Ellenállás

E-mail Nyomtatás
Az őszödi beszéd óta eltelt idő, a megindult folyamatok, a lezajlott események elemzése, valamint a kormányzó hatalom és a társadalom viszonyának kutatása magától értetődően óriási méretű és szerteágazó. Mi lesz mindebből, ki kezdte, miért csinálja, egyáltalán irányítja-e valaki, valami, hol a vége, mi a vége? A gondolkodás ezeken a hasábokon is folyt és folyik, úgyszólván másról sem volt itt szó. Most eljutottam, s talán közösen is eljutottunk az olvasókkal és a kíváncsi és nem belenyugvó, önfeladó magyarokkal együtt az ellenállás szükségszerűségének és mással már nem helyettesíthetőségének gondolatáig. Ez eredmény és talán válasz is a történtekre, mégis a dolgokban és a válaszokban, az elemzésben némi bizonytalanság hullámzik. Elégedetlenek vagyunk az ok-okozati összefüggések egyértelmű bemutatásával.
Az év végi összegzések, beszámolók azonban, a sok-sok értelmetlen és éppenséggel a lényeget elfedni akaró fecsegés, az előadó által észre sem vett belső ellentmondások nevetségessége, szinte véletlenül, mintegy ihletet adva, azt hiszem, rávilágított a megvilágosító lényegre. Ennek a rátalálásnak a csírája, a megsejtés itt már az előző tárgyalásokban is jelen volt, de még soha nem az egyetlen bizonyos rámutatásként. A beszéd nyilvánosságra kerülésekor azonnal feltettük a kérdést, hogy miért nem érdekelte sem a miniszterelnököt, sem az őt állítólag hallgató frakciót, a kormányt a kiszivárogtató személye, helyzete. Elemeztük azt a nem tőlünk származó feltételezést, amely szerint az ellenzék kezébe került a beszéd, és Orbán az önkormányzati választások előtt egy héttel, a meghirdetett nagygyűlésen akarta a nagy őszödi hazugságot feldobni, és így akart tarolni, esetleg forradalmi helyzetet előidézni, és a kiszivárogtatással a kormány éppen ezt előzte meg. Megvizsgáltuk a tüntetéssorozat önkéntességének kérdését, illetve a kormány által, titkosszolgálati módszerekkel történt felfújását, a tévéostrom körülményeit és az utcai harcok, a rendőri erőszak fejezeteit. Legnagyobb rákérdezésünk bizonyos külföldi csapatok jelenléte volt az utcai harcokban, azok irányításában, és mivel ebben jutottunk a legközelebb az igazság magvához, megállapítottuk, hogy tényszerűen ezt övezi a legmélyebb hallgatás. Most is úgy ítéljük meg, hogy a magyar rendőrség egyenruhájába bujtatott külföldi rendőrök – akárkik – jelenlétének botrányára nem fordít elég figyelmet még az ellenzéki sajtó sem és a közvélemény sem tud semmit a dologról.
2006 a balliberális koalíció uralkodásának második ciklusát nyitotta meg. Az előző négy évben ez a társaság a szó szoros értelmében kirabolta az országot. Gyakorlatilag majdnem befejezte a privatizációt, roppant nehéz, szinte elviselhetetlen helyzetbe taszította a földből élőket és a kisembereket, a falvak népét, elvett tőlük mindent, amit csak lehetett, postát, iskolát, egészségügyi szolgáltatást, közlekedést, és csillagászati mértékben eladósította az országot. Elviselhetetlen mértékű társadalmi egyenlőtlenségek jöttek létre, egyfelől szégyenteljes gyermekszegénység, ellátatlanság, pusztulás, halál, ugyanakkor a kis létszámú és idegenszívű álelit részéről pazarlás, tobzódás és a nép szenvedéseire való fittyet hányás. A Medgyessy-, majd az ezt törvénytelenül felváltó első Gyurcsány-kormány minden, az előző Fidesz-kormány alatt hozott intézkedést, tervet, programot leállított, a kis és közepes magyar vállalkozások támogatása helyett ezek tönkretételére törekedett, és mindent a nemzetközi nagytőke érdekében tett. Elkezdődött a társadalom önmagát újratermelni képes intézményektől való megfosztása, az önkormányzatok megroggyantása, az iskolák bezárása és a munkanélküliség növekedése. Különösen a fiatalok, a pályakezdők munkanélkülisége, életkezdésének ellehetetlenülése öltött aggasztó méreteket, és fenyegetetett a nemzeti jövő teljes elkomorulásával. Az egyre több, már nem is kádárias, hanem Rákosi-féle, durva jegyet viselő kormányzás a határokon túli magyarsággal kapcsolatos politikát, a segélynyújtás formáit és szokásait, intézkedéseit is lesöpörte az asztalról. A 2004. december 5-i népszavazással pedig a nemzeti meghasonlásig taszigálta el a társadalmat.
Ez a politika a maga durvaságával már a megrendelőben, az Európai Unióban, pontosabban annak néhány jobb érzésű kormányában is megütközést keltett. Ez csak a globalizmus fő fészkeiben, a Világbankban és az IMF-ben, s az elvakult New York-i–Tel Aviv-i politikában talál tetszésre, természetesen ott is hallgatólagosra. Közben azonban 2006-hoz érkezvén az amerikai politika is becsődölt, a háborús megoldások kudarcba fulladtak. Az izraeli hadsereg elszenvedte első vereségét Libanonban. Az amerikai politikával szemben világméretű ellenérzés tapasztalható. Félő volt, hogy ez a nyers, belátástalan magyar politika, amely a hitelfelvételekkel kedves ugyan a nemzetközi nagytőke előtt, s talán például is szolgál, bomlást idéz elő a térségben, zavargások törnek ki, és váratlanul megerősítést kap az a politikai különállás, ami Lengyelországban elkezdődött. Ezért a magyarországi balliberális politikának nem jutott annyi figyelem, politikai támogatás ezektől, mint amenynyire szüksége volt. A magyar rendszert már nem lehetett első eminensnek nevezni. Erről itt többször is említést tettünk. Egy kitört magyar válság, amely éppen a globális célok és a magyarországi izraeli helyfoglalás ellen tör ki, Közép-Európa sajátos történelmi feltüzesedésének örök kérdését hozta volna felszínre, s ettől az egész globális világpolitika megrekedhetett, s esetleg hajótörést szenvedhetett volna.
Ezért ezek a globális körök a közvetlen beavatkozás eszközéhez folyamodtak.
Közép-Európa gazdasági és társadalmi fejlődésének a bankoknak alávetettségből való megszabadulását, nemzeti alapra helyeződését meg kellett előzni. Egy ország is veszélyes, de két ilyen ország még veszélyesebb, és ahol kettő már újrarendezte magát, ahhoz csatlakozik a harmadik, Csehország, és máris itt van az a helyzet, ami végeredményben összeomlasztotta az ötvenhatos magyar forradalommal, az 1968-as Prágai Tavasszal, majd a lengyel Szolidaritással a Szovjetuniót, most pedig alámossa a globális szerkezetet. Hát ezt nem mondták a Trilaterális Bizottságban, az IMF-ben és a Moszad-vezérkarban. Ezt nekünk meg kell előznünk.
A 2006-os magyarországi események, egy gonosz és kegyetlen, de mindenképpen tudományos alapossággal kiszámított és levezényelt forgatókönyv szerint ezt a megelőzést szolgálták és szolgálják ma is. Ha visszatekintünk saját hónapjainkra, viselt dolgainkra és az elviseltekre, csak azt láthatjuk, hogy egy soha nem tapasztalt, gonosz, az embereket csak a hatalom technikai bábuinak tekintő, voltaképpen teljesen új társadalomirányítási, tömegmozgatási és emberirányítási technikával állunk szemben. A történelem egy új, sötét erőközpontjával, amely minden lehetséges eszköz birtokában játszik az emberekkel. Nagy biztonsággal vállal kockázatokat, terelget és sokszor veszélyes helyzeteket idéz elő. A Manipuláció Szörnyetege jelent meg a színen.
Az őszödi beszéd kiszivárogtatása ez által a Szörny által történt, s lehet, hogy ott és úgy – ezt már mások is megpendítették – el sem hangzott. A rá adott társadalmi válasz, a már az elhangzás estéjén összegyűlő tömegtől a kialakult tüntetéssorozatig, majd annak október 23-i letöréséig előre tervezett, kiprovokált volt, és hozzá tartozik minden, ami azóta és azalatt történt, beleértve sajnos az ellenzék s a Fidesz egynémely kétes megnyilvánulását is. A nagy egymásra fenekedésben sajnos nincs kizárva, hogy a Szörny hasában, mint az ahájok a Trójai falóéban, együtt kockáznak az ellenzék és a kormánypártok fő harcosai.
Szeptember 17-e vasárnap volt. Az egész délutánt alkonyig kint töltöttem a borzalmas módon átépített galopp-pályán. A végén a párom jött értem autóval, és amikor beültem, a nagy hírrel fogadott: Budapesten valami történik. Elsorolta a tényeket, amelyből elsőként az ütötte meg a fülemet, hogy az őszödi beszédet a közszolgálati rádió, a Kossuth hozta nyilvánosságra. Nem a Tilos, még csak nem is az Infó, hanem a nagy, a hivatalos. Ezt nem értettem. Ez gyanús volt, de kimentünk a Kossuth térre, és a sok ember látványa mégis vala-hogy elfújta a rossz érzéseimet, és magam is hinni kezdtem, hogy a hatalom mégiscsak elcsúszott egy véletlen eseményen, egy banánhéjon. Minden kételyt, közbevetést elnyomott az az öröm, hogy az emberek itt vannak a téren, egységesen ugyanazt követelik – „mondjon le” –, és forradalmi tömegként kezdenek-próbálnak viselkedni. Még a másnapi tévéostrom sokszor riasztó jeleneteit is, s különösen a körülálló, nem ostromló, de az ostromlókkal együtt érző fiatalemberek magatartását is lehetett egy kibontakozó nemzeti ellenállás jeleként érzékelni. Az ország nagy városaiban aztán sorra rokonszenvtüntetések alakultak ki. Néhány helyen ezrek, másutt csak százak mentek ki az utcára, de kimentek. Remény vibrált a levegőben egészen addig, amíg az október 1-jei önkormányzati választások eredményhirdetése utáni Fidesz-gyűlésen Orbán ki nem mondta, hogy nem akar forradalmat, még új választást sem, hanem csak szakértői kormányt, amely Gyurcsány távozása után áll majd fel. Szárnyas paripa, tüzes mén nem kell neki, beéri egy öszvérrel. A szépszámú, de nem a várt méretű tömeg lógó orral távozott, és a tüntetéseket csak erős rászervezéssel lehetett elnyújtani, az úgynevezett „Kossuth tériek” pedig egyre inkább elárulták hovatartozásukat, furcsa szervezettségüket, és a sátorozással a maguk által kezdeményezett ügy karikatúrájával szolgáltak. Kezdett a dolog Kijev sárga sálas forradalmára hasonlítani, amelyben a sálakat, meg talán a fejpénzt is a Soros Alapítvány adta. (Putyin meg csak várt, és az olaj- és földgázcsapokat csavargatta egykedvűen...)
Aztán még sok minden történt és történik ma is, de a mesének már vége, és az év végi összegzésekből előmászott a Szörny. Minden ki volt számítva, minden meg volt tervezve. Valahol fent, egy nemzetközi központban úgy látták, hogy a magyarságra kényszerített megszorító intézkedések és a magyar kormány felelőtlen rablása előbb-utóbb, de legvalószínűbben akkor, amikor a lakosság a számlák kifizetésére kény-szerül, zavargásokat fog kiváltani. Közép-Európában pedig nem lehetnek globalizmusellenes zavargások. A globális főkapitányság tehát nem a megszorításokról beszélte le a kormányt, hogyan is tehette volna, hiszen maga rendelte el, hanem a felkelésben való kicsúcsosodást előzte meg. Jó okkal tartott attól, hogy ha Közép-Európában egy valódi népfelkelést tör le rendőri erőszakkal, akkor előbb-utóbb a Szovjetunió sorsára jut.
Ha viszont akkor gerjesztenek forradalomszerűséget, minden mozzanatában kezükben tartott, háttérből irányított, sokszor majdnem véres mozgalmakat, és akkor törik, pontosabban fújják le, amikor a megszorító intézkedések még csak kilátásba vannak helyezve, de a közvetlen hatásukat a nép még nem érzi, mert még a zsebében van a pénze, akkor a megszorítások idején már ki lesz fullasztva. Akkor már nem kezd el semmit, mert már megkapta a leckét, és értésére adták, hogy minden hiábavaló.
Ez a New Yorkban 2001. szeptember 11-én alkalmazott szörny-technika. Hogyan lehet háborúba sodorni egy alapvetően békés természetű társadalmat? Ha megtámadjuk, és megmutatjuk neki a tettest, akire haragudnia kell. Ha megvárjuk, amíg a kiürített zsebű, korgó hasú nép minden szervezés nélkül elkezdi ordítani, hogy „mondjon le!”, akkor a delikvensnek valóban le kell mondania, de nagyobb baj lehet, hogy az egész rendszer is bukik vele. Ezzel csak azt kívánjuk érzékeltetni, hogy nem Gyurcsányért tették, amit tettek.
Eddig a diktatúrák menetelésekben, polgárháborúkban, vérben és vasban szerveződtek, most már manipulációban, tudományos felkészültségű tömegkezelésben és félrevezetésben. Németországban a weimari köztársaság képtelen zűrzavarában az SA menetelni kezdett, magával ragadta az elégedetlen tömeget, és választások útján hatalomra került. Trockij amerikai támogatással, hatalmas polgárháborúval űzte ki a fehér csapatokat Oroszországból, s a proletárdiktatúrát a gulággal együtt Lenin csak ezután vezette be. Mao és hadserege egy hosszú menetelés után űzte ki Csang Kaj-Sekket a szárazföldről Formosa szigetére. Most azonban az a kérdés, hogy hogyan lehet egy demokráciának álcázott rendszert a kizsákmányolás még erősebb fokozatára kapcsolni úgy, hogy a kizsákmányoltnak ne legyen ereje tiltakozni, visszaütni, védekezni, fellázadni. Ha a lázadást műlázadással előzzük meg, ha magunk szervezünk lázadási cselekményeket, ezeket elnyújtjuk, a tömeget kifárasztjuk, és a lázadás értelmetlen, hiábavaló voltával töltjük meg a lelkét.
Minden gonosz módon kiszámított és összefüggő volt, a kipattanás alaphangjától a befejezés utolsó decrescendójáig. Pontosabban addig nem, mert még nincs befejezve. A kormánynak és sajtójának most azt a feladatot adták ki, hogy lebegtessék a tavaszi forradalom lehetőségét, vádolják meg ennek szervezésével azt, aki már kétszer lefújta, Orbánt, hogy még véletlenül se lehessen forradalom. A magyarságot az ismét elmaradt forradalomba akarják beleásni. Ezért a felvilágosítás most a nemzet józanul radikális részének, kisebbségének, kemény magjának a feladata. Ha a nép megérti, hogy kik a kizsákmányolói, egyénileg és csoportosan, hogy mekkora félrevezetésben él, akkor hajlandó lesz cselekedni. A tisztán látók kis köreinek most azt kell tudatosítaniuk, hogy mindegy, mit akar Orbán és mit nem akar, megtisztító változásra, azaz magyar megújulásra még nagy áldozatok árán is szükség van, mert különben elveszünk.
Ezzel a népirtó technikával, amellyel az idegenszívű elit el akarja venni tőlünk a hazánkat, csak egészen új, metszően tárgyilagos, de tiszta hitből táplálkozó, hosszú távú küzdelemre képes, ha kell, ravasz, és mindenekelőtt az ellenfél céljait ismerő nemzetmentő csapat képes. Tudnunk kell: nem Gyurcsányért teszik azt, amit tesznek és nem is Orbánért vagy Orbán ellen, hanem a pénzért és a magyar föld teljes megszerzéséért, az uralmukért. Nyíltan meg kell mondanunk, hogy kik ők és mit akarnak. Mindenféle szépelgésnek, bujócskának egyszer s mindenkorra véget kell vetni. Ha megneveztük, kik azok, akik az egzisztenciánkra, végül is az életünkre törnek, már félig megmenekültünk.
A manipuláció Szörnyével csak a teljes nyíltság, önmagunk teljességének vállalása állhat szemben. Csak a bensőleg bizonytalan embert könnyű manipulálni. Az erkölcsében, hitében, magyarságában szilárd Lámpás Emberről lepereg a globális sóder. Gyurcsány azt mondta korábban: nem fog fájni. De, fájni fog – neki és bandájának.
 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség