A felvidéki magyar habitus és fejlődésének hátterei
IX. rész
A reszlovakizáció ötletgazdái egy afféle Damnatio Memoriae-t, tehát a közemlékezetből és történelemből való törlést alkalmaztak a felvidéki magyarsággal szemben a településneveinket törlendő, amelyet a római szenátus hirdetett ki rossz emlékű kimúlt császárai fölött.
Ellenben a mi esetünkben a büntető és megalázó törvényrendelet egy tisztességes, istenfélő, dolgos népet ért. Igazságtalansága nem egy esetben már pattogtatja hirtelen kent zománcát a falvaink nyakába aggatott új neveknek. Felvidék városaiban, falvaiban a huszadik században megtervelt és végrehajtott erőszakos, manipuláló és még békés eszközöket is megragadni nem átalló etnikai átépítés ellenére ma még élnek, léteznek egyenes gerincű magyar közösségek, melyek korunk szabadságfelfogásával élve képesek síkra szállni nevük visszaszerzéséért.
2013-ban a felvidéki, az összmagyar és a szlovákiai közvéleményben legerősebben Pered község névváltoztatási kérelmének esete visszhangzott. E falu 1948-ban a Tesedíkovo (Tesedíkovo) nevet nyerte el a szlovák keresztségben. Tessedik Sámuel (1742–1820) Békés megyei evangélikus pap, tanár és népművelő volt. Papként, tanárként a felvilágosodás eszméjének gyakorlati terjesztője a Békés megyei szlovák evangélikusok között. Pered község a Békés megyei szlovákság szellemi vezetőjéről kellett, hogy kapja nevét annak ellenére, hogy e személyiség a községben soha meg nem fordult, munkássága, annak kibontakozása majd félezer kilométerrel távolabb zajlott, mint a Selyei járáshoz tartozó mátyusföldi falu sorsa. E névadás akkor válik érthetővé, ha Pozsonytól indulva a térképen egész Peredig megfigyeljük az új szlovák falunévadást.
Cseklész a Bernolákovo, Diószeg a Sládkovicovo (Szládkovicsovo), Taksony a Matúskovo (Matúskovo) nevet kapták. Akár egy szlovák alapiskolai olvasókönyv mátyusföldi tájba kifeszített lapjai. A falutáblák sugározzák, hirdetik a szlovák nemzetébresztő írók neveit.
Érezhető az államhatalom és nemzetállam építés gépezetének magyar lakossággal szembeni arroganciája. Így a névadás oka mindjárt érthetővé válik. A vészterhes idők, melyek e falvak nevét és Pered nevét is vajúdták, elmúltak. A szocializmus megértést hirdetett a nemzetek között, főleg azok között, melyek a szocialista táborban éltek, ezért a csehszlovákiai magyarok megértéssel kellett, hogy elfogadják a rájuk testált új faluneveket. Béke kellett, hogy legyen.
Az 1989-es bársonyos forradalomként elkönyvelt csehszlovákiai rendszerváltást követő rövid vákuumidőszak, mely a „mindent lehet” elvével határos szabadságérzettel töltötte el a kilencvenes évek eleji csehszlovákiai össztársadalom lelkét, könnyű szüléssel világra hozta a szlovák társadalom abbéli engedékenységét, mely az egyes magyar falvak, városok eredeti nevéhez való visszatérését eredményezte.
Ehhez népszavazásra volt szükség azon falvakban, városokban, melyek közösségei az ötven éve létező új neveikkel nem tudtak azonosulni. Ha az eredeti névért voksolt a többség, a kormány jóváhagyásával a falu, illetve város visszatérhetett az eredeti név használatához. Azon települések, amelyek idejében cselekedtek, mint Nyárad, amely a Topolovce név helyett a Nárad (Nyárad) nevet nyerhette vissza, Sáp a Palkovicovo (Palkovicsovo) helyett újra a Sáp (Sáp) nevet kapta meg, Tornalja a Safárikovo (Safárikovo) név helyett a Tornal’a névvel élhetett, és így tovább még szerencsével jártak. Viszont a párkányiak kérvényét 1992-ben elutasította a kormány „társadalmi érdekre” hivatkozva. Magyarország felől Szlovákia kapuját képező Párkány városa nem veszthette el a gondosan és oly nehezen építgetett szlovák jellegét. A legjelentősebb 19. századi szlovák nemzetébresztő, L’udovít Stúr nevéből kreált városnév a kilencvenes évekbeli társadalmi viszonyok szerint a szlovák közvélemény szemében a város jelképes feladását jelentette volna a szlovákiai magyarok javára. A szlovák néplelket az össztársadalmon eluralkodó szabadságérzet ellenére mardosta a velük egy országban élő félmillió magyarral szembeni kétség, kételkedés. A szlovák nemzet az 1990-es években még nem volt teljesen érett egy ilyen döntéshez. A túlzott engedékenység az eredeti magyar településnevek visszatérésével kapcsolatban afféle félelmet keltett a szlovák társadalomban, hogy még elszemtelenedne a szlovákiai magyarság, és még akár területi követelődzésekbe is kezdhetne az ilyen engedékenység kapcsán. Ezen nézet elhatalmasodása nem váratott sokáig magára, mert a kérvényét a belügyminisztériumnak már később 1995-ben beadó Tesedíkovo, azaz Pered község már a Meciar-kormány szlovák nacionalista elveket hangoztató apparátusának meg nem értésébe ütközött, pedig a perediek döntöttek. A falu nevét a lakosai zöme Perednek szerette volna látni, nem Tesedíkovónak. A kormány nem engedett a negyvennyolcból. A perediek maradtak magyarnak, miközben Meciar-kormányok jöttek-mentek.
A magyarellenesség erőre kapott és csöndesedett. Változott a közhangulat, a vak nacionalista érdekek parlamenti szintű hőbörgését az európai nemzetek egyetértésének elve harsogása nyomta el.
2012 tavaszán, mikor Szlovákia már nyolc éve az Európai Unió tagja volt, népszavazásban újólag úgy döntött a falu, hogy Peredként akarja folytatni mátyusföldi évszázadait, ám az aktuális kormány újra hátat fordított a falu döntésének. Európai Uniós közösségek önrendelkezéséről szóló elv ide vagy oda.
A helységnevekkel foglalkozó belügyminisztériumi altestület Róbert Kalinák belügyminiszternek – aki benyújtotta a kormány elé a kérvényt – a történelmi névhez való visszatérés elutasítását javasolta.
Az albizottság nézetével a belügyminiszter azonosult. E nézet szerint, a belügyminiszter szavait idézve:
„A településneveknek szlovák formában kell létezniük, a benyújtott névjavaslat pedig magyar. A mi szemszögünkből a javaslat a település eredeti nagy-magyarországi megnevezése és úgy gondoljuk, hogy nem lenne helyes visszatérni e megnevezéshez, éppúgy, mint ahogy Bratislava városa sem fog visszatérni a Pozsony névhez.” E szlovák belügyminisztériumi vélemény felvidéki magyar és összmagyar szempontból azért lényeges, mert tetten érhetjük benne a szlovák nemzetépítés magyarok ellenében gyakorolt kaméleon természetét. Ha egy név nem szolgál a szlovák nemzetépítésnek, mint a Pered névalak, amely inkább a falu magyar megmaradását szolgálja, akkor annak ellenében a Tesedíkovo névformát támogatják a felsőbb szervek mindamellett, hogy a szlovák szakmai és nacionalista közvélemény is párhuzamosan képes fáradhatatlanul hangoztatni azt, hogy Pered szláv eredetű név. A belügyminisztérium szlovák nemzetállam-építést szolgáló hivatalnokai előtt minden bizonnyal ismeretes magyarlakta vidékeinket, így Mátyusföldet is sújtó azon divat, amikor magyar szülők szlovák iskolába íratják, szlovákká nevelik gyermeküket. E társadalmi jelenség az utóbbi években Pereden is felkapta fejét, és ilyenkor elengedni a Tesedíkovo nevet a szlovák nemzetépítés szemszögéből vetélésnek számítana. Amikor a falu a Pered névalak visszaigénylésén fáradozik, akkor a helységnevekkel foglalkozó belügyminisztériumi altestület tagja, Mária Kohútová történésznő úgy magyarázza a Pered névalak elutasítását, hogy szembemegy a Szlovákiában általánosan dívó, elfogadott és szinte országos dogmává emelt véleménnyel, hogy a Szlovákiában lévő településnevek zöme szláv eredetű. Érvelésében a Pered névformát váltig magyarnak állítja, mert csak ezen ok miatt lehet elutasítani a megnevezést, mivel a törvény kimondja, hogy a településmegnevezések szlovák formában kell, hogy létezzenek. Állítását egy 1812-es térképész-szótári bejegyzésre alapozza, miszerint Pered magyar megnevezés és nincs más nyelvű megnevezése, mint a magyar nyelvben használatos. Felvidéki településnevet szlovák történész ilyen vehemensen még nem igyekezett magyarnak bizonyítani. Mária Kohútová korunk egyedi, már-már fehér holló ritkaságú kiállása a Pered megnevezés magyar eredete mellett mással nem magyarázható, mint azzal, hogy a szlovák belügy e helyzetben, csak a megnevezés magyarnak állításával söpörhette le a perediek falunév visszaigénylését.
Mint a kaméleon, melynek ha túléléséhez a kék színhez való idomulás felel meg, akkor bőrszíne kékre vált, ha zöld felel meg akkor zöldre. Ha bizonyítani kell a szlávok magyar vidéken való múltbéli létezését a szlovák nemzetállam építés kaméleonbőrén, a Pered falunév ékes szláv névként tündököl. Elvitathatatlan példájává válik a magyarok előtti Kárpát-medencei szláv életnek. Ha a napjainkig magyar jellegét megőrizni tudó peredi faluközösség igényli hivatalos elismerését a máig csupán magyar ajkon élő Pered névnek, hirtelen a szlovák szakmai közvélemény döntő tagjainak szemében törvényileg és társadalmilag elfogadhatatlan magyar névvé válik és a szlovák nemzetállam építés kaméleonbőre Pered nevét azonnal magyar színűre váltja. Ahogy a kaméleon számára a bőre színeváltozása feltétel az életben maradáshoz, akképp szükséges a szlovák nemzetállam-építés részére felvidéki településneveinek hol szlávnak, hol magyarnak való beállítása. E köpönyegforgatás az 1945–48 között tomboló magyartalanító eszme módszertanának jeleit hordozza magában, s napjainkig való továbbélésének és létének bizonyítéka. Az államilag megszentelt szlovák nemzetépítés ékes példája korunk magyarlakta vidékein.
Pered neve a már az előzőkben említett nyelvész és szlavisztikus Ján Stanislav 1940-es évekbeli munkássága szerint Szvatopluk szláv fejedelem fiának, Predeslavnak nevéből származik, mivelhogy az ő birtokát képezte. Ezzel akarta bizonyítani Pered nevének a modern kori szlovák nyelv és szlovák nép szolgálatára megfelelő mivoltát. Ezen állításában a korszak nemzetépítő hatásának már-már a megkésett nemzeti romantika varászának engedett. A minden magyar falunévben szláv eredetet kereső Ján Stanislav, korunk neves szlovák történészei szerint is a történelmi tényektől elrugaszkodott nézetet szeretett volna ezen esetben érvényesíteni, viszont a falu nevének szláv eredetét, számukra természetes módon, ők sem vitatják.
Felvidéken a településnevek kiosztását tekintve nem egy esetben érhető tetten a karhatalom szélkakas, illetve kaméleon természete. A falu eredeti magyarok, egyes esetekben németek által használt neve, ha nem tudott szolgálni a szlovák ügynek és továbbra is kapaszkodóként szolgált a magyar közösség számára, le lett cserélve, de mielőtt ez megtörtént volna, a karhatalom igyekezett az eredeti magyar megnevezésnek tartott nevet a szlovák nemzetépítés szekere elé fogni. Látjuk, erre Pered esetében is volt próbálkozás a Szvatopluk szláv fejedelem fiára való utalással, ám ez nem befolyásolta volna Pered magyarjait, mivel a Pered hangsor a falu magyar mivoltával volt azonos. A szlovák karhatalom Pered nevének meghagyásával és szlovák eredetűnek beállításával nem tudta volna szétzúzni a közösségi lélek vasabroncsát, hogy a falu összeforrt dongái azáltal széjjelhulljanak. Pered neve a szlovákok ajkán is Peredként létezett, de mivel a megnevezés hallatára magyar vidék sejlett föl a szlovák ember tudatában – még annak ellenére is, hogy szláv, szlovák eredetűnek vallotta a karhatalom a nevet – le kellett váltani Tesedíkovóra. Pered nevének a szlovák nemzetépítés szekere elé fogása nem sikerült. Nem bizonyult jó húzóerőnek. A Tesedíkovo málhás lovába nagyobb reményeket fektettek a szlovák nemzetépítők. A falu mai nemzetiségi állapotát tekintve és Pered névvisszaigénylései tükrében az államilag kieszelt terv e településen csődöt mondott.
A falummal, Gímessel kapcsolatban viszont lassan, fokozatosan érvényesült, ám a szlovák tengerbe ékelődő magyar végvárnak, Zoboraljának „fővárosáért”, Gímesért ádázabb csata folyt le, mint a mátyusföldi Peredért.
Gímesen a Forgách uradalomba munka után beszivárgó Bars megyei szlovákság mindig is jelen volt, ám nem képezett jelentős tényezőt. A falu évszázadai, népszokásai, hitélete, munkája a magyar szó taktusában zajlottak. A Gímesre jövő, majd itt élő szlovákok tudtak vagy megtanultak magyarul, és a falu társadalmi életében a magyar nyelv révén vettek részt egészen a második világháború után bekövetkező időszakig, habár a két háború közti időszakban elkezdődött a szlovák társadalmi élet szervezése, ami a falu életét a gazdag magyar néphagyományok, népszokások és hitélet révén nem tudta különösebben befolyásolni. A két háború közti időkben a szlovák nemzetiségűek javára zajló földosztások mellett kísérlet zajlott a falu nevének a szlovák nemzetépítés ügyéhez való kisajátítására. Nálunk nem maradt szakértői vita szintjén, de a hétköznapi életben való alkalmazásáig terjedt.
Ghymes földjének, falujának, várának neve magyar eredetű mindenképpen. Magyarok, szlovákok nyelvén, az idők elejétől fogva e föld nevének hangzása Gímes, írják régies magyar, illetve újonnan szlovák írásmóddal. Az ősmagyar gím szóból – mely szarvast jelent – eredeztetett nevet – tehát gím – Gímes – a szlovák történészek, nyelvészek először akképp környékezték meg, hogy a gím szót a szláv, szlovák dym szó magyar nyelvben való átalakulásával próbálták magyarázni. Szerintük a d hangzó a magyarok ajkán g-re változott az idők folyamán. Dym annyit tesz, hogy füst. Ezzel a füsttel azon füstjelekre szerettek volna utalni, amelyeket szerintük még a szláv időkben Ghymes várából adhattak le a szláv fejedelemség vélt központjába, Nyitrára veszély esetén. Ezen magyarázat már egyes haladó szlovák történészeknek, nyelvészeknek túl romantizálónak tűnt, ezért inkább a szláv időkben a környező erdőkből kitermelt fa szénégetésénél keletkező füsttel magyarázták a falu nevét. A Gímes hangzás történelmi és értékes, és úgy, mint Pered esetében magyar jelleget, magyar ősiséget, magyar földet, létet, életet asszociált a szlovák tudatban, így nem felelt meg ilyen alakban a szlovák nemzetépítés részére való kisajátításnak. Ezért akképp fogták a szlovák nemzetépítés szekere elé Gímes nevét, hogy 1927-ben szlovák történészek, nyelvészek bábáskodásával világra jött az addig sehol és soha nem neszelt Dymes (Dímes) név. Gímes – Dímes. A falu és a környék lakosainak üzent ezzel a karhatalom, hogy a gímesi parasztok szinte már grófi gőgét dagasztó Ghymes – Gímes megnevezés nem is kell, hogy magyar eredetű legyen, és ezért nem kell annyira magyar jelleget látni a névben és faluban.
„Na, akkor ki volt itt előbb, ki földje ez valójában”-módszer manipuláló, alattomos retorikája kezdhetett érvényesülni Zoboralján is, azon magyar tájegység „fővárosában”, mely néphagyománya kapocs a magyarok számára a honfoglalás korával. Ezzel két legyet ütött volna egy csapásra a szlovák nemzetépítés. Leveretett volna a magyarok taréja a falujuk és közösségük eredetét bizonyító név jelképének lerombolásával, és az új falumegnevezés megadásával építődött volna a szlovák emberek lelkében azon jogalap, bizodalom, hogy e falu neve valójában szlovák és így nekik tartozik, vagyis a szlovák nemzet ügyét kell, hogy szolgálja.
Ám kérészéletű volt a Dymes megnevezés, mert az ősi Gímes hangzás annyira beleivódott a zoboraljai köztudatba, hogy a Dýmes név nem volt képes átütni az ősi nevet és annak magyar jelleget hirdető hangsorát. A második világháború idején ezért visszatért a Gymes (Gímes) névalak, akár a haldokló testébe pillanatokra az élet, mielőtt a halál teljesen magával ragadná. Ahogy e rebbenésnyi föléledés az eltávozóban is csalfa reményt ébreszt földi létével kapcsolatban, úgy a Gímes névalak visszatérése is korai örömként hatott a gímesiek tudatában, mivel a háború utáni jogfosztottságunk, meghurcolásunk végén a Jelenec név lett kiszabva a Gímes név emlékének szinte teljes befedésére. Mivel a szlovák nemzetépítésnél becsődölt a Gímes név Dímes alakban való kisajátítása, az 1948. év végén bekövetkező, Dél-Szlovákia magyar jellegét törlendő településnév-változtatás viharszelét kihasználva a Gímes név helyett a Jelenec új csengésű szlovák névforma lett államilag rátestálva falunkra.
Mivel már a Dymes név alkalmazásával is megpróbálta az állami karhatalom a szlovák nemzetépítés ügyének táptalajává tenni a falumbéli szlovák kisebbséget, és magyarjainkban elhinteni a magyarságukkal szembeni bizonytalanság magját a Jelenec névvel, annak szlovák hangzásával, e magyartalanításhoz sokkalta jobb eszközt gyártott magának. Hogy a magyar faluközösségeink táptalajából sarjadzó, abban gyökeret verő, majd fölvirágzó szlovák népelemnek milyen oroszlánszolgálatot tudott nyújtani az új szlovák jövevénynév, arra falum, Gímes új szabású neve, a Jelenec névalak szolgál ékes iskolapéldával. A szlovák jelleg megerősödéséhez, lavinaszerű terjedéséhez Gímesen és Zoboralján az új ívású Jelenec névalak vitathatatlanul hozzájárult. E jelenség természetét, életben alkalmazott módszertanát a következőkben fedjük fel.
Jancsó Badacs Károly
