Horváth Szőke Gyöngyvér grafikusművész Kolozsváron született művészcsaládban. Édesapja jazz-zenész, ő maga is először a színészi pálya felé kacsintgatott. Végül is a Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémia mellett döntött, ahol 1977-ben végzett. Éveken keresztül külső munkatársa és illusztrátora volt a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapoknak, több mint negyven könyvet illusztrált. Többnyire rézkarcot és kollográfiát készít, de nem idegen tőle a pasztell sem. Méltatói szerint már kora alkotásaiban megjelenik az elmúlás fájdalma és az elmúlás elszenvedésének kínjai, de az erőteljes reménye is annak, hogy van még jövőnk, dolgunk, hivatásunk itt, ezen a földön. 1979-től rendszeresen kiállító művész. Csoportos kiállítások: 1977-1989 -rendszeres résztvevője voltam a megyei grafikai tárlatoknak valamint az országos grafikai biennáléknak; 1990-2011 közös tárlatok: Kolozsvár, Nagyenyed, Zsoboki Alkotótábor, Bukarest, Beszterce, Szováta, Torda, Budapest, Bombey, Kairo, Olaszország -Rimini-, Stockholm, EMMP Apáczai Galéria.
Alkotótáborok: Zsobok (1999), Inter-Art Nagyenyedi Nemzetközi Alkotótábor, ahol egyben a grafikai műhely vezetője is (2008-2011).
Kulturális értékeinket népszerűsítő közművelődési tevékenységért az EMKE 1992-ben és 1996-ban adott át elismerő oklevelet.
***
Tematikus kiállításról volt szó?
–Nem, hanem két technikát „vonultattam fel.” Az egyik falon szerepeltek a kollográfiák, míg a másikon a vegyes-technika által készített művek.
Azt mondják kolozsvári barátaim, hogy a vegyes-technika egy teljesen személyes „recept”, külön találmány.
–Azt nem mondom, hogy én találtam fel, azt sem, hogy a világon csak én művelem ezt a technikát, de egy biztos, Kolozsváron rajtam kívül így senki sem dolgozik. Arról van szó, hogy az alapozás, az ún. folyatás a véletlenre van bízva, majd arra rajzolok rá. Eddig azonban nem tudták sokan, miként tudok ilyen hatást elérni, s mivel is folyatok rá az anyagra. Mert nem tus, nem tinta. Annyit elárulok, hogy egy olyan spray, ami csak vizes alapon működik.
Több grafikája témája torockói. Alkotótábor működik ott?
–Nem, hanem minden évben három napot Torockón töltök. Aki már járt arra, nagyon jól tudja, milyen hatással van a táj az emberre, hát még egy művészre, aki sokkal érzékenyebb a természet szépségeire.
Vázlatot készít a témáról, vagy fotó alapján dolgozik?
–Vagy fotót készítek, vagy a fejemben rögzítem a tájat, de a lényeg, hogy nem egy az egyben, naturalistán adom vissza a látványt, hanem „átszűröm magamon”. Tehát úgy látja a közönség, ahogy akkor én láttam az adott tájat, vagy annak részletét.
Milyen stílusba sorolná be magát?
–Nem ön az első, aki nekem szegezi ezt a kérdést. Allegorikusnak szoktam nevezni művészetemet, mert akármennyire is elvont, mégis mindegyik képnek megvan a mondanivalója. Ezzel azt is ki akarom hangsúlyozni, hogy nem öncélúan készülnek alkotásaim.
Csupán a véletlen műve, hogy több grafikáján fát ábrázol?
–Valóban alapmotívum nálam a fa. Ez arra vezethető vissza, hogy legelső munkáimnál ott van a képen a gyökér. A gyökért, ami nálam mindig az újjáéledést szimbolizálja, azt, hogy nincs semmi veszve. Hiszen a gyökért is rügyezhet. A fa pedig maga az életerő.
Ezt az erőt közvetítik grafikái a kiállításokon. Előfordul, hogy annyira megtetszik valakinek ott az egyik képe, hogy meg is vásárolja?
–Nem titkolom, hogy az is a kiállítás célja, hogy meg is vásárolják képeimet. A kiállítás így reklám is, ami segíti a képeladást. Egy kiállítás után 3-4 hónapig él a közönség tudatában az, hogy milyen képzőművészeti anyagot is találhatnak meg nálam, és így időként fel is keresnek.
A kész anyagból vásárolnak, vagy megrendelik a műveket?
–Nálam annyira változatos a témakör, hogy nincs ember, aki ne találna olyasmit, ami kedvére való legyen. És őszintén: nem szeretek rendelésre dolgozni. Azt sem, hogy valaki megszabja a témát. Van, mikor felkeresnek zenészek, hogy valamilyen zenei témájú grafikát alkossak, ilyenkor még engedékeny vagyok, s megszületnek a Kékszakállú, vagy a Bajazzók-ábrázolások.
Ha már a zenés színháznál tartunk…Igaz, hogy először a színészi pálya vonzotta?
–Pontosan így van. Annyira megszerettem az irodalmat, a verseket és a zenét, hogy mindezt utólagosan kitűnően tudtam gyümölcsöztetni munkáimban. Ha az ember a szürke hétköznapokban él, dolgozik, és az újságban a politikai, gazdasági híreket olvassa, akkor mindez kihatna alkotásaira. Nem hiába, hogy munkáimban ott van a szimbolikus mondanivaló, az az allegória, ami tudattalan is felszínre tör az irodalom és a zene szeretete miatt.
A főiskolán országos elsőként végeztem
Mikor derült ki, hogy van tehetsége a rajzoláshoz?
–Már kisgyerekkoromban szerettem rajzolni. Nagyapám színházi díszletmester volt és otthon festegetett. Így maga a művészi légkör nem volt tőlem idegen. Édesapám zenész volt, s emellett nagyon jól rajzolt. Tehát nagyon jó géneket örököltem. Így született meg a rajzolás és a színház iránt a vonzalmam. Még 18 éves korom előtt döntöttem úgy, hogy mégsem a színpadot választom. Akkor a színi pályára nagyon nagy volt a versengés. Egyik kitűnő osztálytársnőm már az előkészítők idején jobbnak bizonyult nálam, és versenytársam lett volna. Csoma Juditról van szó, aki játszott a Nagyváradi Állami Magyar Színház, a debreceni Csokonai Színház, a Miskolci Nemzeti Színház, a Szegedi Nemzeti Színház, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a Bárka Színház és a Nemzeti Színház darabjaiban is. Én pedig a színházról a képzőművészetire váltottam. A hirtelen váltás miatt azonban nem sikerült elsőre a jelentkezésem. Ezután egy tanár segítségével sikerült elérnem a kellő szintet, hogy bejussak a főiskolára, ahol szorgalommal, kitartással országos elsőként végeztem. Ez azért jelentős, mert két képzőművészeti akadémia működött akkor: Bukarestben és Kolozsvárott. Grafika-szakra jártam, mert ahhoz, hogy enyhén felkészületlenül festészeti, vagy szobrász szakra jelentkezzem, annak semmi értelme sem lett volna.
A ’70-es évek vége felé volt-e meghatározó stílus a főiskolán?
–Ez nem volt jellemző. A kolozsvári képzőművészeti akadémia mindig is nyitottságáról volt híres, és engedte a diákokat, hogy szabadon alkothassanak. Nem tudok olyanra visszaemlékezni, hogy valaha is ránk kényszerítettek volna egy témakört, vagy kifejezési formát. Nagyon jó tanáraim voltak, és arra törekedtek, hogy alapos technikai tudást adjanak át a grafikai mesterséghez. Mindez azért lényeges, mert a grafikai munka nagyon szerteágazó. Kezdjük az egyszerű ceruzarajzzal, tollrajzzal, szénrajzzal, majd jönnek a sokszorosítások, mint a litográfia, a rézkarc-eljárások, a kollográfia, a linóleummetszés. Egyesek megelégszenek azzal, hogy mindezt megtanulták, és megmaradnak kitűnő rajzolónak. Mások mindezt továbbviszik, és kitűnő rajztudásukat például litográfiába gyümölcsöztetik.
Több interjúban nyilatkozták, hogy mindennek az alapja a rajz. Aki nem tud jól rajzolni, jó szobrász sem lehet.
–Ezzel teljesen egyetértek. Azt szokták mondani, hogy Picasso húzott két vonalat, és milliókat ért a munkája. Azt elfelejtik, hogy ő előtte megtanult rajzolni, és ezt be is bizonyította. Pollock, az absztrakt expresszionizmus fő alakja is először megmutatta a nagyközönségnek a rajztudását.
Az akadémiai diplomához vizsgamunkát is kellett készíteni?
–Diplomamunkát készítettünk, amihez minden végzős diáknak külön terem állt rendelkezésére, mert 20-30 darabos kis kiállítást kellett létrehoznunk. De meg is kellett ezeket védenünk, tehát beszélnünk kellett a művekről. Akkor még belső keretek közt folyt a vizsgáztatás, de ma már kiviszik a végzősök műveit a nagyközönség elé és galériákban, múzeumokban rendezik meg számukra a diploma-kiállítást.
Kit tart mesterének?
–Feszt Lászlót. Ő grafika szakos főiskolai tanár volt és tíz éven keresztül a kolozsvári képzőművészeti főiskola rektora. A kollográfia-technikát ő honosította meg az országban, és majdnem mindent, amit tudni lehet róla, azt átadta a diákoknak. Azért majdnem mindent, mert egy kicsinyke titkot nem adott át, azt, ami az egyéniségéhez tartozott. Feszt László kleze alól került ki a mai erdélyi könyv- és folyóirat-grafikusok derékhada. Irodalmi vonatkozású munkái közül kiemelkedő Szabó Gyula Gondos atyafisága 1. és 2. kiadásának, Benedek Elek Százesztendős jövendőmondó c. gyűjteménye két kötetének, Huszár Sándor Kokó, a bohóc, Szemlér Ferenc Egy életen át, Hornyák József Romantika c. köteteinek és a Horizont-könyvek első sorozatának kötésterve, borítója s illusztrációja. Sütő András néhány művét és Szőcs Géza számos kötetét Feszt László illusztrálta. Szívesen foglalkozott könyvjegygrafikával is. Már első külföldi jelentkezése alkalmából 1972-ben elnyerte Dániában a XIV. Nemzetközi Ex Libris Kongresszus pályázatának II. díját.
A diplomát követően hol sikerült álláshoz jutnia?
Az erdélyiség mennyire határozza meg a tematikát?
A magyarországi kortársak közül pedig többen a szakmának, egymásnak, és nem a közönségnek alkotnak.
–Ezt nem is értem, hiszen a művész nem lehet önző. Az író sem magának ír, így a művész is kifele alkot. Sokszor a legbenső, legféltettebb titkát tárja föl egy-egy alkotásban. Olyan hangulatot, amit másként, szavakkal képtelen kifejezni, mert nem a szavak embere. Jómagam az örömömet és a bánatomat is beleteszem a munkámba, kiadom magamból az alkotás folyamán – míg más azt teszi, hogy pletykál egyet a szomszéd asszonnyal. Mindezzel nem azt mondom, hogy a művész legyen megalkuvó, és a közönség ízlése szerint alkosson. A közönséget kell felhozni a mi szintünkre, és ízlést adni, és nevelni. Elsősorban saját magamnak kell elégedettnek lennem az alkotásommal, mert meg se mutatok olyan munkát, ami szerintem nem ér el egy színvonalat. Ha elfogadom azt, amit alkottam, akkor jöhet bármilyen negatív kritika, nem érdekel.