Tavaly decemberben igen érdekesen állt a helyzet Szigetváron. Az ostrom 450. évfordulójának közeledtével úgy tűnt, mintha Magyarországon Szulejmán szultánnak lenne kultusza, nem Zrínyi Miklósnak, ugyanis ekkor találtak rá a szigetvár-turbéki szőlőhegyen egy oszmán kori településre és minden bizonnyal a szultán sírhelyére. Úgy tűnt, nem elég, hogy az ország szívét meghódító Szulejmánnak szobra van a hazáért életét adó Zrínyi Miklós szobra mellett. Arról beszéltek, hogy a törökök zarándokhelyet fognak építeni a feltárt síremléknél a magyar állam legnagyobb egyetértésével. Hála Istennek azóta egyértelműen megcáfolta a kormányzat a híresztelést, és a múlt héten zajló Zrínyi-napokon Balog Zoltán miniszter egyértelműen kijelentette, hogy mi a szigetvári évforduló kapcsán Zrínyit ünnepeljük, a várban pedig felavatták a hősökhöz méltó szoborcsoportot.
A több napig tartó ünnepségsorozat egyébként még sosem vonzott ennyi embert; államfőkön, minisztereken és államtitkárokon túl több mint 50 ezer ember látogatott el a Zrínyi-napokra. Arra a rendezvényre, amely nem mellesleg Magyarország egyik legrégebben megrendezett emlékünnepsége. Kölcsey Ferenc 1826-ban vetette fel, hogy minden évben meg kellene emlékezni Szigetvár védőiről, és végül 1833 óta tesszük ezt.
A kerek évforduló alkalmával hagyományőrző csapatok érkeztek Magyarország minden tájáról Szigetvárra Kőszegtől Egerig. Táborukban 250-en is megfordultak. A hagyományőrzők által kétszer bemutatott kitörést a helyszínen mintegy 10 ezer ember látta, a világhálón pedig több tízezren követték az eseményt. Moravetz Levente Zrínyi 1566 című rockmusicaljét szinte minden szigetvári és pécsi iskolás megnézte, Pécsett pedig négynapos nemzetközi történész konferenciát tartottak. Zrínyi Miklóst, valamint dédunokája Szigeti veszedelem című könyvének legújabb kiadásához készült rajzokat múlt kedd óta lehet megtekinteni a várban. Az emlékév programjainak támogatása mellett a szigetvári vár felújítására pedig 580 millió forintot hagyott jóvá a kormányzat.
Mindez nem kevés, és örömteli, hogy a látogatók száma mellett a programok száma is eddig nem látott mértékben növekedett. Némi hiányérzetem azért van, hiszen ha lenne igazi magyar filmgyártás, akkor az évforduló kapcsán itt lett volna az ideje, hogy mozivászonra kerüljön Zrínyi Miklós életműve. Kiváló alapanyag lenne hozzá Benkő Péter 2014-ben írt színvonalas és izgalmas, A gránitlelkű című regénye.
A Zrínyi-napok során több politikus is felszólalt, Simicskó István a rendezvény résztvevői előtt a 450 évvel ezelőtt történtek tanulságára utalva úgy fogalmazott: „a történelem megtanított minket arra, hogy a magyarság addig létezhet, amíg van erős magyar állam”. „Az erős magyar állam és hadsereg védelmezi határainkat, hagyományainkat, értékeinket.” Reméljük az erős állam mielőbb erős hadsereggel is párosul napjainkban!
Áder János felhívta a figyelmet arra, hogy Zrínyi rangja és vagyona okán távol tarthatta volna magát a fegyveres harctól, ő azonban azt gondolta: akinek születése másokénál több lehetőséget adott, annak a felelőssége is nagyobb, ezért állította a haza szolgálatába főúri méltóságát és kiváltságait. A hadvezér tudta azt is, hogy a vár falainál sokkal többet és fontosabbat kell megvédenie: a királyt, a hazát, amelyet ősei is hősiesen védelmeztek, a földet, amely otthonául szolgált és a keresztény népközösséget, az európai hagyományokat is. Védte az örökséget, amelybe beleszületett, amellyel azonosnak vallotta magát, büszke horvát volt és igaz magyar hazafi: benne a kettő mindig békében megfért egymással. Zrínyi Miklós portréját az ostromot követő években kézről kézre adták az emberek, a hadvezérről külföldi krónikások meséltek, a bátor kirohanást német népénekek is megörökítették.
Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő megjegyezte, Horvátországban Zrínyi Miklós nevét büszkeséggel ejtik ki, ha áldozatvállalásról van szó, a hadvezér számos neves horvát művészt megihletett, közterületeket és a legmagasabb kitüntetetést is róla nevezték el.
Az ünnepség egy része a Török–Magyar Barátság Parkban zajlott, ahol Veysi Kaynak török miniszterelnök-helyettes azt mondta: a török és a magyar azon kevés nép közé tartozik, amelyeknek sikerült a történelemben megélt ellentéteket egységgé alakítaniuk. A történelemből nem ellenségeskedést, hanem békét, testvériséget és barátságot tudtak teremteni, ehhez nagyban hozzájárult az Oszmán Birodalom is.
A politikus szavai szerint „azokat a területeket, ahol az Oszmán Birodalom terjeszkedett, nem elfoglalta, nem legyőzte, hanem oda érkezett, a hódítása alá eső területeken nem tiltotta be az ott élők vallását, nyelvét és az oszmánok sohasem követtek el népirtást”.
Sajnálatos, hogy nem volt senki, aki megemlítette volna a török miniszterelnök-helyettes úrnak a felgyújtott templomokat, a felkoncolt papokat, a megerőszakolt apácákat vagy azokat az eseteket, amikor Szulejmán teljes vármegyéket irtott ki katonáival. Lehetett volna még miről beszélgetni, mint ahogy Ausztria képviselőjétől is vártunk volna néhány szót. Már ha megjelent volna. Úgy tűnik a Lajtán túl már elfelejtették, hogy Zrínyi Miklós és a szigetvári hősök többek között azért adták életüket, hogy a török ne jusson el Bécs falai alá. Legalább 450 éve tapasztaljuk ezt a hozzáállást, de megszokni nem tudjuk.
Az uralkodói segítségre hiába váró szigetvári védők, magyar és horvát vitézek 34 napon át tartották magukat a félelmetes túlerővel szemben. Bár tőlünk keletre és nyugatra kissé érdekesen értelmezik a múltat, örömteli, hogy Magyarországon helyükre kerültek a dolgok, és feléledni látszik a Zrínyi-kultusz. Talán sosem volt annyira szükségünk a szigetvári hősök példájára, mint a mai időkben.
Märle Tamás
