Magyar Igazság és élet pártja

Kedves Magyar Testvéreim! Ha elfogulatlanul pillantunk bele történelmünk mélységeibe, nagyon meglepő összefüggésekre bukkanhatunk. 1848 szabadságharcát ma a köztudat március tizenötödikével, a márciusi ifjak pesti forradalmával azonosítja. Ahogy telnek-múlnak az évek, mindinkább ennek a kokárdás ifjúságnak a fellépéséből, lendületéből, forradalmi követeléseiből bontjuk ki az egész szabadságharcot. A nemzeti emlékezet, mint valami istenség ítél, helyre tesz, felnagyít és eltörpít történéseket, alakokat, és úgy alkotja meg a történelmet - ez való-színűleg minden nép életében így történik -, ahogy a megmaradása és kiteljesedése érdekében a legcélszerűbb.
A márciusi ifjak tizenkét pontjának egyik fő követelése volt: felelős miniszté-riumot Budán. Az Országgyűlés Pozsonyban ülésezett. Ott folyt a küzdelem az Országgyűlés pártjai és az udvar között a felelős minisztériumért, amit aztán az udvar, a nemzetközi események és Kossuthék ereje előtt meghajolva, engedélyezett. Lett felelős minisztérium Budán, miniszterelnöknek gróf Batthyány Lajost nevezték ki, Kossuth pénzügyminiszter, Széchenyi közlekedési miniszter. A márciusi ifjak közül senki nem kapott tárcát, ez senkinek eszébe sem jutott, nekik maguknak sem. Mégis helyes, igaz a nemzeti emlékezet ítélete, hogy a márciusi ifjak forradalmát, a szent napot a szabadságharc csillagnapjaként a legmagasabb helyre teszi. Valóban sorsdöntő nap volt ez a nemzet életében.
Mi világlik ki ebből, kedves barátaim? Az, hogy nemzeti sorsváltoztatás csak akkor lehetséges, ha a szereplők tetteit egy közös cél vezérli. Kossuth Pozsonyban a diétán vitázik és Pesti Hírlapja hasábjain érvel a felelős minisztérium mellett, Batthyány és Deák mérsékelt, megfontolt cselekvésre int ugyanannak érdekében, Széchenyi fél a forradalomtól, de minisztériumot vállal mégis a forradalmi kormányban, az ifjak pedig kiszabadítják Táncsics Mihályt börtönéből, és tizenkét pontjuk kiadásával gyakorlatilag megszüntetik a cenzúrát, és követelik a felelős minisztériumot.
Ha visszatekintünk 1848-ra és erre a csodálatos egységre, csak azt mondhatjuk, hogy az Isten fogta a magyarság kezét. És ha kérhetünk valamit tőle ezen a kései ünnepen, hát azt, hogy legyen szíves és fogja meg újra.
Kedves magyar testvéreim! Ma tulajdonképpen örvendezni és magunkat is egy kicsit megünnepelni jöttünk itt össze. A népszavazás, amelyet a Fidesz kezdeményezett és amelyet mi teljes szívből támogattunk és a magunk erejéből mindent megtettünk a sikeréért, országra szóló győzelmet aratott. A választók több mint fele az urnákhoz járult és több mint 82 százalékuk igent mondott a feltett kérdésekre. A NEM szavazatot ajánló SZDSZ és az MSZP, amely még a távoltartás aljas fogásával is eljátszott, csúfos, becstelen vereséget szenvedett. Az eredményt lehet magyarázni sokféleképpen, lehet marxista dialektikával bagatellizálni, lehet talmudista fortélyokkal kifordítani, de a tény akkor is tény: a magyar társadalom olyan elsöprő többséggel utasította el a kommunizmus és a vele szövetséges álnok liberalizmus rendszerét, kormányát, alakjait és képviselőit, haszonleső személyeit, amilyenre a rendszerváltás első választása óta nem volt példa. Nem igaz, hogy ez csak néhány jelentéktelen anyagi kérdésre adott válasza volt a magyar népnek! Ez népszavazás volt, amelyből népítélet lett! A nép ítélt: menjetek oda, ahonnan jöttetek. (Horn Gábor ezt más szavakkal fejezte ki, ezektől azonban én tartózkodom, de megállapítom, hogy Horn Gábor politikailag korrekten fejezte ki magát.)
Az elmondottakból arra következtethetünk, hogy 2008. március 9-én a Jóisten ismét megfogta a magyarok kezét. Nem árt óvatosabban fogalmazni. Most még csak a szándéknyilatkozatot tettük meg, és ez is igen nagy dolog, de még nem minden. A nép ítélete még nincs végrehajtva. Hiányzik az a lökés, amit 1848. március 15-én a márciusi ifjak adtak meg a történelemnek. A népítéletet valóra kell váltani. Képtelenség, hogy az országot egy olyan kormány vezesse, amelyet az urnák elé járult nép több mint 82 százaléka elutasít. Ha mi most az isteni kézfogás útmutatása szerint cselekednénk, akkor a Gyurcsány-kérdés már csak vagonkérdés volna. Gyurcsány az előtt a dilemma előtt állana, hogy mikor rakja ki a sódert a vagonból, a délelőtti műszakban, vagy az estiben. És az órabérét mi állapítanánk meg, nem ő a mi adóinkat.
Igen, kedves magyar testvéreim, a Gyurcsány-kormánynak ez után a népítélet után minden jelenleg fennálló érvényes erköl-csi törvény szerint azonnal el kellene taka-rodnia. Később aztán törvényes bírósági eljárás keretében meg kellene kezdődjék az elszámoltatás és a felelősségre vonás. A milliárdokat vissza kell adni, mert lopták.
Gondolkozzunk, kedves magyar testvéreim! Ez nem indulatos beszéd, és szemernyi nagyotmondás sincsen benne. Életszerű az, hogy egy kétszer egymás után többségre jutott kormányzatot, ha nincsen valami nagy gaztett és ugyanakkor nincs egy történelmi felismerés a dolgok mögött, egyszer csak több mint nyolcvankét százalékos többséggel elutasítson ugyanaz a társadalom, amely megválasztotta? El lehet egy kétszer többségre jutott kormányt és annak két szövetséges pártját ítélni nyolcvankét százalékos többséggel, egy az ellenzék által kezdeményezett népszavazáson úgy, hogy az ellenzéknek nincs a kezében a tájékoztatás? A tudaipar, a manipuláció eszközei több mint nyolcvan százalékban az idegenszívűek és a gyarmatosító hatalom kezében vannak. Mi pedig, a gyökeres változást kívánó magyarok, teljesen el vagyunk hallgattatva. Két év alatt, négy év alatt tud ennyit változni a társadalom? S vegyük még hozzá, hogy közben idegenek sűrű rajai települtek be, akik valamenynyien liberális nyomásgyakorlóként élnek hazánkban. Simon Peresz izraeli államelnök szerint már meg is vették az országot. Nem, kedves testvéreim! Ezt nem lehet elképzelni. Más történt, feltámadott a tenger! A magyar nép kimondott valamit, amit eddig is tudott, de megmaradási ösztöne súgására eddig elhallgatott. A magyar nép most eljátszotta nekünk, hogy csak most ismert fel valamit. Pedig szerintem régen tudta, de most megváltoztatta túlélési technikáját és azt mondta: elég volt!
Ha az elmúlt választások tiszták és szabadok, csalásmentesek lettek volna, ha ez a kormány 2002 óta minden gazdasági és politikai erővel rendelkezve és nemzetközi támogatást is élvezve maga nem bizonyítja be, hogy két ízben is csak csalással és hazugsággal került kormányra, és soha nem volt valódi többsége, ha ez a kormány nem a legsötétebb Rákosi-rendszert és a legteljesebb idegen uralmat és az idegen megszállást valósította volna meg, talán még mindig nem támad fel a tenger. De ezek a gazemberek nem ismertek mértéket a rablásban és a kiszipolyozásban. Ennek a balliberális kormánynak mindig csak hazudott többsége volt, elcsalt manipulációval, bolsevista trükkökkel szerzett többsége volt. Csak a maga mellé állított hazugsággyárak segítségével jutott kormányra.
Ilyen fordulatot, ekkora fordulatot a történelem nem ismer. Ez csak a magyarság életében fordulhat elő. Csak ez a nép képes mozdulatlanul tűrni, hallgatni, már-már halottnak tettetni magát, és aztán feltámadni.
Gondoljunk bele, 2002-ben ugyanez a nép, ugyanebben a rendszerváltásnak mondott katyvaszban leváltotta a Fidesz kormányát, egy talán tökéletlen, talán gyakorlatlan, de alapvetően mégsem rosszindulatú kormányt, és kiejti az Országgyűlésből annak a konstrukvív ellenzékét, a nemzeti követelések motorját, a MIÉP-et, és a helyébe ültette Medgyessy Pétert, aki emblematikus figurája mindennek, ami az elmúlt ötven évben talmi volt. Hat év múlva pedig 82 százalékkal elutasítja mindezt? Miközben minden tudatipari fortély a talmiságot szolgálja? Majd, amikor a hatalmon lévők minden népi nyomás nélkül behoznak a KISZ-ből és egy Leisztinger nevű ősmagyar milliárdos zsebéből egy jelentéktelen figurát és felfújják zseninek, akkor 2006-ban ez is jó? Ennek még csak két éve! És most nyolcvankét és fél százalékban nem jó? Nem, kérem, ilyen tréfák nincsenek a világtörténelemben, ilyen tréfákat csak a magyar nép űz önmagával, úri kedve szerint. Ezt csak magyar aggyal lehet megérteni. De, valljuk be, sokszor mi magunk sem értjük magunkat.
A magyarok Istene megérintette fiait, ezért lett ez a lelepleződés népszavazása. A magyar nép kezébe vette tegnap még hasznosnak tartott végtelen türelmét és jobban megnézte: nicsak, mi ez? És eldobta. Most pedig a kardját akasztja le a falról, vagy a kaszáját keresi elő a fészerből.
De a politikai osztály mégis béna. Mert hiszen hivatalban van a kormány, úgy hazudik, mint tegnap, esze ágában sincs távozni és arra hivatkozik, hogy négy évre választották meg, és a népszavazás őt nem válthatja le. Ez nem igaz. Egy kormány, amelyiknek még tizennyolc százalékos elfogadottsága sincs, az nem kormányozhat, akármennyi ideje van is még hátra. Az alkotmányba és a választási eredménybe ne kapaszkodjék az a kormány, amelyről kiderült, hogy ellene több mint nyolcvankét százalékos az elégedetlenség. Ha ma lennének a választások, még ennyit sem kapna, mert a népszavazás lehazudásáért is büntetést érdemelne. Semmilyen nemzetközi öszszehasonlítás nem érvényes ebben a kérésben. Sehol a világon nem tűri el egyetlen nép sem, hogy egy ilyen arányban megbukott kormány hatalmon maradjon. Ez egyszerűen képtelenség. Ezzel szemben nem lehet a négy évre megválasztottságra hivatkozni. Nem lehet arra hivatkozni, hogy a köztársasági elnök nem oszlathatja fel a parlamentet, nem lehet arra hivatkozni, hogy a jelenlegi, csalással szerzett országgyűlési többségnek joga van fenntartani a kormányt és nem lehet arra várni, hogy ők, a bűnrészes kommunisták és liberálisok oszlassák fel magukat. Horn Gábor megértette a népszavazás üzenetét, de eszébe sincs lemondani. Gyurcsány is ért mindent, de ő már vádaskodik. Eszük ágában sincs lemondani. Megjátsszák a koalíciójuk közti belviszályt, a pártokon belüli elégedetlenkedéseket, és most ezzel etetik a népet. A Népszabadság most már minden nap megírja, hogy keresik Gyurcsány utódját, csak legyünk türelemmel, mert ekkora zsenit találni nehéz, ehhez sok idő kell.
Itt hívom fel a figyelmét minden politikusnak a nemzeti oldalon, hogy ne dűljenek be. Az új Gyurcsány soha nem lesz meg, vagy, ha meglesz az új Leisztinger kreatúra, az rosszabb lesz mint a régi volt. Mert ez náluk alapfeltétel. A magyarság nyakára mindig silányabb zsarnokot kell ültetni, egészen addig, amíg meg nem érkezik a Soros Messiás. Most ez a taktikájuk. Minden nap leváltják magukat és rabolnak tovább.
A nemzeti oldal jelentős része még mindig abban a hibában szenved, hogy azt hiszi, azért mert ezek a nepperek bele tudják tenni az ülepüket egy-egy bársonyszékbe, ez már egy kormány, amelynek kormánynak járó tisztelet jár. Nem, ez bűnbanda. Ez nem kormány, hanem egy bűn internacionálé.
Itt azonban egy pillanatra meg kell állnunk, kedves magyar testvéreim! Az országra nagy nemzetközi nyomás nehezedik. Aki ezt a tényt kimondja, s azt is meghatározza, hogy honnan, mely égtáj felől nehezedik ránk a nyomás, arra azt sütik rá, hogy politikailag nem korrekt és aki politikailag nem korrekt, az nem kerülhet kormányra, sőt, mint nekünk, ki kell esnie az Országgyűlésből. A Hamasz tavaly választást nyert Palesztínában, de nem kerülhet kormányra, és most minden nap levadásszák egy-két vezetőjét és azokat, akik megválasztották, százával irtják, tankról, levegőből, ahogy érik. A magyar nép ezt eddig is tudta, sőt jobban tudta, mint sokan gondolják. A magyar nép túlélési technikája rejtélyes és egyedülálló. Több mint ezer éve élünk itt a Kárpát-medencében más nép számára elviselhetetlen vérveszteségek, tragédiák, levert forradalmak és trianonok közt, és még mindig élünk, vagyunk. Ez ennek a túlélési technikának is a következménye. Ki meri állítani, hogy a magyar nép eddig nem is egyszer, nem éppen azért engedte maga fölé ezeket a kettős állampolgárságú farizeusokat, mert tamponnak akarta használni őket a nemzetközi nyomás tompítására. Hátha nem leszünk annyira elítélt, bűnös, antiszemita nép, ha ezeket a New Yorkban kiképzett, Fotex-figurákat engedjük magunkra. Ki meri azt mondani, hogy a magyarság végtelen türelmét nem ezek a tudat alatti, történelemben tanult és mások által követhetetlen technikák befolyásolták? Ennek azonban most vége. A magyar nép új túlélési technikára váltott. A magyar nép eddig elnézte mindenkinek, ellenzéknek és civil szervezetnek, egyháznak és tudományos testületnek, hogy a túlerő nyomását figyelembe véve csak a politikai korrektség keretei között politizáljon, és ne mondja a szemébe a gengsztereknek, hogy gengszterek vagytok. Most azonban a szemükbe vágta. A magyar nép csendben kilépett a "political correctly" cenzúrájából. Ezért ma megint március tizenötödike van Pesten és Budán és szerte az országban. Mert március 9-e óta a gengszterek megint gengszterek és a magyarok pedig magyarok. Blaskó Péter, a kiváló férfiszínész a népszavazás hatására nem veszi át a Kossuth- díjat és az érte járó szép summát sem, Sas József pedig, a rothadt rendszer buliszínésze oda nyilatkozott, hogy ő bizony a gyűjtőfogházban is átveszi, csak adják neki oda. Ez a különbség a március 9-i népítélet következménye.
S ezzel szemben most mégis mit látunk? Azt, hogy ezt az egyértelmű utasítást a politikai osztály vonakodik végrehajtani. Az ellenzék, a kezdeményezők, azok, akik a népnek megteremtették a szakító szándék kinyilvánításának a lehetőségét, vonakodnak meghozni a népakaratnak megfelelő döntést. Felelős emberek alkotmányos korlátokra hivatkoznak. Az az erély, az a lendület, amivel magát a népszavazást megszervezték, elveszni látszik. A népítélet végrehajtása késik. Vagy el is marad?
Ez nagyobb tragédia lehet, mintha elvesztettük volna a népszavazást.
Ennek valami nagy okának kell lennie, mert nem tételezhetjük fel, hogy csak a gyávaság és az alkalmazkodási kényszer áll mögötte. Most félreérthetetlenül kell fogalmazni. Ha azt feltételezzük, hogy a Fidesz és Orbán Viktor a nemzetközi elvárásokhoz való igazodási kényszer hatása alatt nem vállalkozik a népítélet végrehajtásáért szükséges komoly küzdelem elkezdésére, akkor egyben azt is mondjuk, hogy blöff volt minden, ami eddig történt. Ha csak azért várják meg, hogy Gyurcsányt maguk a kommunisták távolítsák el, akkor az a politikai alárendeltség beismerése. Tévút, amelyről az idő bebizonyítja, hogy árulás is volt benne. Erre a magyarságnak már nincs ideje. A népítéletet végre kell hajtani. Ha viszont a Fideszt valóban ezek a gyáva megfontolások vezetik, vagy csupán ezek vezetik, ha csak pótcselekszik, akkor nagyon nagy baj van.
Ez most bődületes árulás volna.
Én ezt nem gondolom.
A megtorpanásnak más oka van. Úgy, ahogy a magyar nép túlélési technikája megváltozott és ezt egy nyolcvankét százalékos ítélettel hozta nyilvánosságra, a szociál-bolsevista liberális hatalomnak is megváltozott a túlélési technikája. Magyarországon elkezdődött a teljes csőddel való fenyegetés és megbénítás kommunista politikája. Minden nap, minden órában, minden intézkedéssel és minden áremeléssel azt üzenik az őket felváltani készülő pártnak: ne merj moccanni, mert abban a pillanatban rád borítjuk a teljes csődöt. A Fideszt valószínűleg az bénítja meg, hogy minden nap azt üzenik neki, hogyha átveszi a hatalmat, másnap a postás nem viszi ki a nyugdíjat. Mert nem lesz mit kivinni, ötszáz forint lesz egy euró és ha Putyin nem segít, senki sem segít. Márpedig Putyin csak ezeknek segít és egy szép napon kiderül, hogy Peresz, a nagy felvásárló és a Világbank is csak nekik segít. Ez lássuk be, nagyon súlyos és valóban bénító fenyegetés. Nem csak egy párt bukását, hanem milliók elnyomorodását, idő előtti halálát is jelenti. Káoszt, poklot, terrort. Ha azonban egy kicsit jobban megnézzük ezt a fenyegetést is, kiderül, hogy ez is csak egy bolsevista csel.
Mert a magyar gazdaság természetesen már régen a csőd állapotában van. A helyzetet csak félelmetes eladósodással lehet áthidalni. Az a kormány, amelyik ezt az adósságszolgálat felfüggesztésével, átütemezésével, vagy pláne az adósságok tetemes részének elengedésével kívánná megoldani - ami az egyedül járható út -, az nemzetközi értékét tekintve nullára írta magát. A liberál-bolsevisták azonban nem ismerik be a csődöt, minden fillért kisajtolnak a társadalomból, napról napra élnek, de nemzetközi összeköttetéseik és minden közös vagyonnak a gyors elkótyavetyélése révén még mindig el tudnak menekülni a végső összeomlás elől.
Nincs semmi új a nap alatt. Ugyanezt játszották el 1990-ben Antall Józseffel, aki ehhez partner volt és paktumot kötött az SZDSZ-szel. Tizennyolc évig tartott és a magyarság majdnem tönkrement bele. A magyar nép azonban hidegvérrel kivárta a végső pillanatot és csak most mondta, hogy elég volt. A magyar nép fütyül a csődre. 1945 óta él a csőd állapotában. Vagy nem volt teljes a csőd, amikor a németek felrobbantották a Duna-hidakat és a ruszkik pedig megbecstelenítették a magyar aszszonyokat, és az ávós zsidók felakasztották a magyar történelmi vezetőosztály képviselőit? Nem volt csőd, amikor a szovjet tankok szétlőtték Budapestet? De mindez már történelem. Most az állam gyakorlatilag szétesett, a kormány csak blöfföl és nem kormányoz, senki nem tud előre látni, tervezni még egy napra se. De a nép mégis tudja, hogyan kell élni huszonötezer forintos nyugdíjból, amiből más éhenhalna. Jó lenne, ha a politikai osztály és azon belül a Fidesz is tudná, hogy a magyar nép nem fél a csődtől, mert megszokta. Már évtizedek óta benne él. Az urak talán el sem tudják képzelni, hogy a magyar nép most arra szavazott, hogy akárki, most a Fidesz, bátran lépjen rá a csőd taposóaknájára. Ha megváltozik a rendszer, megérte. A robbanás után majd elül a por, és csodálkozva tapasztaljuk, hogy mindenki él, csak a kommunisták tesznek úgy, mintha megmurdeltek volna. Az életben maradtak számára új, egy kicsit jobb világ következik. Elkezdődhet a kilábalás.
Az Európai Unió figurái is csodálkozni fognak: Magyarországon magyar élet kezdődik. No, ezt nem hitték volna. Magyar világ? Hát, már amennyire a káderállomány engedi. Tegyük fel, hogy lesz EU, a magyar csődrobbanás után elkezdődik a konvergenciaprogram gulyásváltozata. Kádár János feltámad és elkezdi szétosztani az EU-pénzeket. Sokkal bőkezűbben, mint Bajnai Gordon. És csak és kizárólag a magyar értelmiségen, helytállásán, bátorságán, népszeretetén múlik, hogy milyen világot rendezünk be ez után a borzalmas kommunista korszak után.
A nyolcvankét és fél százalékos népítélet azt is jelenti, hogy a magyar nép vállalja a csődrobbanást, nem lesz szemrehányó az iránt a párt, mozgalom, közösség iránt, amelyik rálép a kommunisták által telepített és a Soros György üzemeiben kifejlesztett csőd taposóaknájára, és továbbélő öngyilkos merénylőként véget vet ennek a rendszernek.
A népítéletben egy felhatalmazás fogalmazódik meg: robbantsd fel a nem magyar rendszert! Én, a magyar nép, vállalom a felelősséget, azért mentem el az urnák elé, azért győztem le a félelmem, mert nem engedem, hogy ne történjék semmi. Élni akarok! Ez az üzenet.
Tudom, nehéz meghallani és még nehezebb az aknára rálépni. Most minden kiszámíthatatlan, csak egy biztos: ha mégsem történik semmi, akkor a magyarság elveszett. A csődaknás, időhúzó liberálbolsevik számítás szerint, ha sikerül nekik kihúzni a következő hivatalos választásig, s közben a magyar népet ebben a csődközeli éheztetéses állapotban tudják tartani, a már borzalmasan legyengült szervezete még jobban leromlik, és haldokolva már megint mindent elfogad. Ezek nem arra készülnek, hogy 2010-ig majd megerősödnek és választást nyernek, hanem arra, hogy 2010-ben nem lesznek választások. Csak paktum lesz és megszállás. És sok-sok temetés.
Ha most nem vesszük tudomásul a népítéletet, akkor 2010-ben már a kivándorlás és az alulképzettség következtében annyira vékony lesz a vezetésre képes magyar réteg, a fiatalság és a középgeneráció, s olyan infernális állapotok következnek be a magyar vidéken, amely most egy kicsit megmozdult, amelyben mindent meg lehet tenni a néppel. Ez a kifáradt nép csak egyszer tud dönteni egy emberöltőben. Most döntött. Most kell eleget tenni a döntésének. Egy-két év alatt olyan bősz bevándorlás jön, olyan pimasz helyfoglalás, olyan földeladás, amelynek halálosak a következményei. Csőddel fenyegetnek, de minden vezető pozíciót elfoglalnak. Nem furcsa ez? Miért nem menekülnek inkább?
A nép most ráébredt, hogy ki akarják írtani. Nem mérlegelt, hanem hóna alá kapta mankóját és elment szavazni.
Az üzenetet tehát most kell meghallani. Mindenkinek. A nép parancsát végre kell hajtani. És akkor lesz új alkotmány, lesz a magyar munkának értéke és becsülete. Talpra állunk.
Ez az út, amelyen végigjöttünk, nem tizennyolc év volt, hanem hosszabb, mert tele volt szenvedéssel, megcsalatással és szenvedés közben nehezebben múlik az idő. Most azonban, ezen a tavaszon, azt érezhetjük, hogy vége van a szomorúság és a magyar megalázottság korszakának. S az öröm azért teljes és korlátlan, mert a nép ítélt. Feltámadott a tenger!
Csurka István