Egy tündéri, egyszersmind meghökkentő esetről számolhatok be. Egy héttel ezelőtt a magyar sajtóban is felbukkant róla egy tömör híradás, ám ez – máskor is előfordult már hasonló – meglehetősen hiányos és pontatlan. Ezért alaposan utánanéztem a lengyel híroldalakon, hogy felkészülten tájékoztathassam Önöket. A helyszín az egyik legnagyobb város, az ország nyugati részén található Poznan. (1956-os forradalmunk nyitó napján, október 23-án a Bem térre vonuló tüntetők eredeti szándékuk szerint a poznani munkásfelkelés iránti rokonszenvüket akarták kinyilvánítani.)
Néhány évvel ezelőtt egy szépen fejlett szakállú és pajeszú, negyvenes éveiben járó férfi érkezett a város zsidó hitközségébe, és felajánlotta vallási szolgálatait. Előadta, hogy Jacoob ben Nistellnek hívják, mi több, az aka Yaakav titulust is szívesen fogadja. Az izraeli Haifából érkezett lengyel földre, a kedves édesanyja jelenleg is ott él, a szépen fejlett fiacskája pedig az izraeli hadseregben szolgál, derék hazafiként. A poznani zsinagógában részt vett néhány szertartáson, és bebizonyosodott, hogy képes ékes héberséggel imádkozni, ráadásul a megjelenése is „rabbis” volt. A helyi zsidó közösség elöljárói ettől oly lelkesek lettek, hogy minden állítását elhitték, és közfelkiáltással kinevezték rabbinak. Felelősségteljes feladatokat osztottak rá: a judaizmus ismereteire oktatta a kisgyerekeket és egy ifjúsági csoportot. A katolikus püspöki karral folytatott ökumenikus összejöveteleken ő képviselte a poznani hitközséget. Mi több, a zsidóság nevében előadásokat tartott az egyházközi párbeszédről katolikus papoknak, protestáns lelkészeknek és iszlám imámoknak.
Így teltek-múltak a munkás évek. Ám most robbant a bomba: két héttel ezelőtt egy poznani újságíró leleplező cikket közölt a helyi lapban Jacoob ben Nistell rabbiról. Dokumentumokkal alátámasztva kiderült, hogy a rabbi valójában nem rabbi – és még csak nem is zsidó. Nem Haifából érkezett, soha nem élt Izraelben, soha nem élt a zsidó szokások szerint, ráadásul nem beszél és nem is ért héberül. Valódi neve Jacek Niszczota, tőről metszett lengyel katolikus fickó, és polgári foglalkozása szerint szakács. Hosszú éveken keresztül egy észak-lengyel kisvárosban, Ciechanówban lakott, ahol egy helyi étterem konyháján dolgozott. Majd gondolt egy merészet, és felcsapott szélhámos rabbinak. A leleplező újságíró, Krzysztof Kazmierczak a Glos Wielkopolski (Nagylengyelország Hangja) munkatársa. Lapja számára sikerült megszólaltatnia Jacoob ben Nistellt, pontosabban Niszczotát, aki töredelmesen bevallotta, hogy soha életében nem járt rabbiképzőbe, és nem zsidó. Ezek voltak az utolsó nyilvános szavai – ugyanis azóta eltűnt, senki sem találja. A Lengyelországi Zsidó Hitközségek Szövetsége megpróbált a nyomára bukkanni, sikertelenül. Csak annyit állapítottak meg, hogy Jacoob ben Nistell rabbi nem szerepel az izraeli nyilvántartásban. Ugyanakkor a Facebook közösségi oldalon továbbra is megtalálható Yaakav ben Nistell oldala, amelyen az az állítás díszeleg, hogy Haifában született és élt.
Lássuk be, ez azért meglehetősen kínos. Egyszersmind megdöbbentő, hogy napjaink agyonszabályozott, számítógépesen nyilvántartott világában is lehetséges elkövetni egy efféle szélhámosságot, és éveken keresztül senki nem fog gyanút. A poznani zsidó hitközség elnöke és a Lengyelországi Zsidó Hitközségek alelnöke, Alicja Kobus asszony e szavakkal magyarázkodott: „Nagyon meglepődtem. Soha nem kértem el az igazolványait. Azt mondta, Haifából jött, az édesanyja most is ott él, izraeli állampolgár, a fia pedig az izraeli hadseregben szolgál. Minden szavát elhittem, hiszen kinézetre teljesen rabbis, ráadásul tud héberül imádkozni és jól ismeri a zsidó szokásokat.” Hát így állunk. Az elmúlt két hét során sokan szerettek volna beszélni Niszczotával, ám ő kámforrá vált. Élelmes fickó, kétségtelenül ügyes.
Megfordulok itt-ott hazánkban, előadásokat tartok a lengyel–magyar történelmi barátságról. A közönség soraiból gyakran szóba hozzák a galambokat, mármint a Krakkó főterén kavargó madarakat. Olyan szelídek, hogy felrepülnek az őket etető emberek vállára, kitartott tenyerére. Ez számos honfitársunk képzeletét megmozgatja – Bereményi Géza dalt is írt róla Cseh Tamásnak, Krakkó címmel, benne e sorokkal: „Gondolj a galambokra Krakkó főterén. / Fénykép készült Forte filmre 74 telén.” A galambok helyi kultusza egyáltalán nem meglepő, mély háttere van. Az ősi lengyel főváros többek között a legendák bölcsője is, számtalan csodás történet szövi át mindennapjait. Az egyik például azt hirdeti, hogy a galambok valójában nem is galambok, hanem elvarázsolt középkori lengyel vitézek, akiket táplálni egyfajta hazafias kötelesség. Nem csoda, hogy a hagyományokhoz ragaszkodó krakkói családok hétvégi sétájuk során a hatalmas reneszánsz főtéren tanyázó galambokat is felkeresik. A szülők, a nagyszülők büszkén nézik csemetéiket, hogyan etetik tenyerükből a sok-sok kurrogó madarat. Mi, magyarok (főként a budapestiek) úgy tudjuk, hogy a galambokhoz nyúlni veszélyes, mert borzalmas betegségeket terjesztenek, ornitózist és egyebet, hűha, brrrr – érdekes módon a lengyel galambok ártalmatlanok. Legalábbis Krakkóban töltött éveim során egyszer sem tapasztaltam, hogy a helybéli óvodások tömegesen kerülnének kórházba a madárkór miatt…
A katolikus álrabbi, Niszczota nevéről – pusztán a hangalaki hasonlóság miatt – eszembe jutott a lengyel első osztályú bajnokságban vitézkedő Nieciecza focicsapata. Ez egyben egy tartozásom az olvasók felé, hiszen tavaly júniusban azt ígértem: a bajnoki idény végén beszámolok a csapat sorsáról. Arról van szó, hogy a Krakkótól nyolcvan kilométerre fekvő Nieciecza település amatőr csapata tavaly feljutott a profi első ligába. Európai viszonylatban igaz, hogy ilyen kis lélekszámú település csapata még soha nem szerepelt első osztályú futballbajnokságban. A 750 lakosú községben a lakóházakon kívül egyetlen főút van, két kisbolt, egy templom, egy temető, egy iskola – és természetesen a focipálya. A lakosság elsősorban kukoricatermesztéssel foglalkozik. A csapat nyolc év leforgása alatt a hatodik osztályból küzdötte fel magát a legmagasabb szintre, természetesen egy milliomos főszponzor, bizonyos Krzysztof Witkowski irányításával. A derék vállalkozó tavaly azt nyilatkozta, hogy a Nieciecza célja a huzamos élvonalbeli tagság, mi több, néhány év múlva a nemzetközi kupaszereplés. Nos, e hetekben ér véget a Nieciecza első profi idénye, két forduló van hátra a bajnokságból, és a csapat az alsóházban vitézkedik – jelenleg a bennmaradást jelentő 12. helyen áll. Két hét múlva visszatérek az ügyre.
Zsille Gábor
