1686. szeptember 2-án foglalták vissza a keresztény hadak Budát, felszabadítva ezzel az ország szívét a 145 éves török elnyomatás alól. A két és fél hónapig tartó, rengeteg áldozatot követelő ostromban a keresztények között csaknem valamennyi európai nép képviseltette magát. A végvári magyar vitézek, kurucok és hajdúk mellett bajorok, svábok, brandenburgiak, szászok, franciák, spanyolok és angolok is harcoltak.
Kerek évfordulót ülünk, 330 esztendő telt el azóta, ehhez fogható összefogásnak azonban nyoma sincs. Mohácsról megemlékeztünk mi, magyarok, de Buda visszavívásáról még mi sem. Pedig gondoljuk csak el, micsoda öröm és fegyvertény lehetett, amikor Petneházy Dávid másfél évszázad múltán ledöntötte a lófarkas zászlót a vár fokáról.
Se felvonulás, se lovagi bemutató, se vásári forgatag. Pedig egy normális Európában keresve sem lehetne találni nagyszerűbb alkalmat a közös megemlékezésre, egymás bátorítására és az összefogás kifejezésére. Mind saját magunk felé, mind az iszlám invázió felé.
Az elkeserítő történelmi folyamatok mellett egyetlen reményünk, hogyha kell, akkor brandenburgiak, franciák és spanyolok helyett talán lesznek az oldalunkon lengyelek, csehek, szlovákok, szerbek vagy macedónok.
Märle Tamás
