Magyar Igazság és élet pártja

2007 első számától kezdve rovatom ezen a címen jelenik meg. Azt hiszem, hű vagyok önmagamhoz, és a Megmaradni sorozat gondolatmenetét folytatom. A magyar megmaradás ügye drámai fordulóponthoz érkezett: mindenoldalú politikai, társadalmi, kulturális ellenállás nélkül bizonyosan nem maradunk meg. A 2002-ben választási csalásokkal, hazugságokkal hatalomra került, majd 2006-ban még nagyobb hazugságokkal és fondorlatos csalásokkal uralmát folytatni képes balliberális rendszer kétségtelenül a fáradt, fogyatkozó, önmagát is emésztő nemzet végső leigázását, vagyonának maradékától, kultúrájának alapelemeitől való megfosztását, a magyarság felszámolását tűzte ki céljául. Ez a kormányzat idegen megbízást teljesít. Ahogyan ezt itt már elmondtuk és számtalan tény felsorakoztatásával bizonyítottuk, csonka hazánkat idegen népek lerakatává, Európai Unión belüli menedékházává és a magyar népet alantas munkát végző kiszolgálóivá akarja tenni a nemzetközi zsidóság, amely most közel-keleti kudarcai és az amerikai politika iránti belső, amerikai elégedetlenség következtében új telephelyet keres magának. Kell a termőképes, egyedülállóan változatos földünk, kellenek élővízben gazdag természetvédelmi területeink, kellenek városaink, kell a végtelen és természetellenes türelmességünk, kell a fővárosunk és kell az a békés, nyugodt élet, amely még mindig osztályrésze lehet valakinek, akinek van rá pénze. Itt jó élni, de sajnos nem a magyarnak.
Ezt a kérdést csak minden gyűlölködés, elvakító indulat nélkül, a maga valójában szabad szemlélni, és az ellene való fellépést, a cselekvést, az ellenállás módját is így kell megválasztani. A vak indulatoktól való ön-távoltartás, a történelem ezen folyamatának tárgyilagos szemlélete azonban egyet nem jelenthet: az ellenállásról való lemondást. Már nincs választásunk, ma már csak az ellenállás tart meg bennünket. Végre észre kell vennie a magyarságnak, hogy az ellenállásról való lemondatás az ellenfél – vagy ellenség – legfontosabb harci eszköze. Nem lehet, nem szabad, nem törvényes ellenállni, sőt ellenállásról még csak beszélni is, mert demokrácia van – mondják a hatalombirtokosok. A lebeszélés, a kiábrándítás, a reménytelenség, a kishitűség terjesztése a leghatásosabb fegyverük. A félrevezetés és a hazudozás minden eszközét alkalmazzák, hogy az ellenállásról lebeszéljék a nemzet legjobb erőit. Végre észre kell vennie a magyar értelmiségnek, hogy ha tűr, ha meghajol, félreáll, segédkezik a népirtásban. Csírájában, gondolatban elfojtani mindent, ami megvédhet egy nemzeti közösséget, ami felvilágosít, ami feltárja magát a folyamatot – ez a módszer alkalmaztatik itt majd egy évszázad óta. Ha a nép nem veszi észre a nemzetgyilkos kisajátításokat, a kultúra tönkretételét, a középrész elszegényítésének okát és célját, akkor eleve képtelen minden ellenszegülésre. Mindig csak a történet lényegét nem észrevenni – ez a nemzeti önsorsrontás és a sokszor gyáva önfeladás.
Az ellenállás nem maradhat meg pártkeretek közt, az egész rendszerrel szemben kell felállni. Aki csak Fidesz kontra MSZP– SZDSZ váltásra gondol, csak kormányváltásra, az el van tévedve. A jelenlegi liberális hatalom is ennek a pártküzdelemnek a fenntartásában van érdekelve. Az a hivatkozás is hamis, amit a köztársasági elnök is hangoztatott újévi beszédében, amely szerint a nemzet valójában nincs megosztva. És összefogással úrrá lehetünk azokon a nehézségeken, amelyek egy természeti csapás végzetszerűségével borultak a nemzetre. Ez nem így van: a nehézségeket egy évtizedek óta folyó rabló, kiárusító, eladósító politika okozta, amelyért a haszonélvező, gyarmati burzsoázia a felelős. Az sem igaz, hogy 2007 nehézségei mindenkire ráborulnak. Csak a népre borulnak rá és a középrétegre, a vékony gyarmati burzsoá-ziára és a megszállókra egyáltalán nem.
A kiárusítás és a tönkretétel politikája ma is folyik. A Magyar Írók Szövetségének a fennmaradására, miután a balliberális politikát támogató zsidó írókat kiszippantották belőle, a kormánynak egy fillérje sincs jelenleg, a balatonaligai volt pártüdülőt, az ország egyik legcsodálatosabb vízparti telkét viszont privatizálta egy izraeli gazdag ember, vagy egy cég. A rendszernek tehát most is vannak kárvallottjai és haszonélvezői. A haszonélvezőkhöz és a privatizátorokhoz alázatos kérést intézni, hogy jótékonykodásukkal segítsenek a szegényeken, most meglehetősen kiábrándító a legfelsőbb tekintély részéről. A rablott holmit el kell venni tőlük. Elszámolást kell követelni tőlük. Most, ebben a véghelyzetben nem érhetjük be jótékonysági kérés előterjesztésével.
Ezeket a kérdéseket tavaly karácsonyi írásomban már felvetettem és lehetősé-
geim szerint végiggondoltam. Arra a megállapításra jutottam, hogy a nép felvilágosítása nélkül, a népi bázis megteremtése nélkül az ellenállás nem lehetséges. Mindenekelőtt a tömeget kell kiragadni a hazug médiumok karmaiból. Az ellenállásnak nemzeti felvilágosítással kell megkezdődnie. Mindenkit meg kell tanítani látni és hallani, mindenkinek a kezébe kell adni a kritika képességét, természetesen az ellenünk, a felvilágosítók iránti kritika képességét is beleértve. Lámpást kell gyújtani a sötétségben és a lámpahordozókat ki kell képezni. Világosan kell látni, hogy rendszerváltozás, felszabadulás, s végső soron magyar megmaradás csak a tömeg erejé-vel, tettrekészségével, karjával és öklével lehetséges. Forradalmat megvívni csak az egy célra mozduló tömeg képes, amely a felvilágosító munka következtében öntudatos néppé vált.
Itt azonban még nem tartunk, ettől még igencsak messzire vagyunk. Egyelőre a felvilágosítás munkájának elkezdése az egyetlen lehetőségünk. A felvilágosítás műveletében is sok veszély rejlik azonban. Vannak alapkérdések, amelyeket a hozzáfogás előtt tisztába kell tenni, rendbe kell tenni a fejünkben. Ha a felvilágosítás nem teljesen szilárd, saját, nemzeti alapon történik, ha nem veti el azokat a kliséket, a gondolkozásba mélyen benyomott liberális értékeket, a félrevezetéseket, a „haladás” és a „modernitás” csábtanait, ha kétsége van saját nemzeti küldetésében, annak megtartó érvényességében, azaz, ha nem elszántan és minden tekintetben elsősorban magyar, akkor a hatalom, a neoliberális beépülés, amely egy genetikailag kódolt hatalommegtartási módszer, zavarossá teszi a felvilágosító mozgalmat. Eltompítja a lámpások fényét.
A liberalizmus is felvilágosítással, magával a Felvilágosodással (Aufklerung) kezdődött. Az első megtévesztés az, hogy a mai liberalizmus – az eszmék, de valójában csak a tőke szabad áramlása – még mindig ugyanaz, ami egykoron volt, s ami a történelem egyik fejezete. Ez nem igaz. A mai liberalizmus a pénz hatalmának ideológiája. Ha kell, egy kasztrendszer kiszolgálója, megcsontosodott és ha szükséglete úgy kívánja, diktatúrát is alkalmazó, háborúkkal terhes rendszere. A liberalizmus, amely nemzeteket teremtett, ma nemzetközi és minden nemzeti-népi összetartozás szétoldására játszik, mert a globális tőke érdekei így kívánják. A liberalizmus szekularizációt, az állam és az egyház szétválasztását hirdeti, de valójában keresztényellenes. Célja a hit nélküli tömeg, a minden magasabbrendűségtől és istenitől megfosztottan élő, csak bambán fogyasztó ember.
A Lámpás Ember ezekben a kérdésekben nem köthet kompromisszumot. Leghelyesebb azonban, ha a Lámpás-tanfolyamok a magyar kompromisszumok átvilágításával kezdődnek. Itt most nincs sem idő, sem tér történelmi fejtegetésekre, a XIX. századi kiegyezés egyenlegének megvonására, avagy a Kádár-rendszerrel kötött kompromisszum máig ható gyászos következményeinek a taglalásra, annyit azonban megállapíthatunk, hogy a magyarság még soha nem nyert történelmi méretekben a kompromisszumain. A megalkuvásain pedig egyáltalán nem, még rövid távon sem. Azt azonban feltétlenül meg kell tárgyalni, mert az most aktuális, hogy miért áll elő a mai liberalizmus, a kormány az egyedül üdvözítő kompromiszszummal. Most a nagy médiumok, az öszszes lehető csatorna, a „gojfront” a mielőbbi összefogást, megbékélést ajánlja. A Lámpás Embernek tudnia kell, hogy mi ez. Ez a sírgödör, amit kompromisszum címén ásatnak a magyarsággal. Most, amikor a magyarságnak már semmije sincs, mert mindent elraboltak tőle, a rabló liberális hatalom viszont belsőleg és világméretekben is gyengül és fél az összeomlástól, a kompromisszum legfeljebb csak fegyverszünet. A magyar nép, ha most kiegyezik, szentesít minden eddigi rablást, beletörődik, és kap ugyan néhány ideiglenes engedményt, de végül is elvérzik. A kompromisszum most nekik kell, mert félnek.
A közhiedelem azt tartja, hogy a tavaszi éhséglázadástól félnek, amely a megszorító intézkedéseik nyomán törhet ki. Éhséglázadás azonban nem lesz, és jobb is, ha nem következik be, mert semmi haszna nem volna. Ők ezt már tudják, és már meg is tartották a leverési gyakorlatokat, meg is rendelték az új viperákat. Nem, ők csak a szervezett, előkészített, tudatos magyar ellenállástól félnek, a nép nagy ráébredésétől. Egy éhséglázadás soha nem tudja kicsavarni a hatalmat a kezükből, mert nincs programja. Ezért inkább mellette beszélnek, mintsem ellene. Felcsiholják a várakozást egy nagyméretű tavaszi újrakezdés, egy forradalom iránt, aztán, amikor majd nem következik be, mert nincsen is még, aki komolyan akarná, még szemtelenebbek lesznek. Most egyszerre folyik a kompromisszumistenítés és a forradalmi várakozások felcsiholása. Mert ők mindig két vasat tartanak a tűzben. Ezért aztán a komoly erőknek tudatosan fel kell készülniük egy akármilyen és akármikori forrongásra, de sokkal jobb, ha a felvilágosítással és a nemzeti szolidaritással törődnek. A rendszerváltoztató, rendcsináló mozgalomnak akkor kell elkezdődnie, amikor mi akarjuk, amikor minden erő készen áll. Ha odább lesz, hát odább lesz. Ez nem párt-ügy. Nem lehet egyéni érvényesülésekhez, egy jobboldalinak látszó, de valójában kompromisszumos kormány megrendeléseihez, állásajánlataihoz kötni. Ha azonban a Lámpás Ember is kompromisszumot köt, akkor soha nem lesz változás. A kompromisszumajánlatuk most lefegyverzés. A magyarságnak pedig éppenséggel fel kell fegyverkeznie.
Állapítsuk meg tehát összegzésül, hogy ennek a néhány évnyitó hónapnak két nagy veszélye van. Az egyik a csodavárás, hogy majd magától felkel a nép, mert nem tűrhet tovább, a másik pedig a fegyverszüneti ajánlat, a kompromisszumkínálás elfogadása. Mindkettőben benne van az, amit karácsonyi írásomban áthárításnak neveztem. Fejezzük be az áthárítást. Ez a legközvetlenebb teendő. Ha mi magunk, a lámpásnak jelentkezők megértettük, értessük meg mindenkivel, hogy mi a valódi célja az életünk megnehezítésének, az árdrágításoknak és a jövedelemcsökkentéseknek. A magyarság tönkretétele. Mondjuk ki nyíltan, hogy a konvergenciaprogram is népirtás. Kegyetlen, nemzetközi népirtás, helyfoglalás, egy kiürítési parancs. Ellenünk való nemzetpolitika. Ha most abbahagyjuk az ellenállást és kompromisszumot kötünk, szentesítjük ezt a nemzetpolitikát.
A felvilágosítást tehát azonnal el kell kezdeni. Ne a pártokkal törődjünk, hanem a rendszerrel. Ellenállásunk a rendszerrel szemben nyilvánuljon meg. Mindennap, minden héten, minden évszakban tegyünk valamit. A leleplezésük legyen folyamatos. Az ellenállás: állandó cselekvés. Csak aki cselekszik, az él.