Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. június 17, hétfő, Laura, Alida és Alina napja van. Holnap Arnold és Levente napja lesz.

Csurka István utolsó vezércikke

E-mail Nyomtatás

Történelemhamisítás

Döntetlen

 Amikor két sakkozó kezet nyújt egymásnak és döntetlenben egyezik meg, a partinak vége. Lehet, hogy otthon még elemzik az állást, de a sakktörténelembe a döntetlen végérvényesen döntetlenként vonul be. Magyarország, Orbán Viktor és az ellene és ellenünk dolgozó nemzetközi erők esetében ez másként van. A helyzet itt most döntetlenre áll, az euró–forint árfolyam szépen fekszik, mélyen a költségvetésben tervezett 299 forintos szint alatt, de mindenki tudja, hogy a játszmának nincs vége. A magyarságot másodrendűségbe taszítani igyekvő körök – ki tagadhatná ilyenek létezését, elég csak Konrád Györgynek a liberális kongresszuson kifejtett félreérthetetlen szavaira utalnunk – nem elégszenek meg döntetlennel, Orbán Viktor kétségtelen sikerével, hanem taktikát változtattak. Egyelőre feladták a gyors spekulációs akciókkal és EU bizottsági parancsokkal, nyomásgyakorlással való harcot, mert ennek most rendkívül rossz visszhangja volna Európa népeinek körében. Köszönhető mindez annak a hatalmas menetnek, annak a többszázezres, sőt soha nem látott méretű felvonulásnak, amelyben a magyar középosztály, határokon innen és túl kifejezte akaratát. Mind a hazai, mind a külföldi tudósítások bal és liberális része igyekezett ezt ugyan elbagatellizálni, de maguk a döntnökök és az illetékesek pontosan látták, és meglepődve látta Európa érdeklődő közössége is. Meg kellett állapítaniuk, hogy ilyet még nem láttak.

 Ezért állunk most döntetlenre. Orbán engedett, ahol engednie kellett, lemondott arról, hogy belátható időn belül eltávolítsa a színről a nem oda való Simort, de nem adta vissza a havi nyolcmillióját és be kellett érje rosszabb pozíciókkal a monetáris tanácsban; más, kisebb jelentőségű ügyekben – bírák – pedig ragaszkodik a törvényességhez. Ha ez az állapot hosszan fennmarad még egy ellenséges MNB ellenére is, a magyarság és Orbán nemcsak időt nyer, hanem háborút is. Újra csökken az államadósság, valamelyest lejjebb rögzül a benzin- és az olajár, lehet számítani a termelés növekedésére, a munkaerő elhelyezésére, életre, mozgásra.

Mindez két tényező együtthatása: Orbán kitűnő, nagyvonalú EU parlamenti szereplése és a már említett tömegdemonstráció hatása. Orbánnak tanácsot adni, hogy ezt folytassa, nagyképű dolog volna, tudja ő, hogy mikor milyen alkalmat teremt magának és mikor mit mond. A sikeres tömegmegmozdulás, illetve tömegmegmozdulások kérdése azonban más kérdés. Ezeket folytatni kell, éppen azért, hogy a számunkra kedvező döntetlen állapota fennmaradjon. Természetesen tudja mindenki, hogy a megtörtént mozdulatot a maga méreteiben, jelentőségében megismételni lehetetlen, de ez korántsem jelentheti azt, hogy másutt az országban és országosan nem volna szükséges megyei, városi, tájegységi felvonulásokat, nagygyűléseket tartani. A világ ezekről is legyen kénytelen tudomást venni. Fontos, hogy a kormány mögött kiálló magyar keresztény tömeg mozgásban maradjon és eljuttassa mondanivalóját közvetlen környezete még meg nem mozdult, talán nem is mindent értő csoportjaihoz, családjaihoz, várakozó embereihez.

Leírtuk már ezeken az oldalakon, sőt több szám óta szinte csak ezt írjuk, hogy most megszületett valami a magyarságban. Egy összetartási és ellenállási mozgalom, amely – akármit követnek is el ellenünk a spekulánsok és akármilyen Magyarországot tervez is a Lauder család és Soros György a magyar Magyarország helyébe – ezt nem fogadja el, tömegként öntudatosan ellenáll és soha nem adja fel. Ebben azonban líra is van, mert ha nem mozog, bizony végül feladhatja. Szél fúvatlan nem indul. A parázs elhamvad, ha nem rakják a tüzet. Ezért kell sorba kapcsolt vidéki, tájegységi tömegrendezvényekkel, felvonulásokkal folytatni. Meg kell mutatni az ellenállás keleti és nyugati, szabolcsi és zalai arcát, láttatni kell városok és puszták sajátos akaratnyilvánítását. Szelíd versengéssé kell tenni a megmozdulásokat. És nem csupán felvonulásokat kell szervezni, hanem kulturális fórumokat, élménybeszámolókat, vitákat és vacsorákat. Ebből formálódjék ki az új magyar keresztény társadalom. Mert döntetlen ide, döntetlen oda, nagy bajban vagyunk, változatlanul és elsősorban magunkra kell számítanunk. Gonosz, eltökélt, kíméletlen és céltudatos ellenséggel állunk szemben. Neki kell ez az ország. Ha mi lemondunk róla, csak röhög a markába. Olcsón jut hozzá. A kibontakozó nemzeti keresztény ellenállással szemben azonban tehetetlen. Ezt is kifejtettem már itt. MOST AZT TESZEM HOZZÁ, HOGY ENNEK A MOZGALOMNAK KULTURÁLISNAK KELL LENNIE. Ez csak azokat a politikailag félrenevelteket riaszthatja el, akik a politikában erősebb hatóerőt vélnek, mint amit a kultúra ad. Ez tévedés. Minden mindig a kultúrán múlik. A jó politika felismeri ezt, és megteremti a kulturális mozgásteret és maga is a kultúra részévé és szolgálójává válik. Kultúrateremtésünkhöz is Andrássy úti felvonulásunk kulturális meghatározottsága, tisztasága volt az erőforrás. A sokszázezres tömeg politikai célokért, egy kormány és egy kormányfő megtámogatásáért kulturális közegként lépett fel. Nem átkozódott, hanem énekelt és dalolt. Választékosan viselkedett, miközben maroknyi ellenfelei ordítva és ordenáréskodva, magamutogatón.

Valami nagyszerű van most a vészben kibontakozóban. Minél több egyén, úgynevezett kisember, aki sokszor a legnagyobb, áll ki a maga életével, tanúságtevőként egyszerűen és bátran, minél világosabban látszik, hogyan akar Vásárosnamény, Bugac és Mohács hozzájárulni az új magyar kultúrához, minél többet és többször serénykedünk akár kis jelenetek megformálásában, annál többet tettünk az új magyar kultúráért. Csak ez ment meg bennünket.

Panaszkodó népből, akármennyire nehezek is az anyagi körülmények, most kell teremtő nemzetté válnunk. Ne azt magyarázgassuk egymásnak folyton-folyvást, hogy valamit miért nem lehet megcsinálni, hanem lássunk hozzá, próbáljuk meg! Kulturális életterünket semmilyen bankok-tankok, semmilyen bombák és Uzi-géppisztolyosok nem vehetik el tőlünk. Van ebben a nagy megpróbáltatásban, vészben, világválságban és globalizmusban valami biztató kezdet, valami magyar hajnalodás is. Ezt most bátran és világosan meg kell állapítanunk. Lehet, mindig így volt? A magyarságot a nagy veszélyek emelték békébeni tespedtsége fölé? De ne is ezen lamentáljunk: csináljuk! Ez a megmaradás egyetlen módja.

Ez a cikk talán megint rövidebb az előzőeknél, holott megismétel belőlük gondolatokat. Akik ott voltak Szegeden és láttak-hallottak, elmondtam nekik, hogy betegséggel küzdök. Korom is magas. Nem tudok mindenütt ott lenni, ahol szeretnék, ahol találnék híveket is, szidalmazókat is. De erre ma már nincs is szükség, mert ezt a kultúrát nem a valamiképpen befutottaknak és elismerteknek, hanem magának a népnek, a polgárnak, a plebejusnak és ha még akad, az arisztokratának kell életre hívnia. Gyógyulásunk is csak közös lehet: ha azt látom, hogy magvetésem jó talajba hullott – és megjön az eső is… –, az örömtől fogok gyógyulni. Mindannyian Isten kezében vagyunk. De mint tudjuk, az Isten is azon segít, aki maga is megteszi a rábízott feladatokat és törekszik. Törekedjünk, magyar testvéreim!

Ezt az országot semmilyen hatalom, túlerő nem veheti el tőlünk, mert mi töltjük meg magyar keresztény kultúrával.

Kíváncsi vagyok, hol jelentik be az első megmaradási rendezvényt, felvonulást vagy valami olyasmit, ami nekem eszembe sem jutott. Én talán elég találékony író és egyéb figura voltam, de tudván tudom, hogy a nép százezerszer találékonyabb nálam.

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség