A felvidéki magyar habitus és fejlődésének hátterei
VIII. rész
Bár kelta, avar, szláv, magyar vagy német eredetűek településneveink, tükrözik a történelem folyamán a Kárpát-medencében élő népek, népcsoportok, nemzetek tájainkon való lábamegvetését, létét, váltakozását, elmúlását. Ezért a Felvidéken 710 azon falu, város neve, mely száműzettetett a közhasználatból, ősi adathordozó, melynek hangsorát kiejtve, nyelvünkkel ízlelhetjük, fülünkkel neszelhetjük, a magyar nyelv történelmen átnyúló teremtő erejét, mely falvakat, városokat, erősségeket alapított, emelt, foglalt és fölvirágoztatott. A Hajnalgyep, Vízkelet, Füss hangsor pogány szokást idéz. A Tallós, Menyhe, Madar, Csönke, Fegyvernek, Taksony, Förgepatony, Födémes, Magyarád, Fehéregyház, Hidvég hangsorban ott az idő atyai rögbe ágyazódott magyar nyoma. Rozgony, Dévény, Körmöc, Ujvár, Komárom, Majthény, Fülek, Pozsony, Nagyszombat, Kassa: nemzeti nagyságunkat idéző hangsor.
A felvidéki magyar falvaink városaink szlovák névkialakításában Ján Stanislav szlavisztikus és nyelvtudós kutatásainak azon eredményéből indult ki, miszerint a felvidéki magyar települések és a környezetükben található folyók, hegyek, határnevek tetemes része szláv eredetű. Mindamellett, hogy rámutat a magyarok által adott domborzati, vízrajzi megnevezésekre, településnevekre, a szláv eredetű falvakat, telepeket tartja nagyobb számúnak, meghatározóbbnak. Ezen érvét arra alapozza, hogy megannyi szláv eredetű falumegnevezés olyan településrendszerekre utal, melyek várak és erősségek körül szerveződtek. Ezen települések neve a lakosaik foglalkozására, mesterségére utal - mint a solymászok, fazekasok, kovácsok, katonák stb. - így ezeket a magyarok által alapított településekkel szemben lényegesebb elemnek tartja a magyar államalapítás idején, az általa kutatott felvidéki magyarlakta területsávon. Egyik fő érve a magyar alapítású, törzsneveket viselő felvidéki falvainkkal kapcsolatban, mint Bátorkeszi, Nyékvárkony, Kürt, Assakürt, Nagykér, Nagymegyer, Csallóközkürt, Ipolykeszi, Hontfüzesgyarmat, Kisgyarmat, stb. az, hogy ezek azért kaptak magyar törzsnevet, mert e településeket alapító honfoglaló magyarok telepeik ilyennemű elnevezésével különültek el a környező, számukra idegen szláv népelemtől.
Ezen faluneveknek, s főleg a beléjük foglalt magyar törzsneveknek is szlovák köntöst szabtak. Amit nem hozott meg 1100 év együttélése egy közös hazában, azt kivajúdta az íróasztal, és lett Keszi helyett Kosihy (Koszihi), Kürt helyett Strekov (Sztrekov), Kér helyett Kýr (Kír) vagy Kiarov. A magyar törzsnévre érvényes új szlovák névalak nem lett szabályként alkalmazva az összes törzsnevű falunál, sőt inkább az ellentéte az igaz. Egy-két kivételben ráaggatták a szláv alakot a falura, mint Bátor Keszi, amely Bátorove Kosihy (Bátorove Koszihi) lett, de a többi magyar törzsnevű falvak nevéből pedig, mint Kisgyarmat, amely Sikenička (Szikenyicska) lett, teljesen száműzték emlékét a magyar törzsneveknek. Nagymegyer városának magyar törzsneve a hivatalnoki nyelvészi íróasztalnál a Čalovo (Csalovo) nevet kapta, amit a Csallóköz tájnévből bontott vissza, és szlovák hangzásúra alakított a szláv nemzethit államilag kirendelt Keresztelő Szent Jánosa. A magyar nevek törlésére, elfelejtésére, és a szlovák falvakkal való névbeli összeboronálásra törekedett. Magyar eredetet mellőző, általános új szlovák névalakot kapott a többi törzsnevű település is. Csallóközkürt az Ohrady (Ohradi) nevet nyerte el a szláv keresztségben, Nagykér Milanovce lett, Nyékvárkony pedig Vrakúň (Vrakúny), amely új nevek sem a település, sem a közösség történelmi fejlődéséhez nem kapcsolhatóak, ezek tájidegen megnevezések. Ohrady magyarul annyit tesz, hogy kerítések, Milanovce azt hogy Milánfalva, Vrakúň nyersfordításban pedig roncsost jelent. Nyékvárkony, mint ahogy Hidaskürt illetve Csallóközkürt neve is, ha a magyar törzsnevek fordítása kapcsán említjük, az 1927-es névkialakításkor a Nekyje (Nyekije), a Hidaš Kerť (Hidas Kerty) és a Kerť na Ostrove (Kerty a Szigeten) szlovák megfelelőt kapták. Ezen névformák kialakítója még ismeretlen, de az 1948-as Daniel Okáli és Ján Stanislav-féle átkereszteléssel a Nekyje és a Kerť magyar törzsekre utaló, addig sosem neszelt fordítások is lesöprettek magyar falvaink frissen kent szlovák névtábláiról.
Az 1948-as névváltoztatás követte az 1920-ban felvett és 1927-ben folytatott módszert, ám korántsem volt olyan körültekintő, sőt inkább a háború utáni magyartalanítás agresszív önkényes töltetét hordozza magában, mely máig kihallatszik nem egy ránk erőltetett szlovák településnév hangsorából.
Ekkor hámozták le Magyarszőgyén, Magyarbél, Magyarbőd, Nagymagyar falunevekről véglegesen a magyar jelzőt, és gyökerüket szláv hangzásúra szabták át. Svodín (Szvogyín), Veľký Biel (Velkí Biel), Bídovce (Bídovce), Zlaté Klasy (Zlaté Klasi) néven lettek törzskönyvezve. Érdekesség, hogy a horvát, kun, német, orosz, besenyő népneveket magában hordozó településnevek nem bántották a névváltoztatók fülét. Zsitvabesenyő Bešeňov (Besenyov) lett, Oroszvár (Rusovce), Horvátgarab, Tótgarab és Magyargarab a Chorvátsky Grob (Chorvátszki Grob), Slovenský Grob (Szlovenszkí Grob) és Veľký Grob (Velkí Grob) nevet kapták. A „Magyar” előnév ismét a „Veľký” póttaggal lett lemosva a falunévről, míg a horvát és szlovák előneveket a reszlovakizáció keresztvize továbbéltette. A Ján Stanislav kutatásai által is bizton magyar néveredetűnek tartott, de nem magyar törzsnevű falvakat, mint Nagyfödémes, Ipolyfödémes, Gímes, Vásárút, Keresztúr, Madar, Magyarád, Alsó-, Felsőfegyvernek stb., is összeboronálták az északi szlovák falvak névalakjaival. Egy részüket szó szerint lefordították szlovákra, Vásárút faluja Trhová Hradská (Trhová Hradszká) lett. Más részüket szlovák hangzásúra képezték. Madar, mely név solymászokra utal a Modrany (Modrani), tehát magyarul kékes nevet kapta, hogy úgy tűnjön, a magyarok a századok folyamán a szlovák modrý (Modrí), azaz kék szóból formálták Madar nevűre a falunevet.
Ezen településmegnevezés hagyományát követte 1960-ban Illésháza, Tonkháza és Bélavata, három felső-csallóközi magyar falu összevonása, melyek közös új neve a Nový Život (Noví Zsivot), tehát az Új Élet lett. Az akkori karhatalom, mely nemzetnek üzenhetett a településnév e beszédes megválasztásával, mikor csupán szlovák alakban létezik a megnevezés?
Efféle kecsegtető meghívót jelentettek a szlovákság számára azon város-, falunevek is, melyek a szlovák nép számára az iskolapadból jól ismert költőik, íróik, nemzetébresztőik neveiből lettek alkotva. Párkány Štúrovo (Stúrovo) lett, Ľudovít Śtúr 19. századi szlovák nemzetébresztő nevéből alkotva. A 18-19. századi nemzetébresztőkről, írókról továbbá Ógyalla a Hurbanovo nevet, Gúta a Kollárovo, Tótmegyer a Palárikovo nevet, Tornalja a Šafárikovo (Safárikovo) nevet kapta. Ezen a szlovákság részéről jól ismert személyiségek neveiből alkotott településnevek az északi megyék szlovákságának tudatalattijára meghívóként hatottak.
A minden nép számára oly lényeges településnév Dél-Szlovákiában már nem a magyar létet hirdette, de újonnan nekik üzent - egy jól csengő szlovák névalakban -, hogy az amúgy magyar tengerként ismert területsávon most a lehetőség a szlováknak kedvez. A falu, város megnevezését jelző új szlovák hangsorból kiérezhették, hogy ama vidéken biztosítva van nemzeti létük, sőt, hogy a szlovák elem adja meg ott a prímet. Az ily módon átnevezett magyar városokba, falvakba munka után költöző, ott gyökeret verő szlovák munkások, dolgozók a szlovák létforma megteremtésén a városok szlovák jellegének megformálásán munkálkodtak. A falu- vagy városnév mind a magyarok, mind a szlovákok számára üzenetértékű töltetet, erőt hordoz magában. Ezen üzenetérték eltörlése illetve helyette új üzenetértékű név megadása kihat a tudatra. Egyén tudatára, közösségi nemzettudatra egyaránt.
Az egyes nemesi uradalmakhoz tartozó jobbágyfalvak, várhűbérként tartozó falvak névátszabása már előre kiszolgálta az ajtón kopogtató kommunizmus azon eszméjét, mely törölni volt hivatott minden feudális, félfeudális, illetve annak titulált társadalmi állapotot és annak még élő emlékét. Falum, Gímes, régi írásmóddal Ghymes, a Forgách család birtoka 1226-tól 1946-ig. Ghymes vára, a nemesi család ősi fészke, szintén ez időkből való. A hozzá tartozó régi jobbágyfalvak egyike, a Dúny nevű várhegy északkeleti lankáin található ősi Ghymeskosztolány volt. A Dervence patak völgyében húzódó falu a Ghymes előnévhez úgy jutott hozzá, mert innen származtak, illetve itt éltek a vár szolgálói, hajdúi. A falu a várhoz emelkedő erdő alján máig őriz egy ötszáz éves parasztház szerű épületet, melyet hajdúháznak tart a helyi emlékezet. Lakossága mindig is szlovák, bár a szomszédos Barslédec magyarjai úgy tartották, hogy régen az is magyar falu volt, elszlovákosodott. Az e faluból származó és a faluban máig legsűrűbben előforduló családnév a Szegíny, mint ahogy a magyar Barslédeccel közös népviseletük is e véleményt támasztják alá.
Ezen évszázadokon átívelő, helyi szintű társadalmi fejlődést és annak zajlását, melyet a falu neve, Ghymeskosztolány tükrözött, a faluátnevezésben mellőzték, pedig szlovák faluról volt szó, ahol a név megmaradhatott volna. Az akkor Zoboralja „fővárosának” tekintett Gímes faluja a Forgách-féle ghymesi uradalom révén is a magyar tekintély jelképének számított a környéken. A Ghymes előnév Kosztolány falu nevében a szlovák hivatalnokfüleknek úgy csengett azon vészterhes időkben, mint a magyar befolyás, méghozzá nemesi, földesúri befolyás egy olyan szlovák falu fölött, ahol Szlovákia egyik legrégibbnek tartott, egyes állítások szerint, még a szláv időkből fennmaradt temploma ál. Ezért Ghymeskosztolány nevéből Ghymesnek mennie kellett, maradt a Kosztolány név, amely szlovák alakja Kostoľany (Kosztolani). E név azt jelenti, hogy templomos, mivel a szlovákban a kostol (kosztol) szó templomot jelent. Ám nem volt elég a névújítóknak az eredeti autentikus szláv, szlovák névalak, mert hiányérzet alakult ki a Ghymes előnév eltávolítása után. A névnek kellett egy a régi történelmi csengését pótló és helyettesítő toldalékot adni. Az íróasztal megfiadzotta a Kostoľany pod Tríbečom nevet, ami szabad magyar fordításban Tríbecskosztolány lenne. Ghymeskosztolányt le kellett választani a zoboralji Ghymes, Barslédec sugározta magyar befolyásról, hogy jelképesen egy északi „szlovák” hegyre köttessen ki, ezzel hirdetve nemzeti szuverenitását, életképességét a vidék magyar falvai számára. Falvainkat körülvevő Tríbecs hegyvonulat legmagasabb hegye a Nagy Tríbecs. 6 kilométer választja el Ghymeskosztolánytól. Ghymes várát Ghymeskosztolánnyal 1 kilométernyi erdei gyalogút és egy majd ezer éves egymásrautaltság köti össze. Hasonlóképp, mint a magyar és szlovák népet legalább ennyi ideje e vidéken.
Nem egy, a fentebb említetthez hasonló érzékeny közösségi viszonyszövetbe nyúlt bele Daniel Okáli, Ján Stanislav és lehet még megannyi ismeretlen önjelölt névadó történelem adta lehetőségeitől és tehetségétől megittasodottan. Habár Daniel Okálit, a névváltoztatás kiötlőjét az ötvenes években „burzsoá nacionalizmus” vádjával a reszlovakizáció általi magyarellenes túlkapásaiért elítélik és bebörtönzik, ördögi munkájának örökségét máig nyögjük, többek közt falvaink, városaink szlovák névalakjainak ránk nehezülő szükségszerű használatában. A szocialista rendszer elítélte a reszlovakizáció palástjába burkolódzott magyartalanítás apostolait, ám munkájuk mérgező magját s annak hajtását, gyümölcsét nem ítélte el, hagyta fejlődni, beérni.
Mivel Ján Stanislav szlavisztikus tudását, nyelvésztudományi szakértelmét a magyartalanítás szekere elé fogta, kiszolgálva ezzel Daniel Okáli felvidéki magyarság ellen alkalmazott rendeleteit, morálisan ő is felelős lett a felvidéki városok, falvak magyarjainak máig tartó fogyásáért.
Az Odüsszeusz elméjéből kipattanó ötlet Trója városközösségének pusztulását hozta magával.
A magyartalanítók trójai falovának, a magyar településeknek adott, a zömében sosem hallott új szlovák névalakot tekinthetjük. A trójaiakat is meglepte a faló sosem látott találmánya, és vitatkoztak is, hogy befogadják-e városukba vagy sem. Az új településneveket sem fogadták el egyértelműen magyar közösségeink, sőt erősen elutasították, de azok ott álltak makacsul a falu elején, a falu nevét jelző táblákon, mint Trója kapuja előtt az odüsszeuszi tákolmány. Amikor fokozatosan közösségi tudatunk részévé kezdett válni az új állami „ajándéknév”, amikor használnunk kellett - hivatalokban, vonaton, buszon jegyet kérve - lélekben elkezdtünk azonosulni az új szláv név hangzásával, mint faluközösségünket jelképező hangsorral. Ezzel vontattuk be kénytelenül közösségi tudatunkba a falovat, melynek előre kieszelt városfoglaló fortélya a mi esetünkben is kezdett érvényesülni. A hivatalnokok, nyelvészek által kreált és szentesített településneveket a falvaink fiatalabb magyar nemzedékei tévesen a falujuk természetes, mindig is létező autentikus szlovák nevének kezdték hinni és elfogadni, a magyar közösségeinkből többségében nemrég sarjadt új szlovák nemzedékről nem is beszélve. Az ő tudatukban e nevek támaszt nyújtanak közösségi létükhöz, szerveződésükhöz. Az első és legkézenfekvőbb magyarázatként szolgál számukra azon természetes, önkénytelenül előbukkanó kisebbségi kérdésre, hogy tulajdonképpen miért vannak, miért léteznek szlovákként egy magyar faluban. Morális támasz, afféle karó ez számukra, aminek a fiatal szőlő is támaszkodhat, kapaszkodhat, hogy növekedhessen, gyarapodhasson. Egy nemzet akkor tud valós jogot gyakorolni egy területre, falura, városra, amikor meg is tudja nevezni azt. Akkor érzi jogosnak az adott településen való lábamegvetését, gyarapodását.
A görög regék ősi örökérvényű emberi viselkedésképleteket rejtenek, annál erősebben, ha valós történelmi tényeken alapszanak. Homérosz Trója pusztulásának regéjéről szóló művében egy viselkedésképletet követ le, amit a faló jelképez. Eltérő társadalmi körülmények, eltérő érzelmek hajtották a cselekvés kerekét a két történelmi korban, ám szereplői emberek, kik szerzés céljából indultak harcba. A trójai faló is egy világégést követően ellődött. Két világégés ellette meg a felvidéki magyar falvak, városok nevének törlését is. Az első és főleg a második világháborút követően kaptak kéretlen ajándékot magyarlakta településeink szlovák nevek alakjában. A faló leleménye a görögöket szabadította az általuk tíz évig sarcolt városra. Az új szlovák településnevek a magyar falvaink, városaink táptalajában megejtették ama képzeletbeli kapavágást, mely a szlovák nemzet megfoganását, szárba szökkenését, terebélyesedését segítette. Nomen est omen.
A szláv hangsor magyar tudatra gyakorolt hatását határ nem akadályozza. Nem csak a felvidékiek, de a magyarhoniak tudatába is beágyazódott, mivel megannyi trianoni határon bévülrekedt magyar testvérünknek ma Šturovóba tart az útja és nem Párkányba, és Pozsony helyett Bratislavával (Bratyiszlavával) terheli nyelvét. Mintha nem is akarná tudatosítani e városok magyar mivoltát. Tulajdonképpen ezzel törli tudatából magyar mivoltukat. Saját szemében semmissé teszi, s ezzel lemond e városokról, és elismeri, hogy a szlovák nemzetet és érdekeit illetik igazán. Ha ez sokunk tudatában zajlik le ilyenképp, úgy járunk felvidéki városainkkal, mint azon várossal, mely ma Szerbia fővárosaként ismert. Azt ma az összmagyarság nem Nándorfehérvárnak mondja. Miért? Mert e várossal kapcsolatban is hasonló a társadalom tudatából való magyar érdekvesztés, magyar mivolt-kifakulás zajlott le. A magyar köztudatban a Nándorfehérvár név halványulásával egyenes arányosságban érvényesült a délszláv Belgrád. Rég lezajlott, hosszan tartó folyamat volt ez. Már nem is tudja bántani nemzeti érzelmünket. Ezért lehetséges most az, hogy Nándorfehérvár egy historizáló név lett, mely a történelem tankönyvek lapjain s történész berkekben, akár egy ritka nemes vad él tovább.
Mindannyian ki kell vegyük saját részünket városaink, falvaink megvédésénél, legelsőként azzal, hogy településeinket a szívünknek legkedvesebb nevén, magyar nevén nevezzük. Falvaink, városaink magyar nevének az élet minden terén való használata tudja biztosítani lélektani alapfeltételét annak, hogy ezen településekben visszagyarapodhassunk. A magyar településnév használat alapzáloga annak, hogy ne fakuljon ki össznemzeti tudatunkból azon bizonyosság, hogy Felvidék a mi ősi életterünket képezi. Csak azon helyen érezhetjük igazán otthon magunkat, amelyet őseink nemzedékeinek ajkán szóló és a köznyelven élő, magyar névvel tudunk illetni.
Jancsó Badacs Károly
