Abban az időben ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. Kádár János elnökölt. A napirendi pont előadója Péter János, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere. Magyarország külpolitikájáról beszélt.
Péter János az egykori debreceni református püspök, művelt, széles látókörű, tájékozott ember volt. 1961-73 között vezette a hazai külügyet. A püspökségből egy ügyes lépéssel Péter János a marxista oldalra penderült. Lelke mélyén soha nem volt marxista, de úgy hozta a történelem, hogy felvette ezt a ruhát, és ezen a nevezetes központi bizottsági ülésen a magyar külpolitika lényegéről és feladatairól szólt. Mondom, művelt ember volt a püspök, és tudott is – méghozzá hatásosan – beszélni. A sok KB-tag csak figyelt. Valami hiba csúszhatott azonban a számításba, mert az ülésen rögtön – szokása ellenére – Kádár kért szót. Hozzászólt a Péter-i elképzeléshez.
„Péter elvtárs! Mi nem csinálunk külpolitikát, mi a külpolitikát követjük.” Az ülésteremben rögtön tudta mindenki, hogy miről beszél Kádár. Moszkvát követjük! Ebben az időben már élt a Brezsnyev-doktrína. Leonyid Iljics Brezsnyev, a felejthetetlen emlékű szovjet pártfőtitkár a szocialista országok korlátozott szuverenitásáról szóló eszmefuttatását 1968 októberében hirdette meg. Brezsnyev dolgozatát éppen Varsóban hirdette meg, mert akkor arra járt. Gromiko úr közismert nevét miszter nyet aztán ezt az eszmefuttatást New Yorkban is meghirdette az ENSZ-közgyűlésen. Ezek után született a Péter Jánost helyrebillentő mondat: „Péter elvtárs, mi nem csinálunk külpolitikát, azt csak követjük.” A magyar politikában ebben az időben, mint 1949 óta mindig, két tabutéma volt: az egyik a párt vezető szerepe, a másik „szovjetellenes kommunizmus nem létezik” – mondotta Kádár János, és ebből a mondatból is lehetett érteni. Nem volt tehát magyar külpolitika, csak követés.
Majd a művelt félmarxista Péter János az Országgyűlés alelnöke lett, távol a külpolitikától dolgozott, és őt követte a battonyai hős a külügyi székben, maga Puja Frigyes, aki alapvető dolgokban nemigen hasonlított korábbi főnökére, a református püspökre. Puja Frigyes ugyanis végképp nem volt világfi és művelt.
Most, hogy ezt a mondatot a Kádár-i hagyatékból előszedtem, Kovács Lászlóra gondolok, aki Péter János, Puja Frigyes kései utóda, őt is a Kádár-korszak nevelte külügyminiszternek. Mit is mondott Kovács László? Lényegében azt, hogy „merjünk kicsik lenni”. De előtte mondott mást is, nem a széles közvéleménynek, hanem a pozsonyi magyar misszió akkori vezetőjének és munkatársainak. Erről egy diplomata fiatalember számolt be nem másnak, mint Csurka Istvánnak, a MIÉP elnökének. Magam is hallottam a tájékoztatót. Kovács László intenciója pedig így szólt: Ne csináljatok semmit, nem kell nézelődni Szlovákiában, üljetek nyugodtan, kiránduljatok, foglaljátok el magatokat mással. Nincs szükség jelentésekre, beszámolókra. Kovács László leállította a nagykövetséget. Ez is szép történet. Minek a nagykövetség, ha nincsen rá szükség? Külpolitika helyett követés, a kicsik bátorsága, és a leállított pozsonyi nagykövetség következményekkel járt. Ennek a Brezsnyev-i, Kádár-i, Kovács László-i hagyatéknak máig ható érvénye maradt. Kár volt kisebbnek mondani magunkat a valóságosnál, kár volt leállítani a pozsonyi nagykövetséget, és kár volt a külpolitika helyett a követésre átállni. Mert ma a Felvidéken a fal mellett, lehajtott fejjel járnak a magyarok. Megfélemlítették őket a szlovák urak. A Fico-Slota páros őrjöng és provokál. A külpolitikában is megérett az idő a váltásra.
– bégyé–
