinásítják ugyancsak nemzetközi melléfogásaik) – a magyar helyzetet elemezve arra a következtetésre jutott, hogy a jelzáloghitel okozta problémák – nahát, ezek szerint mégiscsak vannak ilyenek! – kezelése nem oldható meg a devizában kötött hitelek forintra való tömeges átváltásával. Merthogy ez nem reális, értsd: a láthatatlanoknak nem kifizetődő. A sajtó pedig ontani kezdte a magyarság elrettentésére hivatott cikkeket. Az egyik elemző arra figyelmeztet, hogy egy ilyen lépés „feltőkésítési igényt vonna maga után” a bankok részéről. Ezt technikailag úgy kell elképzelnünk, hogy – ha már a lakossági befizetések elmaradnak – közpénzeket tőkésítünk magánbankokba. Hogy mindezt jogállamilag, törvényességileg hogyan kell elképzelnünk, nem írja az újság. Az aggódó láthatatlanok hirtelen erkölcsi szónoklatba kezdtek, ugyanis azon aggódnak, hogy „moral hazard és méltányossági problémák” vetődnek fel az Orbán-kormány azon tervei nyomán, melyek az adósságcsapda éhezés- és kilakoltatás közeli magyar családjainak jelenthetnének megoldást. „Moral hazard” – teremtő Isten, nagy a te türelmed!
Olvasom, hogy a devizában eladósítás élharcos bankjai, milyen kimagasló extraprofittal zárták az első negyedévet. Furcsa dolog ez: a pénzrendszer anomáliái miatt öt kontinens gazdasági élete, a termelés, a kereskedelem, az export, az import döcög, kivéve magát a pénzvilágot, amely eredményességi csúcsokat döntöget. És erkölcsi aggodalmait hangoztatja a Magyarországon megjelenő „moral hazard”, vagyis a régi játékszabályok felrúgása miatt.
Emlékszem – és sajnálom, hogy már egyre kevesebben emlékszünk – egy jelentős versre, amely 1992-ben született, és ama napok legjelentősebb magyar költészeti eseménye volt. Kiss Dénes írta, és refrénje így hangzott: Kimentek a tankok, Bejöttek a bankok. Kiss Dénes barátom, 1956 egykor eredményes tankelhárítója 1992-ben felcsapott bankelhárítónak, legalábbis a veszély tudatosításának szintjén. De senki sem hallgatott rá, az ország kinevezett, törvényes vezetői, a magyar politika irányítói egészen biztosan nem. Ezért tartunk ott elszegényedésben, ahol tartunk, és ezért kell elviselnünk a hatalom láthatatlan képviselőinek cinikus szózatát a moral hazard csúnyaságáról.
Angela Merkel kancellár egyre szkeptikusabban szól az Európai Unió, azon belül az euróövezet lehetséges jövőjéről. Nézete szerint a közös valuta nem egyszerűen monetáris közösséget, de sorsközösséget is feltételez. Márpedig ez a sorsközösség nehezen lenne kitapintható, ha például a görögök, a portugálok, és mondjuk a németek, hollandok termeléshez vagy pihenéshez való viszonyát tesszük górcső alá. A görögök görögmód élnek, a németek németmód, ami rendben is volt mindaddig, amíg nem nyitottak közös folyószámlát. Mi immár hat éve vagyunk EU-tagok, és mai szemmel nézve módosítanom kell 2004-es félelmeimet. Akkor ugyanis az volt a fő érvem, hogy az EU tisztségviselői mindenbe beleszólnak majd, mindent irányításuk alá vonnak a tagállamok életében. Ez az aggodalmam sokkal kevésbé, és másként valósult meg, mint akkor gondoltam. A tekintélyes tisztségviselők valóban beleszóltak abba, hogy a gyermelyi tésztába ne tegyünk béta-karotint, mert az EU-szabvány nem tűr sárga színű száraztésztát, továbbá a 2,8%-os zsírtartalmú zacskós tejünket vagy zsírdúsabbá, vagy zsírszegényebbé kell tenni, de 2,8% az nem maradhat! Továbbá meghatározták a WC-ülőkegyártás kötelező EU-s szabványait, és a játszótéri mászóka lehetséges méreteit. Viszont egyetlen szavuk nem volt ahhoz, hogy a tót önteltség eltérítette a Duna nyomvonalát, feltartóztatta a határon a magyar államfőt és nem ismeri el az őshonos magyar nemzetiség jogát a kettős állampolgárságra. Az efféle csip-csup-ügyekre Brüsszelnek sem ideje, sem energiája a gyermelyi tészta sárgasági fokának mérése mellett. (Jellemző, hogy mióta rogyadozik a görög gazdaság, nem illik emlékeztetni rá, hogy minket 2004 tavaszán éppen Athénban vett fel soraiba az EU. Nem éppen jó ómen.)
Nos igen, hat év EU-s tagság után azt merem mondani, hogy sokkal inkább az a baj, hogy a legnagyobb ipari, termelési, kereskedelmi, pénzügyi, bankfelügyeleti, azaz stratégiai fontosságú ügyekben semmi nyoma nincsen az európai integrációnak! Politikai vagy gazdasági Európai Unió alig van, monetáris unió az egyetlen, ami van, és – ma még legalábbis – működik. Na és a NATO is működő integrációnak tekinthető.
Ha létezett volna legalább részleges közösségi kontroll, Görögország nem omolhatott volna össze egyik hétről a másikra, és a magyar banki ámokfutás nem húzhatott volna csőbe, nem tehetett volna koldussá százezer magyar családot, ugyanis az impotens PSZÁF, az előkelően néma MNB és a mindenek felett lebegő Pénzügyminisztérium helyett – ha már ők nem tették meg – Brüsszelnek kellett volna megnyomni a vészcsengőket már a devizahitelezési mánia kezdetén. De nem volt vészcsengő, vagy ha volt is, hát senki nem nyomta meg. Ha mégis megnyomják, határozott fellépéssel nagy bajokra figyelmeztethették volna a görög vagy magyar kormányt, jó eséllyel megelőzhették volna a tragédiákat, ezzel nagyon hasznos szolgálatot téve mindenkinek, egyben az Európai Unió létének gyakorlati tekintélyt szerezve.
Hérakleitosz mondatával kezdtem – „A láthatatlan összhang a láthatónál erősebb” – és a láthatatlan összhang alatt a pénzhatalom rejtőzködőit értettem. Csakhogy Hérakleitosz mindig is sokértelmű gondolatokat közöl. Befejezésül értelmezzük úgy mondatát, hogy 2010-ben az a bizonyos kétharmados magyar nemzeti többség a láthatatlan, de annál létezőbb és erősebb összhang. Vele szemben áll a bankvilág látható, profithajhászó hatalma.
A magyar összhang az ősibb és az erősebb. Jól kezdtünk, most győzésre állunk. Ezt a menetet nem szabad elveszítenünk!
Szőcs Zoltán
