A nagyböjtben sokszor megemlített tékozló fiú története így hangzik: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.” (Lk 15, 11–24)
E történetnek kapcsán több megjegyzést is tehetünk.
1. Az apa ilyen mély lelki kapcsolatba került volna a fiával, ha a fiú nem hagyja el? És pont ez a kérdés mutat rá a gondoskodó Atya szeretetére. Ő mindig ilyen mély kapcsolatban akar velünk lenni, de a tapasztalat azt mutatja, hogy mi gyakran ezt csak akkor hagyjuk, ha már teljesen össze vagyunk törve.
2. Figyeljük meg az atya mekkora tisztelettel van végig a fia iránt! Ez a tisztelet segíti a fiút hazatérni. Nem perlekedik a fiával, nem akad ki rajta, pedig hatalmas a fájdalma. Nagy problémánk, hogy ha a környezetünkben valaki zárttá válik, kiakadunk rá, és rengeteg mindent a fejére olvasunk. Amikor pedig már szüksége lenne a személyünkre, nem mer felénk közeledni, hisz olyan nagy távolság van kettőnk között.
3. Érdekes elgondolkodni azon, hogy a fiú számára ez az élmény hosszú távon mit jelenthetett. Gyakran tragédiához vezet, amikor nem tudunk tanulni egy-egy eseményből, és nagyon hasonló helyzetekbe kerülünk újból és újból. Nagy igazság, hogy egy lecke annyiszor ismétlődik meg az életünkben, amíg meg nem tanuljuk…
4. Végül feltehetjük a kérdést: a bizalom ezek után gyengeséget vagy erőt jelent? Gyakran úgy tűnik, hogy rövid távon igen sokszor gyengeségnek tűnik, de csak ez az eszközünk arra, hogy valakit magunkhoz szelídítsünk. Tapasztalatból tudjuk, hogy sokkal egyszerűbb valakit erővel meggyőzni, magunk mellé állítani. De ha azt szeretnénk, hogy az illető szívét is megnyerjük, akkor a bizalom útját kell választanunk.
Szűcs Balázs
