Magyar Igazság és élet pártja

A nagy átverésshow extasy tablettás hevességgel folytatódik. A szavak réges-régen elvesztették jelentésüket, nincs fix pont a létezésben, gazdaság sincs, politika sincs, cél sincs, eszköz sincs. Gyurcsánynak elege van a játékból, de csinálja, mert végeredményben ő is rá van kényszerítve. Valószínűbb, hogy ideg- és elmeállapotára való tekintettel már ő sincs mindenbe beleavatva. A legfájdalmasabb számára, hogy már kezdetben sem volt mindenbe beleavatva. Kihasználták. De ezt most még maga előtt is titkolja. Ez fáj a legjobban, és most bohócot csináltatnak belőle, méghozzá önszántából. A résztvevő frakciók pedig egyáltalán nincsenek belevonva, csak mennek a kijelölt ökör nyomdokon, ökör következetességgel. Az ellenzék meg egyenesen ki van zárva a tisztánlátásból.
Soha világosabban még ki nem derült, hogy Magyarországot nem a kormánya és nem a megválasztott vezetői irányítják, hanem külső erők. A külföldi tőke, az izraeli megszállás és a minél olcsóbb bekebelezés.
De térjünk a tárgyra. Nincs valódi koalíciós válság, csak műbalhé van. A háttérhatalom és a két koalíciós párt, de mindenekelőtt a kormányzó gyarmati elit és a gyarmattartók érdeke egy ponton most egybeesik: valamiképpen el kell feledtetni a népszavazási eredményt. A csúfos kudarcot, amely túlterjedt a két balliberális párton és az egész rendszerre kifutott, mint a török kávé habja a sparhelton. A feledtetéshez az kell, hogy egy olyan nagy, drámai műbalhét csináljanak, amellyel ki lehet törölni a politikai emlékezetből a nyolcvanhárom százalékos zsidó vereséget. A közös céljuk az, hogy most már ne erről beszéljenek az emberek, és az ellenzék se ebből építkezzék. Felejtse el a magyarság 2008. március 9-ét. Eredménynek legyen elég annyi, hogy nem kell vizitdíjat fizetni, si-kernek pedig, hogy lám, a népszavazás zavarba hozta a kommunistákat, egymás ellen uszította a szabad demokratákat és Gyurcsány lányos zavarában elkergette egészségügyi miniszterét.
A nómenklatúra burzsoázia, a bankárkaszt, az izraeli tőke most ezen a védvonalon ássa be magát, innen hátrább egy tapodtat sem. Az úgynevezett koalíciós válsággal most a népszavazási eredményt horngáborosítják: mindannyian elküldik magukat oda, ahová eredetileg csak Horn Gábor küldte Gyurcsányt, "Ferikém"-et - de nem mennek. A fontos az, hogy ők küldjék el egymást és ne a magyar nép. Mert így nincs távozási kényszer, így nincs előrehozott választás. Gömbölyded Ágika keresztbe fektetve a kibontakozás útján leküzdhetetlen akadályt képez. Mivel kormányozni nem tudnak - ezt az országot így talán már nem is lehet -, határidőket tűznek ki maguk elé, ameddig meg kell egyezniök, hogy aztán kormányozhassanak. A határidők egyre rövidülnek és rövidülve nyúlnak. Ez egy kétségtelenül nagy politikai szabadalom, amelyért elismerés járna a kitalálónak, de nem mondják meg, hogy ki találta ki. (Van aki egy Kulcsár Attila nevű kormánytanácsadóra gyanakszik.)
Most április harmincadikáig adtak maguknak határidőt. Amikor Gyurcsány egy túlmozgásos egyszemélyes show-ban összes híve előtt a műsort bejelentette, még nem mondott semmilyen dátumot. Március 29-e volt, este. Mondhatott volna hónap közepét, mondhatta volna április bármelyik napját, ha annyira elege van Horváth Ágnesből, és ha annyira elöntötte a nagy lötytyös indulat, hogy egymás után két közmondást torlasztott egymásra. (Jellemző a szolgalelkű MSZP-bandára, hogy mind a kettőt megtapsolta, ami egyébként színházi képtelenség.) Hétfőn reggel aztán, amikor magához kérette Ágikát, a műlovarnőt, a hétvégi indulatos műsorvezetésből hivatalos közléssé szelídült a dolog és katonásan április utolsó napját jelölte meg a hölgy távozási kényszernapjaként. Kevesen vették észre, hogy ekkor egy lélektani ellentmondás keletkezett a miniszterelnöki szobában. Akinek nyakán a kés, mint állítólag Gyurcsánynak, s aki egy ekkora vereség után, s közepett akar kormányozni, akinek minden perc számít, aki túlélésre játszik és akit a saját egycsarnoknyi tábora szombaton este két egyjelentésű népi kiszólásért megtapsolt, az miért ad pufók Ágnesnek egy hónapot arra, hogy összeszedve a szépítőszereit és berakja a retiküljébe? Szombaton még sietett, drámai volt és felajzott, hétfőn meg hivatalos. Elmúlt az extasy hatása? Vagy más történt?
Ez volt az első dramaturgiai hiba. A másodikat az SZDSZ követte el. Összeült a haragos, dühös, sértett grémium, és ők is ugyanezt a naptári napot jelölték meg távozásuk végnapjául. Pünktlich - ahogy a művelt francia mondja. Merthogy addig még elszöszmögnének-böszmögnének a saját minisztériumukban.
De ezzel még nincs vége.
Mert nem az a kérdés, hogy megegyeznek-e április hó folyamán vagy nem, hanem az, hogy mit csinálnak ez alatt az egy hónap alatt? A megegyezésről nekik még fogalmuk sincs, azt még nem közölték velük az illetékesek, azt, hogy mit kell csinálniuk ez alatt a hónap alatt, azt már tudják, s azt már el is kezdték. Szidni kell a Fideszt, Orbán Viktort, a magyar népet, a populizmust, és laposra kell kalapálni a nagy proletár kalapáccsal a népszavazási eredményt.
Hosszú és zsúfolt áprilisunk lesz.
Közben az államcsőd megoldatlan. Burjánzik, kiterjed, elönt mindent és megfullaszt mindent. De ez nem az ő ügyük. Õk már majdnem mindent kiszedtek ebből a csődből, a többit, ami még benne van, akár hagyhatják is. Talán még az MVM - gondolják egyesek, talán még abból lehetne valamit kivezetni. A föld? Az szóba jöhet még, mint nagyobb üzlet. Az egészségügy? Most nem aktuális. A megbízók megüzenték - ezt Lendvai Ildikó árulta el -, hogy most nem sürgős a dolog. Még nem elég vacak a forint, még nincs padlón mindenki, még akaratos rángásokat látni, még kevés az autista mosolyú keresztény. Ráérnek vele, mert minden sokkal könnyebb lesz számukra, ha kihal az a népréteg - magyar ... jé tényleg, magyar? Nem zsidó? -, amelyik megmozdult a vizitdíj eltörléséért.
Vagyis ebben az egész hacacáréban már az egészségügy privatizációja jelenti a legkevesebbet. Mert már csak az idő számít. Maguk által vállalt rövid határidőkkel megnyújtják a fennmaradási idejüket, és addig még - für alle Fälle - lopnak egy kicsit.
Görgey Artúr zseniális tavaszi hadjárata 1849 tavaszán felrázta a magyar reményeket, 159 évvel ezután a népszavazás váratlan sikere hasonlóképpen fellélegzést hozott. Egy reménykedő, dobogó szívű népet sokkal nehezebb leigázni. Voltaképpen minden emiatt történik. Az öntudatosodás megállíthat minden rablást, valóban megdöntheti a rendszert, valóban elsöprő nemzeti oldali győzelmet hozhat, még alkotmányozó nemzetgyűlésre is elvezethet, nemhogy előrehozott választásra. A magyarság megmaradhat. Ez ejtette kétségbe Gyurcsány megbízóit. Ezért történik minden. Újabb nagy csalódásba akarják kergetni a népet. Hiszen reméli a nép, hogy eltakarodnak, mert egymásnak estek. Az emberek a szeszélyes áprilisban várni fogják a híreket. Õk meg azt gondolják, hogy az emberek populista módra dörzsölni fogják zsíros kezüket, és előre isznak a medve bőrére, de - ha jól be vannak etetve - mást nem tesznek. Aztán egy megegyezéssel, vagy egy kisebbségi kormányzással, (amely - ni csak! - megy) pofán csapjuk őket megint. Ettől kiábrándulnak. Elfásulnak. Lemondanak önmagukról. Mindenről.
Ez 2006. szeptember l8-a óta, majd október 23-a óta összefüggő egész. Az utcai harc mint olyan, meg van utáltatva. Az égő kuka bűzt áraszt, függetlenül attól, hogy ki gyújtotta fel, milyen megbízásból. A Fidesz és az egész nemzeti oldal vissza van kényszerítve a parlamentarizmusba, amely viszont EU-, izraeli és NATO-felügyelettel teljesen az övék. Csak a kivonulás joga van meghagyva nekik. A liberalizmus merev doktrínáit be kell tartaniok. Ha egyik-másik nagyszájú megenged magának egy-egy politikailag nem kóser kiszólást, azt keményen megglosszázzák. Mintha az egész művelt világ fel volna háborodva a kijelentésen.
A nép pedig szépen belátja, hogy tehetetlen. Nem lesz kedve ősszel az újabb népszavazáshoz. Jöhet Tarlós kapitány, jöhet akármilyen zseni, a nép még egyszer nem megy el népszavazni, a nép soha többet nem megy el népszavazni. Lehet, hogy egyszer még felül a koporsójában, de enni már nem kér.
Valljuk be, az elképzelésben van valami luciferi zsenialitás.
 Csak nyárig kell kihúzni, akkor olimpia lesz. És mi ott küzdünk majd a hazáért, a lobogóért, úszunk, futunk, labdázunk, tibeti szabadság ide, tibeti szabadság oda, ott lihegünk, és aranyakat, ezüstöket és bronzokat fogunk begyűjteni. A nép könnyezik a magyar siker láttán. Több aranyunk lesz, mint Izraelnek. Ez lesz a koalíciós válság megoldása. Azt hiszem, ezt nem Gyurcsány és nem Kóka, hanem a Magyarországot valóban irányító háttérhatalom tervezi így. Ennek parlamenti megoldása nincs. Alkotmányos megoldása, a jelenlegi vacak alkotmány szerint nincs.
 Ennek egy megoldása van.
Csurka István